Gondolatok a társadalmi elvárásokról és a karrierről, nők és férfiak lehetőségeiről

Gondolatok a társadalmi elvárásokról és a karrierről, nők és férfiak lehetőségeiről

system.jpgMost csak gondolkodom, konkrét tanács nélkül, talán kevésbé bújtatott tanulságokkal. Szabadság előtti utolsó munkanapomon ezek foglalkoztatnak.

Találkoztam 20 éves szakmai pályafutásom alatt egyetlen hölggyel, aki eltért a nők nálunk szokásos életpályamodelljétől, miszerint diploma, karrierbe belekezd, majd megtöri a családalapítás, utána kisgyerekes révén szenvedős álláskeresés, karrierálmok örökre a kukába. Ő másképp döntött. Diploma, karrierbe bele sem kezdett, folyamatos szakmai önképzés mellett családalapítás. Nagyobbacska gyerekek mellől karrierkezdés, majd egyre feljebb. Siker!

De ha ez így is működik, miért az első metódust erőlteti a társadalom? Persze, az is vihet sikerre, de nem sok női vezetőt, specialistát látunk, kiegyensúlyozott családi élettel mellette – ha mégis, ott jut segítőkre, bébiszitter, bejárónő, házimunkázni kevesebbet kell. Ha minden nő élhetne így, ez lenne a „kijelölt” életpálya, jó lehetne mindenkinek. De ezt még a nők jórésze is elítéli. („Milyen nő az, aki nem tud főzni?” stb. – te sose mondj ilyeneket!)

Találkoztam nemrég egy férfivel, aki szintén a nekik kitalált életpályától tért el. A kijelölt út a diploma, munka, megint munka, előrelépés a karrierben, munka, megint munka, még feljebb. Valahová ezek közé a családot is beiktathatja, de amellett tessen ugyanúgy tizenórákat dolgozni, de azért valami menő hobbit is fel kell ám mutatni: vitorlázás, ejtőernyőzés, de a síelés minimum. Különben nem „menő”. Ő másképp döntött: először Élet, nagy kezdőbetűvel, világjárás, kalandozás, széles látókör építése, majd utána karrier és család. „Semmit sem bánok” – mondta. Így kell, így is lehet. Mindig úgy dönts, hogy ne bánd meg.

És akkor jön a társadalom ítélete: EZEK (nem ők, mint emberek) karrieristák! Mindenféle pejoratív jelzők között mindez, nyilván, mert anélkül az ítélet nem elég sommás.

Vannak, akik hiába próbálták a kijelölt utakat, nem jött be – lehetőségük, bátorságuk, esélyük, ismereteik nem lévén, nem tudtak/mertek más utat választani, mint a fenti két szereplőnk. De a kijelölt utat járva nem lettek elégedettek, boldogak. A kijelölt út boldogtalanságra juttat? Sok esetben úgy tűnik. Segítők révén ők talán előrejutnak, és ma már egyre többen foglalkozunk önkéntesként, hivatásból az ő segítésükkel.

És akkor jön a társadalom ítélete: EZEK (ők sem emberek?) vesztesek! Méghogy esélyegyenlőség! Az diszkrimináció, az kontraproduktív, jujuj, hátrányba kerül ő, a „bezzeg”, aki jól viselkedett, a kijelölt úton járt (vergődött?). A segítők is megkapják a magukét: Ő nem kap támogatást tőlük! Hát ez jár a jó magaviseletért? Hogy kimarad a segítésből? (Vajon tényleg rászorult akar lenni?) Mindenféle pejoratív jelzők mellett jön a bezzegelés: bezzeg ők megoldották, majd bizonygatják maguknak, hogy ők aztán tényleg. De láthatólag maguk sem hiszik, mert ugye azok a karrieristák, azok is fúj ám, és ők olyanok sem…

Kétszer merült már fel itt a bolgon kommentfolyamban, hogy a férfiaknak kevesebb segítség jut. Ez egy valós probléma, aminek sok oka van. Röviden (szerintem) kettő darab okra vezethető vissza:

  1. A nőknek a kijelölt útjuk mellett a karrier nem nagyon maradt opció. A szociális szféra nyújtott elérhető munkalehetőséget, és mivel jobban ismerik a női problémákat, hitelesebben tudnak segíteni;
  2. A férfiak a tőlük elvárt „erősebbik nem” attitűd miatt ritkábban gondolnak arra, hogy segítséget kérjenek vagy ők alapítsanak szervezeteket segítségre. Így az ő problémáik rejtve maradnak.

