Kategória: Egyéb

Állásinterjú személyesen – Hogyan beszéljünk az előző munkahelyeinkről, főnökeinkről?

Bármi is volt, tisztelettel. Az ellenséged, versenytársad is tudd tisztelni. Pár „csomagolási technika”:

A volt főnököd akármilyen hülye, elviselhetetlen is volt, elég ha csak „nehéz természetű ember”-ként van jellemezve, „akivel egyre nehezebb volt együtt dolgozni”. Ebből is értünk.

Ha bármilyen stiklik voltak a cégnél, arról ne beszélj nyíltan, mert pletykásnak tűnsz, vagy olyan valakinek, aki bármi áron be akarja feketíteni az ellenséget, és az gyanús. Meg lehet ezt fogalmazni nagyon diplomatikusan is („a vállalati folyamatok kidolgozatlanok voltak”, „az adminisztráció nem volt naprakész, és ez problémát okozott a folyamatos munkában”). Meg fogja érteni a címzett, mit akarsz mondani.

Szexuális zaklatás: „meg kellett kérnem, hogy tartson megfelelő távolságot”, „kellemetlenné vált a vele való közvetlen munka”. Volt főnök nőügyeiről, kollégáival való intim viszonyairól szintén ne beszélj.

Nem fizettek a munkádért: itt viszont ne csomagolj semmit, mondd el bátran. Az interjúztatónak hasznos információ, ha tudja, mely cégek képesek így viselkedni. Esetleg ő maga is elkerülhet ezzel néhány kellemetlen helyzetet. Ha állásközvetítőt képvisel, nem szívesen küldene ilyen helyre jelöltet, ha munkáltató céget, akkor meg tudja, kivel nem kell leszerződni.

Munkaügyi per lett a dologból: Pontosan ennyit mondj, ne többet. Az eredménye sem fontos, ne is említsd.

Ha azt érezted, hogy a volt céged a végét járja, akkor se híreszteld, hogy pénzügyi gondjaik voltak/vannak/lesznek. Megfelelő szöveg: „Változott a cég piaci megítélése”, „Átszervezésre van szükség, és bizonytalan a helyzetem”.

Most biztos ingatod a fejed, hogy bullshitelni tanítok itt. A valóság viszont az, hogy tudtodon kívül bárkivel lehet közös ismerősöd, és lehetséges, hogy az általad szidott emberről, cégről neki teljesen más véleménye van. Ha a meggyőződésével teljesen ellenkező, a kérdező számára elképzelhetetlen dolgot állítasz, vesztettél. Kellő határozottsággal, diplomatikus megfogalmazással viszont elérheted, hogy a te véleményedet is elfogadja, esetleg a sajátját felülbírálja (bár ez utóbbi nem cél, nem is kell rá törekedni).

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Állásinterjú személyesen

Először érintve a témát ezen a blogon, azt gondolom, az a jó, ha azzal kezdem, hogy én, ha interjúztatok, hogyan állok hozzá, mik a szempontjaim.
 

Tegyük fel, hogy már kiválasztottam 5 db önéletrajzot. Minden jelöltet felhívok telefonon, megadom a nevem, a címet, az időpontot, és megkérem, hogy írja fel a számomat, hogy ha közbejön valami, akkor értesíteni tudjon. (Itt jön jól a kis füzetke, amit javasoltam.) Első szempont: akarja-e egyáltalán a számomat felírni, hogyan viselkedik a telefonban?

Tehát, most várok a jelöltekre, és már kezdődik is az értékelés:

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Motivációs levél 2. – A formázás

A motivációs levél szerencsére kevésbé kötött formátumú, mint az önéletrajz, de pár apróságra itt is érdemes figyelni.

– Margók itt is legyenek alul felül 3-3 cm, bal oldalon 3 cm, jobb oldalon min. 2 cm.

– Bal oldalon kezdjünk egy címzéssel, ha tudjuk a pontos címet. Ha nem, akkor kezdhetünk egyből a megszólítással.

– Témánként rendezzük a bekezdéseket, két külön téma közt legyen egy-egy üres sor, hogy áttekinthető legyen.

