Munkastratégiák bolondoknak

Munkastratégiák bolondoknak

Április bolondja a népszokás szerint az, akit április elsején rászednek valamivel. A most tárgyalt munkamódszerekkel dolgozók viszont nemcsak áprilisban járatják a bolondját velünk, hanem folyamatosan.

Amikor embereket állásinterjúra hívunk, azt szeretnénk megtudni, hogy a szakmai kvalitásai mellett milyen munkamorálra számíthatunk tőle, még jobb, ha ebből már az önéletrajzban is mutat valamit. Van néhány igazán káros munkastratégia, amit sok esetben állásinterjún nem fedezett fel az interjúztató. Így lehet, hogy mindenki látott már ilyen módszerrel dolgozó embereket, és nem érti, hogyan van ezeknek az embereknek még állásuk egyáltalán.

Az „AS-szabvány”

Főleg mesteremberekre jellemző az AS-szabvány alkalmazása. AS, azaz Ahogy Sikerült. Kicsit ferde, kicsit kiáll, kicsit ilyenolyan, nem baj, jó lesz az. És még meg is tudja magyarázni, miért jó úgy, ahogy nem jó. Irodai környezetben is találkozhatunk ilyen munkákkal: az illető nem azért nem adott ki jobb munkát a kezéből, mert nem képes rá, hanem mert nincs igénye rá. Mivel többnyire ezt is az utolsó pillanatban, határidő előtt adja le, már nincs idő visszadobni, javítást kérni, abból a vacakból kell dolgoznunk, amit kaptunk. Az AS-szabvány alkalmazóit – csak néha tévesen – az önéletrajz külleméből próbálják felmérni, ezért tartom az egyik legfontosabb pontnak az álláskeresésben igényes szövegszerkesztést. És pont ezért hozza meg a sikert sok esetben egy jól megszerkesztett, odafigyelve megírt önéletrajz. Mert látszik rajta az igyekezet, és a (szövegszerkesztési) tudás is. A szakmai tudást pedig a szintén gondosan megírt tartalma fogja elmondani.

A Kossuth-módszer

Nemrég énekeltük ünnep alkalmával, hogy „Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje. Ha még egyszer azt üzeni, mindnyájunknak el kell menni.” Szintén találkozhatunk ezzel a napi munkában: Ha valakitől kérünk valamit, nem történik semmi. Ha megelégeljük a várakozást, és még egyszer kérjük, talán történik valami. Vagy még sokszor kell kérni, mire végre történik valami. Ők nem a halogatók. Ők kifejezetten nem tesznek meg elsőre semmit, hogy mutassák, milyen elfoglaltak.

Ha nem szándékos a stratégia, akkor a rossz priorizálás, rosszul beosztott idő okozza ugyanezt a viselkedést. Sokat dolgoznak a semmin, kifejezetten improduktív munkát végeznek, így a fontos munkára csak későn marad idejük. Kedvenc példám erre az exceles nyilvántartásaik kinézete: ismétlődő adatokkal van tele, pl. egy iktatókönyvbe folyamatosan begépelgeti a küldő cég levelezési címét, pedig az ritkán változik, és erre az információra illene külön nyilvántartás tartani. De akkor ugye gyorsabban végezhetné a napi iktatói munkáját, és az nem szolgálja az érdekeit, miszerint elfoglalt, sokat dolgozó embernek akarja láttatni magát. Adminisztrációs munkakörökben érdemes állásinterjún tízperces próbamunkaként kérni, hogy egy, a munkakörhöz tartozó exceles nyilvántartás oszlopait rakják össze (akár csak papíron). Pl. Üzletkötőknek forecast-tábla, titkársági munka esetén pl. szabadságnyilvántartás, iktatókönyv, céges autók nyilvántartása. Ez sokat fog elárulni a jelölt munkamódszeréről.

Másik kedvenc példám: egy cégnél kiszúrtam egy A4-es lapra nyomtatott feliratot a faliújságon: „Aki nem válaszol az elküldött e-mailre, azt fel kell hívni telefonon.” Ez mindenkinek egyértelműnek tűnne, de a cégtulajdonos saját kezűleg nyomtatta, ragasztotta ki ezt, annyira idegesítette – jogosan – a felesleges várakozás, amit a beosztottja tettek egy-egy e-mail elküldése után.

A Pató Pál urak

„Ej, ráérünk arra még!” – ki ne ismerné Petőfi versét a mindig halogató emberről, akinek lassan tönkremegy mindene, amit örökölt (azaz nem dolgozott meg érte), mert nem hajlandó végre csinálni valamit. A halogatás az állásinterjún nehezen tettenérhető, de azért lehetnek módszerek. Pl. kérjünk be valamilyen megírandót a jelölttől a következő állásinterjú-kör előtt: ha nem adott be motivációs levelet, írja meg utólag, vagy írja meg idegennyelven stb. A legtöbb ilyen kérésre később nem érkezik meg a kért anyag, vagy nem határidőre.

