A misztikus adatbázisok
Ez a poszt most egy kifejtős válasz lesz arra a kommentelői kérdésre, hogy az állásportálokon, vagy a cégek karrieroldalán egy jelentkezéshez miért kell még külön is CV-t feltölteni. Ezúton köszönöm a témajavaslatot!
Ugyanitt még ellenérvet találhatunk arra a városi legendára, hogy nem is érdemes adatbázisokba jelentkezni, az összes csak „kamu”. (e nézetek terjesztői szálljanak magukba, és gondolják végig, hány ember lehetőségeit teszik tönkre a így. Amennyiben a másoknak való károkozás a céljuk, forduljanak megfelelő szakemberekhez, hogy helyretegyék e szánalmas vágyukat.)
Az állásportálok úgy működnek, hogy a hirdetési lehetőség mellett/helyett a regisztrált álláskeresők adataihoz hozzáférést adnak minden munkáltatónak, közvetítő cégnek, aki ezt kéri – és persze súlyos összegeket fizet érte. Tehát a bekért adatok minőségének muszáj jónak lenni. Ezt csak úgy érhetik el a portálok, ha egyesével minden fontos adatra rákérdeznek, és irányítottan, legördülő menüből lehet kiválasztani a válaszokat. Ezért ilyen idegesítően hosszúak az regisztrációs adatok egy-egy állásportálon, ezért küldik a folyamatos figyelmeztetést, hogy frissítsd az adataidat x nap után. Persze a legördülő menük hátránya, hogy pl. az összes létező és valaha létezett iskolát nem lehet belevinni, így marad az álláskeresőknek lehetőségük egyéni megjelölésekre is. Már csak azért is kell a CV, hogy ha vki külföldi iskolákat végzett, vagy valami nagyon speciális tudás, tapasztalat, tény van az önéletrajzában, legyen hol felsorolnia. Az „egyéb”, mint választható menüelem azt szokta eredményezni, hogy mindenki „egyéb” lesz, mert lusta böngészni. Ilyenkor kap sikítófrászt minden szűrést végző egyén. Szóval, ha lehet, kerüld az „egyéb” menüpontot.
Cégek karrieroldalán a helyzet még ennél is súlyosabb: ott arra akarják használni az ilyen adatbázisokat, hogy hirtelen keresés esetén azonnal lehessen jelöltet találni.
Vegyünk néhány példát, mikor kell igazán az adatbázis:
Anyák napjára
Anyák napja közeleg, így egy kicsit a kisgyerekes anyukák munkaerőpiac helyzetével is foglalkoznék.
A téma nálam úgy csapódik le, hogy segítségkérő anyukák keresnek meg önéletrajzukkal, ötleteket kérnek, sokan már a kétségbeesés határán vannak, mert nem találnak állást, visszamenni a régi helyükre pedig különböző okok miatt nem tudnak.
A helyzetük valóban nagyon nehéz, de remény mindig van.
Lennél te is kétkezi munkás?
Most nem megoldást, vagy tanácsot kínálok, hanem problémákat, kérdéseket. Mivel nem tudom a válaszokat, inkább csak gondolatébresztőnek szánom eme bejegyzést. Kíváncsi vagyok, másnak milyen ötletei, válaszai, megoldásai támadnak ezt olvasván.
Egyfelől már megy a siránkozás, hogy megemelték az érettségi követelményeket. Borzalom, a végén még egy kicsit tanulni kell az érettségiért. Ezért minden empátiámat bevetve sem tudom sajnálni szegény diákokat. A tanárokat sem, csakmert így hatékonyabban kell tanítaniuk.
Másfelől mindenféle fórumokon, blogbejegyzések kommentjeiben megy a sirám, hogy a fizikai munkának nincs becsülete, meg, hogy mezőgazdaságból kellene élni, de mindenki diplomás akar lenni, és könyvtár-ruhatár szakokat emlegetnek, hihetetlen rosszindulattal. Divat lett a diplomások szidása. De ezzel egyidőben mégsem vált divattá a fizikai munka megbecsülése.
Érdekes ellentmondások jönnek ki ebből a két felvetésből.
Optimizmus, aktívan
Az előző poszt után már tudunk/merünk őszintén motlevelet írni, most itt az idő, hogy megtanuljunk pozitívan gondolkodni.
Ostoba lózungnak tűnik, de valamiért mégis azok érnek el nagyobb sikereket az élet bármely területén, akik így gondolkodnak.
Nem nagy dolog, egyszerű szemléletváltás. A pohár félig tele van, és nem félig üres.