De mégis, sokan vagyunk, akik, segítünk, segítek én is. Szeptembertől indul majd egy erős akció és együttműködés – nők álláslehetőségeinek felkutatására, álláshoz jutásuk segítésére. (Figyeld a blogom, Facebook oldalam!) Ha van ötleted, férfiak szervezett álláshoz jutásának segítésére, írj nekem az ötletedről, nyitott vagyok rá.

———————-

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg, hátha ezzel te is segítesz másoknak!

Ha személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból vagy ingyenes online önéletrajz-konzultációért írj nekem!

———————-

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Válasz pippa2011 hozzászólására

Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. HellsAngel
    mondta:

    Amogott en is valami osszeeskuvest sejtek, hogy nincs tobb programozo no, szerintem ebben a jatekban a nyelveszeti iranyultsag legalabb olyan eros, mint a matek, bar valamiert minden programozni nem tudo ember azt is gondolja, hogy a kettes szamrendszerbe atszamitas meg az SR flip-flopok tervezese az, ami alapjan a fiatalokat a palyara lehet terelni vagy el lehet oket tanacsolni onnan. (Biztos azert gondolom igy, mert Fal Lajos a peldakepem titokban.) Ipari kornyezetben szerintem nagyobb kincs takarosan leirni kozepesen nehez problemak megoldasat, mint a zsenialitast kiserteni vallalhatatlan stilusban.

    Arrol meg, hogy a tarsadalom mit var el az embertol, Castenadanak a Mesek az erorol c. konyve jutott eszembe. Tudod, amit Don Juan fekete magianak hiv, hogy az emberek szornyu gondolatokat ultetnek el egymas fejebe es igy rabsagban tartjak egymast es onmagukat is. Ahhoz, hogy eljussunk a „feher magiaig”, ebbol ki kell szakadni, de ez persze csak az elso lepes a sok kozul, mert ugye a „harcosnak minden pillanatban at kell lepnie a sajat korlatain”.

  2. Mate12345
    mondta:

    Erre a posztodra valamennyire passzol a Google-től kiszivárgott 10 oldalas anyag, ami miatt kirúgták a fejlesztőjüket. (Gondolom, nem véletlenül jutottak eszedbe ezek a gondolatok)
    Érdekelne róla a véleményed.

    Ahogy én látom: Az, hogy vannak olyan pályázatok, amik bizonyos rasszokra vannak szabva, nem esélyegyenlőség, hanem rasszizmus, ebben igaza van. Értem én, hogy a pirézek nagyrésze szociálisan hátrányból indul, ezért plusz segítség kell nekik, de talán ha bejutottak a Google-hoz dolgozni, akkor már ezt a hátrányt legküzdötték, talán több generációval ezelőtt. Innentől milyen jogon jut nekik több segítség/juttatás, mint a többi rassznak? Ezeket mindig egyénenként kell bírálni, a rasszalapú előszűrés definíció szerint rasszizmus.

    Viszont amit a nőkről írt, azért én is kicsaptam volna. (Még ha igaz is lenne, hogy a nők nagy átlagban nem olyan jók a programozás terén, mint a férfiak, ez az információ teljesen irreleváns, mivel nem egyszerre akarom felvenni az összes nőt, hanem csak egy-egy személyt. Egyébként meg, erre tudtommal semmilyen bizonyíték nincs. A matematikusok között pl. annyira nincsenek felülreprezentálva a férfiak, pedig az hardcore-abb, mint a programozás. Még ha van is annak alapja, hogy a nők nagy átlagban inkább a szociálisabb munkák felé mennek, a programozói iparág akkor is nagyon degenerált a nemek szempontjából.)

  3. jobangel
    mondta:

    @Mr.Nop: A legutóbbi posztom, és általában a kommentjeim a témában mindig arról szólnak, hogy igen, a férfiaknak is kell/jár segítség. Szóval, nem értem, miről beszélgetünk…

    Az amerikai börtönlakók problémáira már végképp nem tudok egy személyben megoldást találni, és az „ilyen a társadalmunk is nehezen értelmezhető magyar körülményekre, ha amerikai börtönök lakóinak helyzetén keresztül értékeljük. De pl. magyar börtönviseltből három jelentkezett nálam, mindháromnak sikerrel segítettem. Részemről nincs részrehajlás, aki bajban van és segítséget kér, annak próbálok. De már ezt is mondtam.

