Z, a generáció – gimnáziumi pályaválasztás 2021-ben

Z, a generáció – gimnáziumi pályaválasztás 2021-ben

Két hete meghívást kaptam egy informatikai gimnázium pályaorientációs napjára. A Z generáció tagjainak és sok esetben a szüleiknek is arról meséltem, milyen élet várhat rájuk informatikusként.
Mindezt gyakorlati szempontból. Nem ámítással, nem riogatással.
Az volt a célom, hogy megmutassam, hogy szinte mindenféle személyiségre és érdeklődési körre lehet IT-kötődésű állást találni, hogy egy jó út elején járnak. Illetve megmutattam, hogy a széles látókör vagy az elmélyült tudás mennyire segíthetik vagy épp akadályozhatják a karrierjüket. Szándékosan kerültem a Simon Sinek-féle generációs bullshitet, mert azonfelül, hogy az életkori diszkrimináció felé visz, nettó hülyeség az ifjoncokat valamiféle más dimenzióból idekeveredett, ismeretlen fajként kezelni, már bocs.

Ők azok a fiatalok, akik itt élnek köztünk, akik valakiknek a gyermekei. Akik látják a szüleik nehézségeit, a gazdasági környezetünket, és az azt befolyásoló egyéb tényezőket. NEM ostobák, és NEM csak annyit tudnak, amennyit elmondanak nekik. Ebből következően jellemző rájuk a pesszimizmus, a kilátástalanság, a „minden hiába” érzése. Ez az alap, innen adj karrierépítési tippeket, ha tudsz… Tudok. Hiszem és tudom, hogy minden nehézséget úgy tudnak majd a legjobban megoldani, ha van hozzá tárgyi tudásuk, EZÉRT kell tanulni.

Nem azért, mert követelmény van, meg felvételi. Az csak része a munkának, az egy feladat, amit meg kell csinálni. Mint a munkában majd: ha jó helyen vagyok, jól érzem magam, akkor is problémamegoldás lesz a feladatom, de szeretni fogom, és még fizetni is fognak érte…
Aztán, amikor életfeladatokról beszéltem nekik, mint pl. a felvételi, meg a pályaválasztás, két dolgot még el kellett mondanom. Hogy a feladatok többnyire egyetlen nagyon fontos készséget kívánnak, a problémamegoldást. Amihez megint tudás kell – és hajlandóság. Ez utóbbiból kijött a második mondás: hogy ez nem választható, hanem kötelező – saját maguk miatt. Ezt az egyik kedvenc filmemből vett képpel, idézettel illusztráltam.

Most cseréld ki az „űr”-t, „élet”-re… A mondanivaló egyszerű: vagy összeroppansz a problémák súlya alatt, vagy tudod magadról, hogy meg tudod oldani, és megoldod. Ehhez „csak” tudás kell, és egy gimiben, főiskolán, egyetemen a lehető legjobb helyen vannak ahhoz, hogy a tudást megszerezzék. És ez később is működni fog: ha bajban vagy, nézz utána dolgoknak, hogy megoldhasd a bajaidat. Mert leszel bajban, ilyen az élet… mindig jöhet valami váratlan.

Felsoroltam nekik még pár készséget, kiemelve, hogy a kommunikáció olyan készség, ami ugyan személyiségfüggő, de valamennyire fejleszthető, és nem tragédia, ha nem lesznek remek kommunikátorok. Mégis, a legtöbb készség megléte döntés kérdése. Eldönthetem, hogy tanulok naponta, eldönthetem, hogy másokhoz kellő empátiával állok hozzá, hogy rugalmasan kezelek helyzeteket stb.

