Álláskeresés versenyszférában: kölcsönösség nélkül nem megy!

A versenyszférás állások legfőbb jellemzője a kölcsönösség. Mindenkinek jól kell járnia azzal, hogy munkát végeznek egy cégben, mert ez a cég sikerét, mi több fennmaradását szolgálja és akkor tud stabil munkahely lenni egy cég, pszichológiai biztonságot teremteni egy vezető, ha a célok közösek, és közösen is akarjuk teljesíteni őket.

Érezhető a toborzás során, hogy egyre több közszférából érkező, versenyszférába tartó munkavállaló jelent meg a munkaerőpiacon álláskeresőként, ami mindkét fél – a versenyszférás munkáltató és a közszférából jövő álláskereső – számára kihívásokat jelent. Finoman szólva.

Valójában mindkét fél a haját tépi néha, hogy nem igaz, hogy a másik azt gondolja, hogy… Próbálok összeszedni most pár olyan nehézséget, ami könnyen áthidalható, ha értjük, mit akar a másik. Emellett elismerem, hogy a versenyszféra sem tökéletes, ennek néha tragikomikus részleteiről itt értekeztem.

„Nálunk is van teljesítményértékelés…”

Szokták ezt mondani közszférából érkezők, amikor a versenyszféra teljesítményalapúságáról mesélek. A teljesítményértékelés az profitorientált fókusszal együtt egészen más élmény, mint a közszférában megtapasztalt teljesítményértékelés. Nem is annyira élmény, ha valaki nem érti, nem szokta meg, és főleg, frusztráció forrása lesz, ha nem készül rá. KPI-ok vannak, amik objektív számok, és azok teljesülését fel kell tudni mutatni – a nemteljesülést megmagyarázni nem kell, az nem érdekel senkit. A cég kockáztat, amikor felvesz egy új kollégát, és ennek a kockázatnak a megtérülését szeretné látni azzal, hogy látja a KPI-okat teljesülni. A teljesítményértékelés objektív, következetes, és folyamatosan lebegő Damoklész kardja, hetente, havonta, negyedévente nézegetik ezeket a teljesüléseket, és folyamatában is számonkérik, nemcsak a végeredmény az érdekes. Mindez nem azért van, mert a munkáltatónak célja szorongásban tartani a munkavállalóit. Ha sok ember sok KPI-a nem teljesül, vagy csak részben, akkor mindannyian éhenhalunk a cégben, nemcsak a tulaj… Ennek a szigorú felügyeletnek van két pozitív hatása is: 1. A rosszul teljesítőt mindenkinek érdekében áll segíteni – vagy bizony megválni tőle, ha nem is várható fejlődés a teljesítményében. 2. Ha megvan a KPI-od, alapvetően semmi okod szorongásra.

Munkaidő vs. feladatorientáltság

A munkaidő értelme egy fizikai munkában, teljesítménynormák és elvárt létrehozott termékmennyiségek esetén fontos, hiszen emberek vagyunk, fáradunk, és akár balesetveszélyessé is válhat annak a munkája, aki fáradtan végzi. Tehát itt a munkaidőt be kell tartani, mert ez a munkavállaló és a cég érdeke is.

Az „irodai munka” a versenyszférában a legritkább esetben mérhető időre. Feladatok vannak, amiket határidőre meg kell oldani. Aki részmunkaidős munkát keres, annak vagy kevesebb feladatot vagy hosszabb határidőt kell adni. Erre néha alkalmas a feladat, de leginkább nem.

Mivel egy jó cégműködésben minden összefügg mindennel (lsd. még következő fejezet, miszerint nincs adminisztráció), ezért a rugalmas munkaidő jobban passzol ehhez a működéshez. A részmunkaidő többnyire itt bukik meg: ha te délután kettőig dolgozol, de egy nálad lévő információ valakinek délután háromkor kell, akkor vagy megáll és vár, ami nem jó a cégnek és az ő eredményének sem, vagy felhív „munkaidőn kívül”. Mivel KPI-ok között éli a szakmai életét, és versenyben van a cég, felhív, SMS-t küld neked. Te meg azt látod, hogy  nem tisztelik a szabadidődet. Pedig valójában azon dolgoznak, hogy a cégben – és benne neked is – jól menjenek a dolgok, ők nyerjék a versenyt. Így lesz bevétel, így lesz miből fizetni a munkabért.