  4. Mr.Nop
    mondta:

    @jobangel: Igen, azt talán fontos lett volna elmondani, hogy nyitott vagy/lennél a férfiakkal foglalkozó alapítványok felé is, így nem gondol rosszra senki, ezért elnézést kérek.
    Azonban úgy érzem szimplán kitűnik a két kommentből mire is szerettem volna rávilágítani. Súlyos, társadalmat is érintő férfiakkal kapcsolatos problémák morzsáiról ejtettem szót, legtöbb pontom közvetlenül megfigyelhető tény, a maradék kis utánajárással belátható. Szép dolog tőled, hogy hozzájárulnál a férfiak megsegítéséhez, de a kommented nagy része ez: „De a nőknek is nagyon rossz, igaz, hogy most a férfiak gondjairól van szó, de a nőknek meg ez és ez a baja!”. Na látod, ezért látsz aggasztóan több férfit kilátástalanul az utcán heverni, az öngyilkosságokat több, mint 90%-ban ezért férfiak követik el és ezért vannak dugig tele az amerikai börtönök átlag férfiakkal, akik csak annyit „hibáztak”, hogy nem tudták két műszak mellett sem fizetni az irdatlan mennyiségű nő és gyerektartást. Érdekes tény: Amerikában csakis ilyen pénzbeli tartozás miatt vár börtön. Ha valaki másnak tartozik az ember fia jogilag nem kerülhet börtönbe, csak ha nőnek „tartozik”.
    És ne érts félre, nem miattad van ez az egész, ilyen a társadalmunk és kész. Alkalmazkodni kell.

  5. jobangel
    mondta:

    @Mr.Nop: a nőpárti társadalomról szóló felvetésed a vakkomondor és a lúgos orvos esetét látva nem igazán értelmezhető, és ezek a jéghegy csúcsai. De láttam nőt, akivel nagynehezen kiszenvedtük az álláskeresési stratégiát, CV-t, behívták interjúra, nem ment el. Mert „nem volt olyan állapotban”. Igen, kicsit meglátszott rajta, hogy a férje elverte az álláskeresési ötletére reagálva.

    Az alapítványról: azt is írtam, hogy amint jelentkezik egy férfiakat segítő alapítvány, nekik is tartok hasonló előadást, hasonló feltételekkel (értsd: ingyen). Nem jelentkeztek.

    Rákkutatás témában magam is rákbeteg lévén kicsit sem értek egyet, de ez már offtopic a blogon.

  6. Mr.Nop
    mondta:

    UI: Az otthonok számát az USA-ra értettem, azonban biztos vagyok benne, hogy itthon is eléggé siralmas az arány.

  7. Mr.Nop
    mondta:

    Nem értek egyet a miért jut kevesebb segítség a férfiaknak pontokkal.
    Kezdjük ott, hogy manapság bárkiről bármit ki lehet deríteni percek, napok alatt, ha valaki/valakik igazán akarják. Ilyen világot élünk. Ennek fényében a „és mivel jobban érdekeltek a női problémákban, így aránytalanul sok időt, pénzt, energiát és pénzt áldoznak a nők problémáinak enyhítésére, felszámolására, akár a férfiak kárára is.”

    A második pontban statisztikailag igazad van, a férfiak inkább megoldják(meg próbálják megoldani) a bajaikat és nem kérnek külső segítséget. Ebből viszont nem kéne, hogy az következzen, hogy akkor aki kérne azt arcba nevetjük.

    A probléma szimplán annyi, hogy a társadalom nőpárti.(angolul gynocentric)
    Erre jó példa az előző posztodban felvetett kérdés, miszerint miért csak nőket segítő álláskereső sulikat posztolsz. Alapítvány ezzel foglalkozik ezt támogatják. 🙂

    Meg lehet nézni itthon is, amerikában is statisztikailag a hontalanok nemi arányát és meg lehet döbbenni. De meg is lehet nézni hány otthon van a nőknek családi erőszak elől menekülni vs a férfiaknak. Segítek, az egész országban egy szem darab, kitalálod melyik nemnek?
    Annak ellenére, hogy a prosztatarák sokkal több férfit érint, mint mellrák nőt, a mellrák kutatására a sokszorosát költik, mint a prosztatáéra. Dollár milliókról beszélünk.
    Lehetne még órákon át sorolni, a lényeg, hogy véleményem szerint az átlag nőnek fogalma nincs mekkora kulában kénytelenek úszni a férfiak, ha éppenséggel nem akasztják fel magukat, amiért a nejük elvitte több, mint a fele vagyonukat, értékeiket és kb. életük végéig nem kis összegű nőtartást hajtat be havonta az állam erejével, válás alkalmával.
    Érdekes lenne összeszámolni hány alapítványt találnál nők segítésére és mennyit kifejezetten férfiak megsegítésére. 🙂

  8. pippa2011
    mondta:

    Más a tapasztalatom.
    A „karrierista” ismerőseim pályáját nem törte meg a gyerekvállalás, inkább a mezei alkalmazottakét – mint amilyen én is vagyok – akiknek a helyére 100 másikat lehet találni.

