Az álláskeresés lelki gátjai 3. – Hogyan dolgoznak a segítők?
Az előző két cikkemben (itt és itt) az álláskeresők lelki problémáival, foglalkoztam, illetve azzal, hogyan éli meg ezt az álláskereső, az interjúztató. A segítői hozzáállás még hátravan. Segítőként azért érdemes ezzel is egy kicsit foglalkozni, hogy aki hozzám fordul, tudja, mit várhat, és miért azt a hozzáállást kapja, amit. Illetve, ha valaki nem gyakorlott segítőként akar valakin segíteni egy álláskeresőn, talán adhatok pár szempontot, ami az ő segítői szerepét is sikeressé teheti (mert tárgyi tudás nélkül a jószándékúnak hitt segítség is sokat árthat).
Köztudott rólam, hogy igen rossz társ vagyok egy közös siránkozásra, sajnálkozásra sem engem kell keresni. Mert ezek nem segítenek, ettől senki sincs beljebb. Ami segít, hogy a felvetett problémákra tudok valamilyen objektív megoldást javasolni (az is előfordul, hogy nincs ötletem, de akkor ezt is megmondom, ill. azt, hogy kinek lehet ötlete erre, hová érdemes fordulni, vagy hogyan lehet kideríteni, mi a probléma). Nem fogok senkit alaptalanul biztatni, vigasztalni, dicsérni. Nem fogok vele egyetérteni, csak azért, hogy ne bántsam meg, de természetesen arra is figyelek, hogy ha nem is értek egyet, bántó ne legyen az ellentmondásom. Csak akkor kap egyetértést, ha tényleg úgy gondolom, hogy egyetértek az adott felvetéssel. Hurráoptimizmussal sem vádolhat senki, a hitegetés sem az én műfajom.
A pozitív hozzáállás, mint lélekölő tevékenység
Amikor egy álláskereső segítséget kér, többnyire először a családnál, az ismerőseinél próbálkozik. Az első, lélekölően rossz válaszokat tőlük kapja.