Gyászol a csapat
Folytatva a HR-esek dilemmáit, az előző posztomban írtak szinte eltörpülnek emellett. A gyászhelyzetekben érvényesül igazán, hogy emberekkel bánni a cégen belül egy külön szakma, amit kritikus minden cég üzletmenetére nézve is – amíg a cégben emberek dolgoznak…
Amikor egy tragikus és/vagy váratlan sokk merül fel a munkahelyi csapatban, a HR-es legfontosabb kérdése, hogy vajon bíznak-e annyira a benne, hogy ő ilyenkor a megfelelő lépéseket megtehesse, vagy teljes elutasítással találja szembe magát? Egyáltalán, mik lesznek a megfelelő lépések? Alapvető lenne, hogy ne tetézzük a fájdalmas hangulatot, de enyhíteni sem igazán lehet – mert a gyászfolyamat nem „oldható meg” racionálisan. Két alapesete a munkahelyi gyásznak biztosan van (veszteség és valós haláleset), és persze ez még csak egy elnagyolt fejtegetés, könyvtárnyi irodalmat lehetne felkutatni a témában – és persze csak beszélnek róla, mert a bölcsek köve még senkihez sem érkezett meg, nincs igazi megfejtés. Talán az is segít, ha ezeket a helyzeteket leírva látjuk.
HR-es dilemmák a cégben – komolytól a komorig
Sok HR-es közösségbe beengedtek, még akkor is, ha nem vagyok HR-es 😉 – köszönet érte ezúton is – ezáltal belefutok olyan kérdésekbe, amivel átlagos munkavállaló nem biztos, hogy találkozik.
Mégis, olyan HR-es dilemmák ezek, amikről mégiscsak jó lenne, ha tudnánk. Van, ami apróságnak tűnik, más igen komoly, komor probléma. Ezekből az esetekből az látszik, hogy az emberi kapcsolatokkal mégiscsak jó, ha egy külön szakember (mondom: szakember!) foglalkozik a cégen belül, márpedig ez a HR-es szakma lesz. Még egy jó szakemberként számontartott HR-es is belefuthat ilyen és hasonló ellenállásokba, mert a HR-esnek ellenállni bizonyos munkavállalói vélemények szerint „menő”… (ez a jelenség az álláskeresést is akadályozza, de azt majd máskor tárgyalom ki). A tanulságot előre levonom: Ha a HR-essel szoros lenne az együttműködés, akkor általában jobb lenne minden munkahely.
Rosszhíredet kelti a volt főnököd?
A referenciakérés komolyabb pozíciókra bevett gyakorlat, ezért a referenciákat jól elő kell készíteni. A toborzó, közvetítő, fejvadász felelőssége is nagy, nem mindegy kiket és hogyan kérdez meg rólad. A szakma legjobbjainak persze erre is van külön referenciainterjú-protokolljuk, de sajnos nem mindenkinek. Ezért álláskeresőként is sok dolgunk van a referenciák vonatkozásában.
Kezdjük a legnehezebbel, a rosszindulat kezelésével. Az „utánanyúlás” az egyik legaljasabb dolog, amit tehet egy sértett vezető, és kis magyar gyarkorlatunkban teszik is sokszor. Álláskeresőként, munkavállalóként ezt leginkább megelőzni lehet, ha már megtörtént a baj, akkor nehezebb kezelni. A legsúlyosabb esetben ügyvéd írt levelet a rosszindulatú volt főnöknek, hogy abba kellene hagyni a rosszhírkeltést. Ő már kérdés, kérés nélkül is küldözgette a célcsoport cégeknek a „jóindulatú figyelmeztetéseit”, amiben előrevetítette, hogy jelöltünk biztosan nem lesz jó munkavállaló, mert… De hogyan lehet ezeket a helyzeteket megelőzni?