Nincs adminisztráció

Oké, van. De: úgy van, hogy annak célja van. Ezért tévút a „valami adminisztrációs munkát keresek”. Csak azért nem fognak felvenni sehová a versenyszférában, mert „adminisztrálni kell”. Az „irodai munka”, sőt a „home office” munka valamilyen hozzáadott értéket, pozitív hatást kell, hogy jelentsen a cég számára. Neked pedig az állásinterjún el kell tudni mondani, hogy pl. beszerzési asszisztensként hogyan fogsz a cégnek olyan értéket termelni, ami miatt megéri rád költeni. Mi olyat viszel hozzájuk, ami nekik kell? Tudást, tapasztalatot, kapacitást, kapcsolatrendszert stb.

Az adminisztrációhoz főleg digitális eszközöket használnak. ERP, CRM, BI stb. Ezeket töltögetni, „szolgálni”, valóban „csak adminisztráció”, és ennek csak annyi az eredménye, hogy legalább ott van az adat/információ. De azt küldheti másik rendszer is, emberi interakció nélkül, ez megy ember nélkül is.

Az ember ahhoz kell, hogy meglássa az összefüggéseket, kijavítsa az esetleges hibákat, és ezeket a cég javára fordítsa. Azaz, a „valami adminisztrátor”-tól is elvárás, hogy pl. ismerje fel, ha valahol van egy piaci rés, ha valamelyik termék, beszállító, munkavállaló, partner stb. valahogy „kilóg”. És legyen javaslata, és azt merje elővezetni, érvelni tudjon mellette. Azért adminisztrálunk, hogy ezek kijöjjenek a százmillió forintokért fejlesztett, üzemeltetett rendszerekből (a.k.a. digitalizáció)

100% Home Office pedig nincs

Egy másik gyakori téves nézet, hogy a home office az olyan, hogy otthon vagyok, megcsinálok dolgokat – valami adminisztrációt – és fizetnek. Ez így kényelmes lenne a munkavállalónak, de miért jó a munkáltatónak? Azokat a munkákat, amiket cégen kívülről el lehet végezni – mert a 100% home office ezt jelenti a munkáltató számára! – , azokat ki is lehet szervezni külső, professzionális szolgáltató cégbe. Olcsóbban és kevesebb kockázattal, mint erre munkavállalót tartani, akit még be is kell tanítani az alapoktól.

Ráadásul a virtuális asszisztencia pont erre a réspiacra fókuszál. A virtuális asszisztensek egyéni vállalkozók, akik olyan munkákat keresnek, amit a cégeknek úgy lehet elvégezni, hogy nincsenek bent a cégben. Ők az álláskeresők versenytársai: akik marketingtevékenységgel, kapcsolatrendszerrel szereznek megbízást, naponta építik az énmárkájukat a Facebookon, Linkedinen, értenek 3-4 szakterülethez, és ha kell, bemennek egyeztetni a cégvezetővel, értékesítik a tudásukat, kapacitásukat. Arra szerződnek, hogy határidőre elvégezzenek dolgokat, és ezért teljes felelősséget vállalnak, tehát nem hibázhatnak. Mivel egyszerre több megbízójuk is van, akár szinergiákat is teremtenek a megbízóik között, ez külön értéket jelent a cégeknek.

Ezzel szemben te álláskeresőként küldtél egy önéletrajzot egy cégnek, amit nem is ismersz, és úgy szeretnél cégen belül lenni, hogy nem jársz be, nem találkozol senkivel, tehát nem is fognak ismerni. Betanítást vársz, és minimális együttműködést kínálsz. Ezt a versenyt így nem nyerheted meg, tehát nem lesz „valami adminisztrációs munka 100% home office”-ban.