Ezután jött a második napirendi pont, amikor elmeséltem, hogy akkor informatikusként mi dolguk lehet a világban, miből lehet választani. Mihez kezdjen a művészi hajlamaival, a tudományos érdeklődésével, vagy a teszek-veszek-intézkedek attitűdjével, hol van ennek helye az informatikai szakterületen. Mihez kezdjen akkor, ha nem annyira érdekli az informatika mégsem. Mi legyen, ha nincs semmi ötlete a jövőjével kapcsolatban? Meséltem a vezető vagy specialista dilemmáról, ami távolinak tűnik még számukra, de bizony mostantól számítva van 10 évük előkészíteni a 35-55 éves szakmai magukat… Hogy ne tűnjön ennyire brutálisnak a felelősség, azt is elmondtam: erőteljes rugalmasság van ebben az egészben. Manőverezhetnek, válthatnak ide-oda, persze csak akkor, ha a készségek között eldöntötték, hogy rugalmasan állnak hozzá a saját karrierjükhöz. És ha hajlandók mindig tanulni… Ezt viszont jobb már MOST eldönteni.
És ha ezt mind elég jól csinálják, akkor a társadalom felső középosztályába jutnak, ami újabb felelősségekkel jár. Nem lehet elég korán kezdeni a társadalmi felelősségvállalás bemutatását és az érzékenyítést…

Tavaly még helyszínen csináltam ilyen napokat több suliban, akkor még az ifjoncokat kommunikációra is rá tudtam venni. Úgy felbátorodtak, hogy vitatkoztak, kérdeztek, feleseltek. Helyes, így kell!
Igenis álljanak kritikusan a mi hozzáállásunkhoz, a gondolatainkhoz, és legyen sajátjuk, ez a dolguk – amellett, hogy tanuljanak tőlünk és a mi hibáinkból. Mi ilyen világot teremtettünk nekik, ők majd ebből tudnak valamit kihozni.

Most online nehezebb dolguk volt, nekem is. Azért remélem, hogy valami átment. Remélem, most bőszen kutatják magukban, hová is vágynak abból a sokmindenből, amit bemutattam. Vagy épp elég bátrak felismerni, hogy nekik mégis inkább valami más kell.

Amikor véget ért az előadásom, arra gondoltam, hogy tökjó, hogy nekik ezeket elmondtam, talán a szüleik is hallották a monitor előtt ülve, de vajon a HR-esek tudják-e mindezt? Hogy mit is kínál a világ a jövő munkavállalóinak? Szóval, most itt leírtam…

# # #

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg!

Egyetértesz? Vitatkoznál? Hozzáfűznél valamit? Várom szeretettel a kommented!

Ha neked is személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben, pályaorientációban, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból, vezetőként nézd meg a vezetői portfólióban rejlő lehetőségeket!  További információkért látogasd meg Facebook-oldalam!

# # #

 

Írj te is!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. babona
    mondta:

    Mélységesen egyetértek L.CZ. jóval bővebb hozzászólásával. Mivel ez nem szavazás 🙂 hozzátenném sajnos a HR jellegű szakokon végzettekre IS nagyon igaz a “csak mennyek át aztán havaj” hozzáállás, maximum kevésbé kreatív puskákat írnak mint a mérnökjellegű szakokon…
    Az oktatás meg olyan amilyen, sok felesleges/elavulós tárgyi tudás (lásd a szakállas viccet a közgazdasági magyarázatokról) semmi kreativitás…