Tiltólista az önéletrajz önjellemzés rovatához
Az önjellemzés kritikus pontja az önéletrajznak, mert amíg a tények leírásához – mint előző munkahelyek, feladatok, felelősségi körök, tanulmányok – nem kell túl nagy bátorság, hiszen adottak, addig a készségek, az önjellemzés, az a felfogás, hogy olyan önéletrajzot írjunk, amivel nekünk tetsző állásokat találunk majd meg, kissé nehézkesebb… Az általam sokat szidott sablonokhoz nyúlnak az álláskeresők, gondolván, azokat ehhez értő emberek írták. Sokat nem tévednek, a minták többségét valóban HR-esek, munkáltatói szemmel írták meg, ezért szerepelnek benne olyan szempontok, amik a munkavállalóknak nem jók, de a munkáltatók szeretik látni – ezzel tudatalatt is olyan tulajdonságokat követeltek meg az álláskeresőktől, amik sok problémát vetítenek előre.
Mivel jómagam ugye nem vagyok HR-es (a látszat ellenére sem 😀 , ) én azt vallom, hogy az önéletrajz az álláskereső céljait kell, hogy szolgálja – ha ezek találkoznak a munkáltató céljaival, akkor nyert ügye van mindkét félnek. A szakmai elvárások, szakmai múlt valamilyen szinten már meghatározott, a személyiség, az egyéni preferenciák megfogalmazása válik tehát kritikussá. És itt szoktak nagyot hibázni az álláskeresők, mikor a leggyakoribb lózungokat veszik át a mintákból az önjellemzésre, készségeik leírására. Íme egy rövid tiltólista (ízlés szerint bővíthető).
…és megérkeztek a visszajelzések a HR-esektől! Örülhetünk?
Erre vágyott sok-sok álláskereső, most megérkezett. Jelöltélmény okán küldik szorgalmasan a HR-esek a visszajelzéseket, időnként tényleg sokat dolgoznak azon, hogy a jelölt megkapja a visszajelzést. Alapvetően kétfelé oszthatók a sikertelen jelentkezések: amikor már a beküldött álláspályázatra mondanak nemet, és amikor volt pár interjúkör.
A legtöbb visszajelzés persze semmitmondó, miszerint:
„Ezúton értesítjük, hogy a kiválasztási folyamat során nem Önre esett a választásunk.
Kérjük, figyelje további álláslehetőségeinket és ha Önnek megfelelő ajánlattal találkozik, küldje el pályázatát újra.”
Ez egyébként egy ismert állásportál sablondumája, még csak nem is az ott hirdető cégek írják.
Sokan – még álláskeresők is – hiszik, hogy akkor ez pozitív változás.
A munkahelyi pletyka kezelése
A rossz munkahely egyik legfőbb ismérve az állandó pletyka jelenléte. Ha valakikről a hátuk mögött sugdosnak, azzal ki lehet alakítani egy rossz, szorongó környezetet. A pletyka mindig rosszindulatú, még akkor is, ha az adott pletykáló épp fel sem fogja, hogy amit tesz, azzal árt.
Egyéni szinten sem könnyű ezt kezelni, hiszen pont a pletyka főszereplője fogja a legkevésbé tudni, hogy pletykálnak róla, csak azt veszi észre, hogy rossz a légkör körülötte. De néha ez sem feltűnő, hiszen másról is pletykálnak, és ő is szorongó, rossz érzésekkel teli napokat tölt a munkahelyén. Ez az általános érzés, már fel sem tűnik.
Nem fogadtam el az állásajánlatot, mert…
Sok ilyen témájú gyűjtemény kereng manapság a közösségi tereken, és mivel tanulságos lehet a munkáltatóknak is, érdemes áttekinteni a tipikus toborzói hibákat ezen keresztül is. A legtöbb ilyen panaszgyűjtemény bevezetése az, hogy „munkaerőhiány, mi?” Ami számomra üdvözítő és kétségbeejtő egyszerre, hogy a munkavállalók már simán mondanak nemet. Üdvözítő, mert van hozzá elég lehetőségük, önérzetük, nem kényszerből döntenek. Kétségbeejtő, mert emiatt projektek, ügyek, beruházások is maradhatnak el cégoldalon, és a gazdaság teljesítményére is kihatása van – bár ez nehezen mérhető, de megkérdőjelezhetetlen jelenség. Az álláskeresőknek továbbra is azt mondom, hogy ha kétségeik vannak, és megtehetik, hogy nemet mondjanak, mondjanak nemet.
