Alázatmarketing

Mottó1: Az alázat fontos erény, főleg, ha sokat tévedsz. (Dr. House, angol sorozat, 2005)

Mottó2: Az atomreaktor jobban tudja a fizikát, mint mi. (Csernobil, angol drámasorozat – 2019)

Vannak kifejezések és hozzájuk kapcsolódó közvélekedések, amiket a munka és a karrierek kontextusában jobangelként nagyon nem szeretek: alázat, bakancslista, komfortzóna stb.

Jó okom van erre, mert álláskeresők problémáival foglalkozva az látszik, hogy sok baj forrása az ezen szavak köré épült közhelyhalmaz és közvélekedett elvárás, majd az ezeknek megfelelés vágya az álláskeresőkben. Sok álláskeresési sikertelenség egy-egy tényezőjeként is remekül funkcionálnak. Oké, a sikertelenséghez sok más is hozzájárul, de ha egy faktort kivettünk, már előbbre jutottunk. Ma az alázatot járnám körbe picit.

Általános nézet a szakmai társalgásokban, hogy az alázat, az kell, az elvárás. Mert az alázat emlegetése olyan felsőbbrendű szakemberesen mutat (ál)szerénységet. Csakhogy az alázathoz nem kell tudás és szakmai önbizalom, önérzet, önbecsülés, de nagyon kell hozzá a hibázástól való félelem, ami az innováció és a személyes fejlődés gyilkosa… viszont a vezetői hatalom garanciája. Na vajon miért is elvárás ez a „nagyoktól”?

Alázat helyett

Lehetne szerénység talán. A beképzelt, öntelt ember hiába tud, hiteltelen lesz. A szerény nem fogja tudni érvényesíteni a tudását még cégen belül sem. Ezért én szakmai elhivatottságot javasolnék használni arra, amire az alázatot magyarázzák sokan.

Ha szeretem a hivatásom, szakmám, munkám, annak céljaival tudok azonosulni, ezért elmélyültem annak szakmai részleteiben, és ez nem alázatból volt, hanem őszinte érdeklődésből, a.k.a. belső motiváció. Igen, a szakmát, lexikális tudást, a tudományos kutatási eredményeket, iparági jógyakorlatokat ismerni, tudni és tisztelni kell. Majd akár a fejlődés érdekében megkérdőjelezni, kellő óvatossággalés körültekintéssel, amit a szakmai tudásunk biztosít. Ez utóbbit az alázat már nem engedi – a szakmai elhivatottság pedig igen. Sőt, a meglévő tudásanyagot kiegészíteni, adaptálni egyedi környezetekre kifejezetten szakmaszeretetet kíván, így lesz a tankönyvi tudásból alkalmazható jógyakorlat és érték az egyén, a cég, a gazdaság (sorrend tetszőleges) számára.

A tudás része, hogy tudjuk, mit nem tudunk (lsd. még atomreaktor). Ezzel próbálják az alázatmarketinget igazolni, de néha kilóg a lóláb. Néha meg az egész ló is, mint a közelmúltban pl. Rácz Jenőnél. Az ő véleményét a generációk munkaerőpiaci részvételéről több sajtótermék lehozta, nem lévén más téma így az olimpia idején, uborkaszezonban… 33 évesen már maifiatalozik…hogyaszongya, alázat nincs az újabb generációkban, és hogy „gyakorlatilag használhatatlan” egy-két teljes generáció, akik nyilván mind utána jöttek. Ja, hát aki használni akar embereket, az csalódni fog, és jól is van ez így. Rácz Jenő értekezik még arról, hogy a fiatalok kemény munka nélkül akarnak sikerre jutni. Érthetetlen… Az ő szüleiket adó generációk kemény munkával folyamatos egzisztenciális fenyegetettségben éltek, legalább két gazdasági válságot végigdolgoztak, mire 50+ évesen kiábrándultan szembesülnek az ageism jelenséggel, miszerint az életkoruk miatt nem találnak állást. Az ifjoncok ebből okulva énidőt, munka-magánélet egyensúlyt, önmegvalósítást, értékteremtési lehetőséget akarnak, túlórát, alibimunkát nem – ezt titulálják az alázat hiányának, tévesen.

Sokadik baj az alázattal, hogy szó szerint alárendeltséget sugall. Márpedig ennek a modern, együttműködésre épülő munkakultúrákban nincs legitimitása. A közös gondolkodás, együttműködés, közreműködés, javaslatok megvitatása, segítségnyújtás és -kérés, támogatás hoz majd eredményes csapatmunkát, amiknek az egyenrangú viszony ad alapot. Igen, a tudásszintek, tapasztalatok különbözőek, de egy nyitott gondolkodású idősebb vezetőnek nem derogál tanulni a huszonévesektől sem. A munkahelyi hierarchia, a ráépülő felelősségi körök ettől még léteznek, de az együttműködés sikere inkább garantálható az egyenrangú felek megegyezéseire alapozva. A vállalatnak pedig ez adja a versenyképességét, versenyelőnyét.