———

A fenti „stratégiákat” keverten is alkalmazzák, így lesz sok elégedetlen és reklamáló ügyfél, hosszas várakozás bárhol, és csodálkozó cégvezetők, hát hol a hiba? Mindenki dolgozik, túlórázik, alig győzzük, és mégis baj van: se (elég) bevétel, se elégedett ügyfél.

Az ilyen embereket elkerülnék a cégek, de mégis rendszeresen beleesnek a csapdájukba. Ezért egyre durvább kiválasztási módszereket alkalmaznak: (Assessment Center, személyiségtesztek, áltudományok), hosszú hónapokra nyújtva ezzel a kiválasztás folyamatát, ami a többségben lévő gondos munkavállalóknak kellemetlen igazán.

Írj te is!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. Showmiller
    mondta:

    A kedvencem ebben a tekintetben az a kolléganőm volt, aki két témával volt megbízva, és amikor az egyikkel dolog lett volna mindig a másikra hivatkozott és fordítva. Rendszeresen lekésett fontos határidőket. De amikor valami olyan volt, ahol érdemes volt megjelenni (tárgyalás a partnerrel, projektzárás stb) mindig ott villogott mint egy éldolgozó.
    Írd és mondd soha nem csinált semmit, és ez sokáig nem is futott össze, mert a két témának más-más főnöke volt. Ezzel a stratégiával 7 évet töltött el a cégnél… Azóta róla elneveztük egy a hozzáállását. Tehát ha a keresztnevét említjük, mindenki tudja milyen hozzáállásról van szó.

  2. jobangel
    mondta:

    @31/48: Félreérted. “Kossuth-módszerről” akkor beszélünk, amikor valós, produktív munka nem nagyon van az illetőnél, ezért csinál magának nemproduktívat. Ez valóban egy túlélési stratégia, de arra irányul, hogy az állását megtartsa. Mert ha rájönnének, hogy az érdemi munka, amit végez napi 1-2 óra, nem lenne rá szükség. Ahogy Hujber Tünde írta, pl. lean-szemlélettel egy ilyet azonnal ki lehet szűrni. De abból is, ha auditorok érkezésekor pánikjeleket mutat az illető.

    Van olyan, hogy valaki tényleg elfoglalt, akkor viszont egy vállalt határidő mellett vállalja be a feladatot, vagy mondja azt, hogy nem megy. Azaz, a válasza legyen azonnali, még ha a megoldás nem is az. Ez is egy jó jel a kossuthos taktikát alkalmazóknál: egyszerűen nem válaszolnak semmit, ezért kell a nyakukra járni, ahogy te írod. Ezzel viszont a nyakrajárót is improduktívvá teszik, mert amíg ezügyben írogat vagy telefonálgat, újra és újra kérve azt a valamit, addig sem érdemi munkát végez.

  3. 31/48
    mondta:

    csatlakozom az előttem szólóhoz. Bizonyos helyzetekben a Kossuth-módszer egyszerűen nélkülözhetetlen az életbenmaradáshoz. Aki hagyja, hogy mindent rátestáljanak az a saját munkájával fog elmaradni. Sokan vannak akik labordinamikusak (az aerodinamika mintájára) és addig nem hajlandóak egy kicsit is összetettebb problémával foglalkozni, amíg úgy gondolják, hogy ilyen-olyan címen azt el tudják passzolni valaki másnak. Ha senki sem jelentkezik be a megoldásra, mert ez mások számára sem jelent könnyű rutint, illetve nem unatkoznak, akkor néznek utána, hogy hogyan tudnák maguk is megoldani, vagy keresnek mást, hogy lepasszolják.

    Többnyire, ha valaki tényleg el szeretne végeztetni valaki mással valamit, és nem napi szintű olajozott együttműködésről van szó, akkor nem csak egy kósza emailt fog küldeni. Ha az ő felelőssége az adott ügy, akkor igenis a nyakára fog járni azoknak, akiktől a megoldást reméli.

  4. _Neville
    mondta:

    Tényleg nem kötekedésből, de nem lehet, hogy >tényleg< elfoglalt, s épp ezzel zaklatják kevésbé fontos ügyekkel? Csak mert láttam már ilyet… 🙂

  5. Hujber Tünde
    mondta:

    Az AC-k, személyiségtesztek helyett inkább alkalmazzák a leant. Egy jó leanes (pl. én :), azonnal észreveszi a Kossuth-módszert, a halogatást, nem beszélve az AS-szabványról.

    Egyébként tetszik a Kossuth-módszer neve, használni fogom! 🙂