  2. L. Cz.
    mondta:

    Az, hogy ezeket elmondtad élőben és interneten is, jó dolog, mert a diákok a közoktatásban és szakképzésben egyáltalán nem találkoznak azzal, hogy egy feladatot a meglévő tudásukat felhasználva önállóan is meg lehet oldani. Hihetetlen, hogy ez teljesen kiveszett a képzésből: tömegével kapnak bizonyítványt olyanok, akiknek fogalmuk sincs, hogy “azt a sok hülyeséget” miért tanulták, a számonkérés pedig minden szinten (dolgozatoktól a középiskolai felvételin át az érettségiig vagy szakmai vizsgáig) abból állt, hogy előre unalomig begyakoroltak mindent, ami csak előfordulhatott, aztán már csak egyszer elő kellett adni még éppen elfogadható szinten. Sokan diplomát is szereznek ilyen hozzáállással: a tanár kiadja a vizsga témaköreit, valakitől elkérem a 6-8 éve közkézen forgó, ezerszer fénymásolt kidolgozott tételeket (azóta ugyanazt darálja a tanár), bemagolom és a kettes megvan, lehet menni tovább. Aztán ott áll a derék értelmiségi a húszas évei közepén baromi büszkén, de leveri a víz, amint olyan e-mailt kell írnia, amire nincs céges sablon. Csak azt tudja végrehajtani, amit jó alaposan begyakoroltatnak vele, de azt ezerszer is, ha kell – mégsem betanított munkásnak hívják, hanem asszisztensnek, adminisztrátornak vagy ügyintézőnek és szóba sem állnak vele az interjún, ha nincs diplomája.
    No, de visszatérve a lényeghez: nem árt, ha a diákok az oktatás torz világán kívülről is kapnak információt. Sajnos szerintem az, hogy tanévenként egyszer elmagyarázod nekik, hogy van ám önálló problémamegoldás is a világon, édeskevés, miközben a tanév többi száznyolcvan-valahány tanítási napján ennek az ellenkezőjét sulykolják beléjük. Viszont ha valaki fogékony arra, amit mondasz, a sablon-munkavállalónál (lásd a fenti példát) sokkal jobb szakember lehet belőle, jobb lehetőségekkel, több fizetéssel.
    Ám mint írtad is: amíg a munkaadóknál a HR-en dolgozók nem tudják, hogy ilyen is lehet egy munkavállaló és csak a papírokat meg a bérigényt nézik, illetve feltesznek pár “Milyen állat lenne, ha egy lakatlan szigetre csak három tárgyat vihetne magával?” szintű kérdést, addig hiába jobb a sablonnál a jelentkező. Sokszor az asztal túloldalán ülő interjúztató maga is olyan, mint akit fent írtam: van valami bölcsész vagy gazdász diplomája, mer’ annak azér’ rangja van, de a tananyagot csak bebiflázta és már el is felejtette, azóta pedig vagy a céges kézikönyvekből, vagy a meglévő szokások alapján dolgozik, önállóan soha nem kellett döntenie és a jövőben sem várható ilyen. Ha egy olyan jelentkező ül vele szemben, akinek a kreativitáson kívül (mert manapság már mindenki kreatív, csak dolgozni ne kelljen és valaki takarítsa el utána a kuplerájt, amit a kreatívkodásával összehozott) a megfelelő szakmai tudása is megvan ahhoz, hogy újat találjon ki és valósítson meg, azzal nem tud mit kezdeni, mert fel sem ismeri. Inkább “majd értesítjük” jelszóval elhajtja és keres helyette neves egyetemen, nívós szakon végzett, simulékony modorú, megfelelően szolgalelkű sablondolgozót, mert ahhoz ért.
    Azok a középiskolások pedig, akiket “megfertőztél” és mernek másképp gondolkodni, vagy betörnek egy idő után, vagy külföldön kötnek ki, ahol tudják értékelni a képességeiket. Pedig itthon is szükség lenne rájuk, csak megfelelő szervezeti kultúra nélkül nem tudnak velük mit kezdeni a cégek.