100% home office-ban akkor tudsz dolgozni egy cég munkavállalójaként, ha önjáró, önálló vagy, képes vagy felismerni, mikor mit kell tenni ahhoz, hogy a cégnek jól menjenek a dolgai, és ezeket meg is teszed. Emellett ismernek a cégen belül, mert néha bejársz, ott vagy a videós meetingeken videóval, megszólalsz, hasznos javaslataid vannak, haladnak az ügyek általad, tudják, mivel lehet téged megkeresni, miben tudsz segíteni.

Értékesítés kizárva?!

Amikor a Facebookon, Linkedinen posztolsz álláskeresői hirdetés, kizárod az értékesítési feladatokat, mert „nem akarsz tukmálni”. A cégek 100%-a viszont értékesítésből él, elad valamit ügyfeleknek. Nem gond, ha te nem az értékesítési csapatban akarsz dolgozni értékesítőként, de azt muszáj értened, hogy az értékesítés nem tukmálás, hanem alaptevékenység. És van olyan kolléga – jó esetben sok – aki ezt csinálja az adott cégben. Az ő munkájuk az, amit mindenkinek támogatnia kell a cégben, mert ők hozzák a bevételt és a profitot.

Betanítás

Önéletrajza és álláskeresői hirdetése szerint mindenki hajlandó tanulni, pláne „bármit” megtanul. Ezt nem vonhatom kétségbe, ellenben idő és szakmai mélység összefüggéseiben nézve mégis túlzás ezt állítani magadról (plusz 8 évnyi vállalati akadémia vezetési tapasztalattal pontosan tudom, hogy nem tud senki sem „bármit” megtanulni). Nem állíthatod egy témáról, hogy meg tudod tanulni úgy, hogy sosem láttad közelről.

Ahhoz, hogy hatékonyan betanítható legyél, kell, hogy legyenek előzetes általános ismereteid dolgokról: iparágról, cégműködésről, egyes cégen belüli tevékenységekről, jogi szabályozásokról, és persze az eszközökről, amiket használni kell az adott munkában. Ahhoz, hogy egy csapat megbecsült tagja lehess – na, valamire csak jó ez a lózung a motivációs levelekből – tudnod kell, hogy a cégeken belül milyen csapatok vannak, a csapatokon belül kinek milyen céljai vannak úgy általában, és te hogyan tudsz nekik segíteni/ők hogyan tudnak neked segíteni. A betanítás során ennek a cégspecifikus részleteit fogod megtanulni. Ha alapfogalmakkal nem vagy tisztában, nem fognak tudni betanítani sem.

Hogyan lehet a versenyszférát megismerni?

Rengeteg ingyenes webinar, tankönyv, szakmai blog, egyéb tudásanyag, Linkedin szakmai csoport van a neten, ezeket nézegetni kell egy ideig. Ott kell lenni, beszélgetni, kérdezni, látni, hogy milyen problémához hogyan közelítenek, mik a szakmai trendek. Ismerősöket kell felkutatni, őket is meg kell kérdezni minderről.

A versenyszféra ehhez túl nagy merítés, így már az elején szűkítened kell a kört: iparágra, szakterületre, használt idegennyelvre, saját preferenciáidra. Logikusan azokba kell valamennyire „beleolvasnod” magad, amik a te általad elérhető cégeknél felmerülnek (pl. közel vannak hozzád, be tudsz járni hozzájuk dolgozni). Iparági, szakmaspecikus szűkítés után jöhet az alapok megszerzése, amivel majd meg tudod mutatni, hogy a betanítás alatt valóban hatékony kollégává tudnak tenni.

# # #

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg!

Egyetértesz? Vitatkoznál? Hozzáfűznél valamit? Várom szeretettel a kommented!

Ha neked is személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben, pályaorientációban, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból, vagy nézd meg hogyan tudok segíteni vezetői portfólióval eligazodni az álláskeresés útvesztőiben! További információkért látogasd meg Facebook-oldalam, vagy kövess a Linkedinen!

# # #