Nem tagadom, hogy lehet helye a hatalmi szónak, az autokratikus vezetési stílusnak. De ez sem az alázatról szól, hanem arról, hogy az autokratikus vezető birtokában van annak a tudásnak és tapasztalatnak, ami alapján a parancsai megkérdőjelezhetetlenek ééés … – dobpergés! – bíznak benne a beosztottjai, ezáltal a parancsait kérdés és kritika nélkül végrehajtják, mert tudják, hogy az úgy jó lesz az ügy szempontjából. Tehát nem azért hajtják végre, mert félnek, hanem mert a vezetőjük kiérdemelte a bizalmukat.

Volt már egy-két alázatvitám, egyetlen „érv” jött, hogy hát nem úgy kell értelmezni. Tudom, hogy az értelmező szótárban 2 jelentése van az alázatnak. Valójában mindegy is melyik jelentést vesszük, sosem lesz szép eredménye, ha az alázat a munka és karrier – SZVSZ bármely emberi kapcsolat – kontextusában előkerül.

Hová (nem) vezet az alázatmarketing?

Aki bizonygatni akarja, hogy ő kemény munkával, küzdelemmel blabla… az előveszi az alázatot… „Nekem rossz volt, legyen nekik is az” hátteret vélek felfedezni. Erre hivatkozva kapnak a gyakornokok adminisztratív, mindenki más számára nyűgöt jelentő feladatokat. Szerintem mindannyian jobban járunk, ha az ifjoncokat minél hamarabb engedjük az értékteremtő munkához ÉS segítjük őket benne a magunk tudásával. Mert az elhivatottságunk azt is megköveteli, hogy a szakmánk által értéket teremtsünk. A szakmai utódok nevelése, a szakmaszeretet átadása érték. A szakmai önbizalomnak része, hogy a tudásunkat megosztjuk az ifjoncokkal, közösen fejlesztjük, és együtt csináljuk tovább a szakmát. A mester, aki nem adja át a tudását az inasnak, valójában attól fél, hogy nem is tud olyan sokat, és könnyen utolérhető az ő tudása az ifjonc tehetsége által.

Ráfordulva a Dr. House-i idézetre, az alázat megkövetelése visszaüthet. Az alázat arra is jó, hogy felmentsen a felelősség alól, azzal, hogy a hatalmat átadja más kezébe. Tévedtem, jaj-jaj, jogos, ha leszúrsz, vállalom a következményeket, kirúghatsz vagy bánthatsz és én sírva elszaladok, jó? Sok hibánál majd sokszor tesznek így beosztottak, és egy hatalmi pozícióban ülő vezető örül annak, ha így szolgálják az egóját, tehát ezzel mindenki jól lesz, kivéve a céget, amiben így sok hiba lesz, és egyre gyengébb eredmények. Ha a beosztottaknál az alázatot erényként pozicionáljuk, cégként ide is el lehet jutni – a cég hanyatlása végül majd kihat a hatalmaskodó vezető karrierjére is.

A hiba a nyakán marad a vezetőnek, és nem lesz embere, aki helyrehozza. Márpedig a javításban arra van a legnagyobb szükség, aki a hibát létrehozta, mert ő talán ismeri a hiba összes faktorát – még akkor is, ha ezt csak sok kérdés mentén tudjuk kiszedni majd belőle – jó vezető ilyenkor mentor/coach üzemmódba kapcsol.

Ezzel szemben a szakmai elhivatottság és a szakmai önbizalom az, ha beosztott ki meri mondani, le meri írni(!) hogy hát igen, ezt elrontottam, vállalom a felelősséget, kijavítom x órán/napon belül, mert mostmár tudom, hogy hogyan kell jól csinálni, és teszek azért, hogy a jövőben ez már mindig jól menjen. Esetleg ebben meg abban kérek segítséget nálam tapasztaltabbaktól, mert tudom, mit nem tudok. Ez az a bizalom a beosztott és vezető között, vagy generációk között, amit a Rácz Jenő-i alázatmarketing épp tönkretesz.

Nyílt kérdés Rácz Jenőhöz: vajon része-e a „szakmai alázatnak”, hogy a következő generációkkal tisztelettel bánunk, segítjük őket, mert szakemberekké akarjuk tenni őket, ha már ők bizalommal hozzánk jöttek dolgozni?

# # #

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg!

Egyetértesz? Vitatkoznál? Hozzáfűznél valamit? Várom szeretettel a kommented!

Ha te is magabiztosan akarsz a szakmai tudásodra alapozva karriert építeni, válogass tematikus szolgáltatásaimból, vagy nézd meg hogyan tudok segíteni egy vezetői portfólióval eligazodni az álláskeresés útvesztőiben! További információkért látogasd meg Facebook-oldalam, vagy kövesd a #jobangel -t a Linkedinen!

# # #