  9. jobangel
    mondta:

    @Bambano: macskapásztor megérkezett, foglalás oké, védőoltások rendben, laptop feltöltve, mert munka ott is lesz.

  10. Online Távmunkás
    mondta:

    Az utóbbi években több ismerősöm családjában is eltértek a megszokott a karrierúttól: a gyerek születése után egy évvel az anya visszament dolgozni és az apa maradt otthon gyereket nevelni. Tipikusan multinál dolgozó anyuka és magyar cégnél/iskolában dolgozó apuka párosok, ahol az anya jobban keres és nem lenne elég bébiszitterre az apa keresete…

    @Hujber Tünde: A HR-eseknek azt mondd, hogy nem minél nagyobb csapatot akarsz vezetni, hanem szakmailag akarsz fejlődni és képezni magad. Kellenek specialisták is.
    Egyébként a társasjátékozás már tömegsport lett, nem menő különlegesség, hanem hétköznapi tevékenység. A hobbihoz pedig semmi köze a munkáltatónak.

  11. Bambano
    mondta:

    megmondom én, mivel kellene foglalkoznod szabi előtti utolsó munkanapon:
    – megvan-e a szobafoglalásod azon a világvégi szigeten, a biztosításod, él-e még a legutóbbi védőoltásod, a viráglocsoló ember tudja-e a riasztó kódját, stb.

    🙂 🙂 🙂 🙂 🙂

  12. Hujber Tünde
    mondta:

    Na, akkor én mit szóljak? Se karrier, se család. 🙂 Karrierre soha nem is vágytam. A legmagasabb pozícióm a csoportvezető volt, de arról is lemondtam. Soha nem érdekelt, mi van a névjegykártyámra írva, és összesen csak 1 munkahelyemen volt ilyen kártyám, ott se használtam.

    Ennél fogva talán ez az egyik oka, hogy a HR-esek nem tudnak mit kezdeni velem, ill. inkább leírnak „nincs benne ambíció”, meg „nem akar elérni semmit az életben” megjegyzésekkel, és így aztán máris alkalmatlan vagyok a megpályázott munkakörre, mert hát kinek kell ambíciótlan valaki, biztosan nem tudna még egy kilincset se lenyomni, ugye? Még egy nyamvadt 5 éves tervem sincs („és hol látja magát 5 év múlva?”). És tényleg NINCS. Sajnálom.

    Az a baj, hogy mindenki csak vertikálisan tud gondolkodni: fel, fel, fel. De a miértet már nem kérdezi és kérdőjelezi meg senki. Azok, akik követik a „társadalom által kijelölt utat”, akár szenvednek benne, akár nem, szerintem hihetetlen mértékben szabálykövetők, megfelelési kényszeresek – kicsit talán unalmasak. És tőlük várnák a „think out of the box” szemléletet?….

    Egyébként meg a menő hobbi nem a vitorlázás, hanem a társasjátékozás. 🙂 Legalábbis ebbe az utóbbiba kevesebben mernek belevágni, mert félnek az előítéletektől, hogy legyerekesezik őket „a társadalmi elvárásoknak megfelelően élők”. 😀 😀

  13. Gerilgfx
    mondta:

    mindenki úgy éli az életét, ahogy akarja, és senkinek semmi köze hozzá, és inkább szociológiai szempontból lehet és KELL rá tekinteni, de olyan módon nem, hogy a másik konkrét ember élete felett értékítéletet lehet mondani bármilyen módon.

    aki más személy életével, annak pletykálásával, annak nézegetésével foglalkozik, az valójában a saját életével elégedetlen, és az emiatti frusztrációját próbálja kivetíteni a környezetére. ha valaki odamegy a másikhoz, hogy űűűűű mitcsinálsz te rohadt ilyenmegolyan miért nem ezt meg azt, az a privát szférába való agresszív behatolásként is értelmezhető, és ellenintézkedést befigyelhet akár a fizikai erőszak is.