– Felejtsd el a vastagítást, aláhúzást, sárgával kiemelt hátterű szövegrészeket. Nem elegáns, és egyáltalán nem biztos, hogy te azt fogod kiemelni, ami az olvasónak a legfontosabb. Ha pedig csak a kiemelt kulcsszavakat olvassa, és nem talál rá arra, amire keresett, már el is vesztetted az esélyeidet.

– Az utolsó bekezdés után egy üres sor kihagyás után egy "Tisztelettel" vagy "Üdvözlettel" jár az olvasónak, majd két üres sor, és jön az aláírásod, mobilszámod, e-mailcímed.

Az álláspályázatok írásos részével készen is vagyunk, sikeres munkát! Hamarosan újabb témába fogunk bele, az állásinterjúk "csodálatos" világával.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

A motivációs levél

Ez már nagyobb téma, mint az önéletrajz, és sokkal többet lehet ártani vele az ügyednek – a sikeres álláskeresésnek – mint amennyit hozzátesz a sikerhez. Sokan elintézik annyival, hogy "Mellékelten küldöm önéletrajzom", de a motivációs levél nem ez. Ha kérik, akkor pedig azt kell küldeni nem úszhatjuk meg.

Itt is sok szépséget találunk a neten, már formaleveleket, sablonokat is írnak egyes portálok, ezeket felejtsd el. Nem rólad szólnak, ráadásul profibb HR-esek ismerik őket. Sok esetben ordít a levelekről, hogy a jelentkező az origo.hu iratmintáiból szedte-e, vagy a monster.hu-ról, vagy a profession.hu-ról. Mondanom sem kell, hogy ez rontja az esélyeiket. Pár szabályt betartva azonban magad is nagyszerű leveleket írhatsz, és mivel nem lesz sablonos, még el is olvassák, ami hatalmas előny! Tehát:

Hogyan írjunk jó motivációs levelet?

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Készítsünk nyilvántartást az állásjelentkezéseinkről!

Elég bután hangzik elsőre, de a komoly adminisztráció segítheti az álláskeresést. Sokan elküldenek napi 10-20 önéletrajzot, majd mikor megcsörren a telefon, hogy "a jelentkezése miatt hívom", fogalma sincs, melyik jelentkezésről van szó, és már el is vágta magát a leendő munkáltatónál, mert bekerül a neve mellé valami negatív jelző.

Ennek elejét lehet venni, megfelelő nyilvántartással. Oké, de az milyen, és hogyan szolgálja az eredményességünket? Lássuk.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Álláspályázat küldése e-mailben

Az előző posztban idézett álláshirdetésben azt kérik, hogy:

Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését és megfelel az elvárásoknak, kérjük, küldje el angol és magyar nyelvű szakmai önéletrajzát fizetési igénye megjelölésével a 111-22-333 hivatkozási szám feltüntetésével az alábbi e-mail címre:email@probaemail.org

Ebben a fizetési igény tűnik nehéznek. Most nem kell aggódni, hiszen a hirdetésből kiderül, hogy közvetítőhöz küldjük, ha mindenben megfelelünk, akkor jó eséllyel el fog adni bennünket az ügyfelének, vagy „súg” hogy mi a munkáltató költségkerete a pozícióra. Akkor még mindig eldöntheted, megfelel-e neked az az összeg.

A fizetési igényedet úgy add meg, hogy az összeg nettóját véve alapul elégedettnek mondhasd magad. Ebből fogsz élni, ez a fontos számodra. Ez nem önzés, hanem az igények pontos megfogalmazása. Régebben a bruttó összeget volt illő megadni, ma már – lévén a bruttó/nettó aránya a gyerekek számától is függ – a nettó összeg a biztosabb.

Elterjedt egy furcsa vélemény, miszerint „tól-ig” összeget kell megadni, amit nem igazán értek. Miért kell felső határ? Mit jelent? Afölött már ne is akarjanak fizetni? Inkább írjunk egy min. nettó x Ft-ot. Ez egyértelmű, és alkuképes is maradsz, lévén cafeteriát, egyéb juttatásokat még mindig felajánlhatnak.
A nekik küldött önéletrajz legvégére tehát írd oda, hogy

Fizetési igényem: min. nettó x Ft.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Regisztrálás álláskereső oldalakra

A netes álláskeresésnél első feladat, hogy bejelentkezz állásközvetítőkhöz. Azért ezzel érdemes kezdeni, mert a náluk meghirdetett álláshirdetésre jelentkezni sokszor csak úgy lehet, ha előtte regisztráltad magad.