    1. HellsAngel
      mondta:

      Azt tenyleg elmondhatnak egyszer a gyerekeknek, hogy mi az ertelme a lexikalis tudasnak, ugy erzem, sok ember eletebol sok ev veszik karba. Gyakran latom ertelmes, tanult, muvelt, tobb diplomas embereken is, hogy valahogy nem tudjak helyen kezelni az oktatasi hatteruk. Egy pelda. Bevezeto algoritmuselmeleti kurzusokon mindig egy mondat, amit mindenkibe belevernek kalapaccsal, mindenki mindig vizsgazik belole, kb. igy hangzik: “az algoritmikus ertelemben nehez problemakat egzakt modon altalaban nem lehet megoldani, a gyakorlatban heurisztikakat hasznalnak, peldaul a moho algoritmus gyakori heurisztika”. Ennek ellenere a 90% egy allasinterjun, egy folyosoi beszelgetesben vagy akar a gyakorlati eletben rogton dilettansokat (pincereket es allatorvosokat) alulmulo szinvonalon kezdi el tamadni a feladatot, pedig ha tuzel a megfelelo agysejt, azonnal meg van oldva. Aztan ugyanezek eloadjak, hogy az egyetem droidkepzo, semmi hasznosat nem ad. Uhum. Ahogy olvastam, orvosoknal is van ilyen, minnel rosszabb valaki, annal hajlamosabb egyedi es kreativ modon felulbiralni a protokollokat. Ha valaki csak annyira kepes, huvosen rendszerezze a tenyeket es pontosan felidezze a vonatkozo protokollokat, szerintem maris jobb, mint az orvosok 80%-a. Sajnos vagy nem sajnos, a “problemamegoldas” szakmai ertelemben (ha mar informatikai sulirol van szo) az esetek nagy reszeben puszta utanzas es ismetles, mint a tanar diak viszony akar. Keresned kell valakit, aki egyszer mar kitalalta, megcsinalta helyesen, kinyitnod a vonatkozo konyvet a megfelelo oldalon, felidezed, ahogy a “mestered” megoldotta ezt a problemat 15 evvel ezelott, esetleg emlekszel ra, ahogy te magad megoldottad egyszer. Altalaban akkor teszed a legjobbat, ha a legpontosabban es a legkevesebbet hozzateve alkalmazod a mar bevalt semat. Ebben az ertelemben az undergrad egyetemi kepzes ertelmes, helyes es pontos, es tenyleg az alazatra nevel.

      Igy en erteni velem, hogy az oktatas miert “utanzas” es miert nem “gondolkodas” kozpontu (tethelyzetben az utanzas nyer az esetek 98%-ban, az utobbi lassu es esetleges), de ez termeszetesen nem mentesiti az alapfoku oktatast a bunei alol. En is ugy gondolom, hogy mig egy agysebesznel jogos elvaras, hogy az igazsag pillanataban fontos lexikalis tenyek tucatjai jussanak az eszebe, addig gyerekekbol papagajokat nevelni egyfajta bun. Magyarorszagon valoszinuleg a kovetkezo 150 evben nem lesz olyan rendszer, ami empatiaval, turelemmel es tehetseggel irni, olvasni, gondolkodni es vitatkozni fogja tanitani a felnovo fiatalokat, ahelyett, hogy naponta orakon at olyan hulyesegekkel gyotorje oket, hogy mi a kulonbseg a zombori juh es a racka juh kozott.

      1. Francois Pignon
        mondta:

        Egyetértve veletek kedves hozzászólók, azt hadd tegyem hozzá, hogy volt Jobangelnek egy régi cikke erről az egész mizériáról:
        https://jobangel.blog.hu/2013/09/06/a_poroszos_oktatas_es_az_allaskeresesi_nehezsegek_osszefuggesei
        És még van számtalan hasonló írás. Nem kell egyetérteni, hanem a vitát tényleg itt kell kezdeni.

        Amit még kifelejtettetek: a korrupció és a csókos világ Mo-on c. téma. Nincs itt szükség semmilyen téren ambiciózus emberekre, szaktudásra, hanem pont a föntebb leírt „bebifláztatott” biorobotok kellenek. Sajnos amíg annak idején, 2004 után mi jöttünk ki, fiatalok, ma már ismerek olyan embert is itt Angliában, aki egy tekintélyes szakmai karriert hagyott ott néhány éve. Vezető beosztásban volt, ráadásul épp állami oktatási stratégiai területen. Kiverte nála a biztosítékot, hogy a szakma helyett az agitprop sajtósok (elnézést, kormányzati kommunikációs szakemberek) kezében van a döntéshozás és az utolsó szó. Finoman fogalmazva.

        Ui.: ha olvassa ezt valami pályaválasztó, akkor én csak annyit javaslok, hogy a cikkben leírt stratégiát úgy alapozza meg, hogy tanuljon meg angolul vagy németül (ambiciózusabbak esetleg oroszul, mandarinul vagy arabul) és minél hamarabb léc. Ezt ma már mondhatni tök ingyen meg lehet tenni, a “comprehensible input” módszer hatásos, ne az elavult „bifláztató” szavak+nyelvtan módszer után menjetek.