Az álláskeresés lelki gátjai 3. – Hogyan dolgoznak a segítők?
Az előző két cikkemben (itt és itt) az álláskeresők lelki problémáival, foglalkoztam, illetve azzal, hogyan éli meg ezt az álláskereső, az interjúztató. A segítői hozzáállás még hátravan. Segítőként azért érdemes ezzel is egy kicsit foglalkozni, hogy aki hozzám fordul, tudja, mit várhat, és miért azt a hozzáállást kapja, amit. Illetve, ha valaki nem gyakorlott segítőként akar valakin segíteni egy álláskeresőn, talán adhatok pár szempontot, ami az ő segítői szerepét is sikeressé teheti (mert tárgyi tudás nélkül a jószándékúnak hitt segítség is sokat árthat).
Köztudott rólam, hogy igen rossz társ vagyok egy közös siránkozásra, sajnálkozásra sem engem kell keresni. Mert ezek nem segítenek, ettől senki sincs beljebb. Ami segít, hogy a felvetett problémákra tudok valamilyen objektív megoldást javasolni (az is előfordul, hogy nincs ötletem, de akkor ezt is megmondom, ill. azt, hogy kinek lehet ötlete erre, hová érdemes fordulni, vagy hogyan lehet kideríteni, mi a probléma). Nem fogok senkit alaptalanul biztatni, vigasztalni, dicsérni. Nem fogok vele egyetérteni, csak azért, hogy ne bántsam meg, de természetesen arra is figyelek, hogy ha nem is értek egyet, bántó ne legyen az ellentmondásom. Csak akkor kap egyetértést, ha tényleg úgy gondolom, hogy egyetértek az adott felvetéssel. Hurráoptimizmussal sem vádolhat senki, a hitegetés sem az én műfajom.
A pozitív hozzáállás, mint lélekölő tevékenység
Amikor egy álláskereső segítséget kér, többnyire először a családnál, az ismerőseinél próbálkozik. Az első, lélekölően rossz válaszokat tőlük kapja.
Az álláskeresés lelki gátjai 2. – Csak a kiegyensúlyozott emberek kapnak jó állást?
A múltkor foglalkoztam az álláskeresőket akadályozó lelki problémákkal, ennek céges oldali kezelése viszont nem maradhat ki, tehát most ezzel foglalkozom.
Tipikus céges „elvárás”, hogy kiegyensúlyozott, lelkes, boldog álláskeresőket vár egy-egy állásinterjú előtt, és minimális empátiát sem mutatnak azon jelöltek felé, akiket az önéletrajzuk alapján szakmailag alkalmasnak látnak. Vagy nem tudják, hogy kell kimutatni az empátiát, és leereszkedő, felsőbbrendű viselkedés lesz belőle. Megint nem érdemes kitérni arra, hogy kik viselkednek így az interjúztatók közül, mert mindenféle szakma, mindenféle pozíció képviselői. A leggyakoribb panasz álláskereső nőktől a férfi interjúztatókra érkezik hozzám (szakmai vezetők, cégvezetők), álláskereső férfiaktól a HR-es nőkre… Mintám ugyan nem reprezentatív, de azért mégiscsak jelez valamit…
Az álláskeresés lelki gátjai I. – Az álláskereső kommunikációja
Van, aki rengeteg tanácsadás és mindenféle próbálkozás után is hosszú időt vergődik az álláskeresés csapdájában. Ilyenkor a sikertelenség mögött nem az álláskeresési tudás hiánya áll, hiszen azt meg lehet tanulni: önéletrajzot írni, motivációs levelet írni egy idő után már könnyű, csak tárgyi tudás (és persze jó adag szerencse) kérdése, hogy sikeres álláspályázatai legyenek. A sikeres álláspályázat ugye annyit „tud”, hogy eljuttat állásinterjúra, ez a dolga. Semmi egyéb! Ebben simán tudok segíteni, Jobangelként ennyit vállalok, de sokszor látszik: másfajta támogatás is kellene az álláskeresőnek, leginkább lelkiekben.
Mert az állásinterjún csúnyán félremehet a kommunikáció, a bennünk rejlő lelki gátak miatt.
A poroszos oktatás és az álláskeresési nehézségek összefüggései
Többször okoltam már a poroszos oktatást cikkeimben az álláskeresési problémákért, és ez most aktuális témává vált, ezért kifejtem, mi bajom volt/van vele. Azt remélem ettől, hogy többen le tudják majd tenni a félelmeiket, beléjük nevelt gátlásokat az álláskeresés során. Másfelől megértem a most aggódó szülőket, és magam is aggódva figyelem az oktatás változásait, mert látni vélem, mit eredményez majd. Az a félelmem, lesz még olyan generáció, akiknek problémái lesznek az álláskereséssel (is) az oktatás miatt.
A tekintélyelvű oktatás célja, hogy jól irányítható, befolyásolható embereket hozzon létre. A módszerek, amikkel ez kialakítható, az emberek egyéniségében hatalmas rombolást végeznek. A 60-as, 70-es, 80-as évek elején születettek ezeket a jeleket mutatják, így a problémát általánosnak látom, bár nem tagadom, saját példám volt az első, ahol szembesültem ezzel.