Az allas.lap.hu-n van egy csomó állásközvetítő összegyűjtve, minél többhöz regisztrálj, iratkozz fel a hírlevelükre, az önéletrajzodban található e-mail-címmel.

Erre megint elmegy egy napod, ne sajnáld rá. Mégpedig azért ne, mert utána a meghirdetett állásokra sokkal egyszerűbben tudsz jelentkezni, és nem akkor kell 2-3 órát egy jelentkezésre szánnod.

Általában űrlapokat használnak, és mivel most még nem konkrét állásra jelentkezel, ezeket töltsd ki, annak megfelelően, ahogy az önéletrajzban összeszedted. Fizetési igényt ne jelölj meg, hiába kérik, mert ez is meghirdetett állásonként változhat. Amíg nem tudod, mi a feladat, ne árazd be magad. Azt kockáztatod, hogy „túlnyered” magad, azaz jóval ár alatt kapsz munkát, vagy éppen azt, hogy egy alacsonyabb pozíciót fel sem ajánlanak, mert azt gondolják, hogy a megjelölt fizetés alatt nem is érdekel állás. Miközben lehet, hogy már hónapok óta nincs munkád, és igenis jól jönne egy alacsonyabb fizetés is, mert jobb, mint a semmi.

Sok helyen lehet feltölteni .DOC vagy .PDF formátumú önéletrajzot, ezt én nem kifejezetten ajánlom. Mégpedig azért nem, mert nem tudod, milyen állásokat hirdetnek meg, mire fogsz jelentkezni náluk, és a már megírt önéletrajzod ugyan profi, de még túl általános. Ha ezt töltöd fel, a testreszabott önéletrajzoknak nem adsz esélyt. Motivációs levelet meg főleg ne tölts fel regisztrációkor, hiszen előre nem fogod tudni eltalálni, miket érdemes egy motlevélben kiemelni magadról!
Fényképet is lehet feltölteni egyes helyeken, de ez is vitatott téma, hogy jó dolog-e. Jut eszembe, akkor a fényképekről külön is írok hamarosan.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Álláskeresés a neten

Mielőtt ígéretemhez híven belevágnánk az álláshirdetések elemzésébe, önéletrajzunk testreszabásába, kell egy kis előkészület.

Sajnos vagy éppen szerencsére a net már csak olyan, hogy ha aktív vagy, akkor sok infót össze lehet szedni rólad. Ezt fel is használhatod a magad javára, de most inkább a károk megelőzésére koncentrálnék, ez fontosabb:

  • Közösségi oldalakon biztosan rád fognak keresni, erre készülj fel. A fotóidat, posztjaidat, kommentjeidet csak ismerősöknek tedd láthatóvá, az adatlapodat takarítsd ki, ne legyen rajta semmi kompromittáló.
  • Profilképed legyen semleges, ne bikinis, vagy éppen részegen bulizós fotón lásson először a HR-es, vagy a leendő főnököd. Szintén ne tegyél fel nyilvános elérésű fotónak valamilyen tüntetésen készült képet, vagy egyéb politikai, vallási hovatartozásodat ábrázoló képet.
  • A profilod idegenek számára olyan kevés információt áruljon el, amilyen keveset csak lehet.
  • Politikai csoportokhoz tartozás publikálását inkább mellőzd, az ismerőseid között se legyenek ilyen szervezetek. Politikai tartalmú posztokat ne lájkolj, kommentelj. Vallási témákra ugyanez igaz. Ezek kényes témák, és sajnos szempont az álláskeresők megítélésében. Persze lehetsz büszke is a nézeteidre, vállalhatod őket nyíltan, de ezzel csökkennek az álláskeresési esélyeid. (Nem állítom, hogy ez így jó, de ez a helyzet jelenleg, ehhez kell alkalmazkodni.)
  • Egyéb vitatható nézeteidet se hirdesd nyilvános profilban (pl. dohányzásellenes csoport stb.)
  • Gondold át, hol vannak a neten olyan aktivitásaid, amik a felsorolt szempontok alapján problémásak lehetnek, és egyértelműen hozzád köthetők. Ezeket is anonimizáld, ha lehet.
Tetszett? Oszd meg másokkal is!