Mit jelent ez az álláskeresésben?
A munka ünnepére
A munka a robottól abban különbözik, hogy személyes tartalma van. Akkor is örülök, hogy megcsinálhatom, mikor fáradsággal jár. Nem tudják megparancsolni; megteszi az ember, ha nem parancsolják is. Belső parancs. Nevezzük a nevén: játék.
/Kornis Mihály: Lehetőségek könyve/
Őszinteség: kell vagy nem?
Sokan gondolják, hogy az őszinteség romboló, pedig csak akkor ront a helyzeten, ha már előre elkezdek magyarázkodni (Csernus Imre)
Ez arról jutott eszembe, hogy sokaknak súlyos gondot jelent a motivációs levél megírása, mert nem merik magukat „reklámozni”, kínosnak érzik, hogy önmagukról írjanak. Főleg, hogy mindezt őszintén tegyék.
Érdekes, hogy amíg ezt sok engem megkereső ember gond nélkül leírja egy segítségkérő levélben, addig a motivációs levélbe – ahová ugyanez kell – görcsösen, erőltetten fogalmazva, sok szenvedéssel írják le, ha egyáltalán. Pedig a HR-es, a pályázati anyag olvasója pont olyan ember, mint én: ha bokánrúgnád, neki is fájna, nem csak nekem 🙂 Pont annyira nem ismered, mint engem: tehát nyugodtan lehetsz vele is őszinte.
Jó motlevelet írni őszinteség nélkül lehetetlen: vagy csak egy száraz ténykupac lesz, ami jobb, mint a semmi, de unalmas, mint egy szénakazal, vagy egy ócska sablonmaradvány lesz, rossz esetben azt is meglátom, melyik honlapról szedted le, még az is előfordul, hogy egyik-másik sablont én írtam meg valakinek, és visszatért hozzám egy másik álláskereső motleveleként…
A jó hírem mára az, hogy semmi kínosat nem kell tenned, lehet úgy témát választani még a motlevélbe is, hogy ne legyen se mesterkélt, se fájdalmasan sablonos.
Az önbizalom ereje
Az állásinterjúk sikertelenségének leggyakoribb oka az önbizalomhiányban keresendő. Sajnos, az álláskeresőkre itt már akkora nyomás nehezedik, ami hibához vezet. Vagy legalábbis úgy érzik.
Megintcsak „kedvenc” érvemet, a poroszos iskolai neveltetésünket kell okolnom mindezért. Elsősorban nem az a hibás, aki „szétizgulja” az interjúját, sokkal inkább az, aki nem tanította meg, hogyan kell stresszes helyzetben is nyugodtnak maradni, vagy legalábbis annak látszani, és jól teljesíteni. Ehelyett sokaknak az iskolában átélt, tábla előtt állós, alázós, ordítós iskolai felelések jutnak eszébe, ahol azt keresték, mit nem tud, miért lehetne még inkább megalázni szerencsétlen diákot.
Az unásig ismert öltözködési és „mit ne” tanácsok helyett most egy kicsit az önbizalomról mesélnék.
Állásinterjú-kérdések
Az önéletrajz-téma után a héten kicsit állásinterjúzzunk, hiszen a jó CV, motivációs levél eljuttat bennünket addig, hogy személyesen is találkozni akarjanak velünk.
Az állásinterjú alapjairól itt már megemlékeztem, most az interjúztató által feltett – időnként furcsa, vagy kifejezetten „tisztességtelennek” tűnő – kérdésekről, azok céljáról írok.
Formátumok harca
A CV formátumának témája állásos fórumokon mindig egy helyes kis flame-et indít, mindenki hülyézi a másikat, aki másik formátumot küld, nem azt, ami szerinte jó.
PDF, TXT, DOC, DOCX, képformátum? Minden mellett lehet érvelni, de egyetlen szempont számít: az olvasóé.
Én nem vállalom, hogy igazságot tegyek (hogyan is vállalhatnám), alant azonban pár szempontot talán adhatok:
HR-élet
Mottó helyett: jelen cikk írója nem HR-es…
Ha már ilyen szépen helyretettük a fogalmakat tegnap, nézzünk bele egy kicsit a toborzók életébe, akiket a köznyelv HR-ként szid halálra. Az ő világukba nyújtanék egy kis betekintést, hátha jobban megértjük, mi is történik velük, mi zajlik bennük.
Pár éve volt szerencsétlenségem egy közvetítőcég munkáját látni belülről (szerencsére nem munkavállalóként), az ott tapasztaltakról szeretnék mesélni egy kicsit.