Mi valós indok a „túlképzettség” fogalma mögött?
A CV lebutítása, hogy ne látsszon, hogy túlképzett emberünk, rendszeres probléma, régen ilyen feladatokkal kerestek meg álláskeresők, és vívódtam is az etikai megfontolások között rendesen. Értettem, hogy emberünknek most egy fizető munka kell, toporzékolt bennem az ellenérzés: ez az ember több GDP-t is termelhetne, ha odaengednék egy neki való munkához. Végül a kompromisszum az lett, hogy segítettem a „valamilyen állás” megtalálásában, ő meg megígérte, hogy emellett keresi azt, ami neki való, és ehhez is kapott cselekvési tervet. Ez persze többször ment nonprofit alapon, mint nem, hiszen itt már a megélhetésükért küzdöttek emberek.
Nem lehet „szépen” lebutítani egy CV-t, mert ki fog lógni a lóláb (néha még az egész ló is). Sok HR-essel beszélgetve (vitatkozva) látszik, hogy valójában nem is a túlképzettség a baj, hanem az előítéletek. Azaz, hiába veszem ki a diplomát a CV-ből, az nem lesz igazi megoldás.
Állás két állás között
Nem ékeskedem idegen tollakkal, így a poszt ihletőjének ezúton köszönöm a témát (továbbiakban ő Laci). Most leginkább gondolatkísérletek, fejtegetések következnek, mert ha ideálisként leírnám, hogy így kell, akkor megkapnám, hogy de naiv vagyok, hát ezt itt lehetetlen. Tehát, nem azt írom, hogy így kell, hanem azt, hogy jó lenne, ha így lenne.
Laci, a sokáig állást kereső vezető végül talált, ha nem is vezetői, de nekivaló, jó pozíciót. Támogattam a keresésében, nem is tudom, mennyi időn át, az álláskeresése összesen 9 hónapot vett igénybe. A probléma, amit felvetett, hogy sok helyre egyértelműen a korábbi magas pozíciói miatt nem hívták be, HR-esen szólva „túlképzett”. Majd erre is kitérek egy következő posztban, mert nemrég meg egy HR-es közösségben sikerült erről konfliktusig menő vitáig jutni… De most nézzük az eredeti témát:
Állás két állás között
A vállalatok, munkáltatók bevezették már az interim pozíció fogalmát, ami egy helyettesítő, határozott idejű többnyire vezetői pozíció, amíg az eredeti vezető vissza nem tér egy hosszabb távollétéből. A beugró. Ilyen még közszférában is van, csak nem interimnek hívják, hanem átmeneti kinevezésnek.
Mekkora fizetést kérhetek?
Facebook szakmai vagy álláskeresős csoportokban, HR-esektől, tanácsadóktól szokás ilyet kérdezni, és persze nagyon nehéz válaszolni, mert nagyon sok tényezőtől függ a jó válasz, és persze a tévedés lehetősége mindig benne van.
Tisztázzuk már az elején, továbbra sem vagyok híve az álláshirdetésbe tett fizetési ajánlatnak, mert az a mi gazdasági környezetünkben alacsonyan tartja a béreket, és sok egyéb feszültséget is generál. A fizetése mindenkinek magánügye, legalábbis szerintem, és én így is kezelem. Én abban hiszek, hogy kérj úgy, hogy elégedett légy, tudj tárgyalni, alkudni a fizetésedről, és akkor jó fizetésed lesz. Ez nem könnyű, meg kell tanulni kiállni magunkért, érvelni magunk mellett, és ugye nem így vagyunk szocializálva az oktatási rendszerünk által, gyerekkorunktól fogva. Emellett kell alkualap, azaz amit az adott cégnek vinnél, a friss tudást, tapasztalatot, kapcsolatrendszert, iparági jártasságot, piaci ismeretet, munkastílust stb. az egyedi legyen és értékes a reménybeli munkáltatónak.