Fejvadász kulisszatitkok: vajon mit mond el rólad a leendő munkáltatódnak?

Fejvadász kulisszatitkok: vajon mit mond el rólad a leendő munkáltatódnak?

Ezt a posztot évek óta tervezem, alig vártam, hogy lejárjon az a határidő, amikor ezt már meg szabad írnom, érdekek sérülése nélkül. Egy jópár éves adatlapot mutatok most, amit egy fejvadász arra használt, hogy a CV kísérőjeként kiajánlja az álláskereső jelöltet az ügyfelének. Tekintve, hogy ez konkrétan rólam íródott, személyiségi jogokat nem sértek vele, és mivel az adott cégek már nem is léteznek akkori formájukban, fejvadászunk is mást csinál már régen, meg is engedte, hogy írjak róla, üzleti titoknak sem tekinthető többé. A formot elmondása szerint akkor állította össze, amikor az ügyfele megrendelte tőle a keresést, ahogy ők mondják, „amikor felvették a pozíciót”. Nálunk ezután általában egy idétlen álláshirdetés jön ki az önállóan dolgozni tudó csapatjátékosok keresésére, itt láthatólag az ügyfél/ügyfelek is tudta/tudták, mit akar(nak). Vagy megmondta nekik, mit akarhatnak.

Adva voltam én, állást kerestem, az akkori helyemmel nem voltam igazán elégedett. Emberünk rámakadt a neten, Linkedint, Monstert emlegetett, mikor először felhívott (ez utóbbira biztosan nem is regisztráltam, de ilyeneken nem akadunk fenn, ha állást keresünk, és fejvadász hív, ugye?). Voltak vele telefonos interjúk, személyesen sosem láttam, de kért fényképet (videóinterjú nem volt), majd eldöntötte többezer kilométerről, hogy kiajánl az ügyfeleinek. Az ő hathatós segítségével találtam új állást végül. Hogy egyáltalán azt kaptam-e, amire ezt a bemutatóanyagot küldte valakinek, nem tudom.

Az adatlap legszembetűnőbb tulajdonsága, hogy semmilyen személyes adat nincs benne. Sem a nevem, sem a korom, sem a nemem. Wordben kérte a CV-t (vajon miért is tanácsolom a doc formátumot mindenkinek?), candidate ID volt csak, ami alapján az ügyfele jelezhette, melyik jelöltekre kíváncsi maga is legalább egy állásinterjú erejéig. A további pontjait is nézzük végig részletesen:

Relokáció nem került szóba, ezt üresen hagyta. Ha szóba került volna, akkor sem nagyon kellett volna magyarázkodni.

A felmondási időm hossza fontos kérdés volt, nyilván ez a tervezéshez kellett.

Fizetési igénnyel nem sokat foglalkozott fejvadászunk… Ügyes 🙂 Persze ő tudta, én mit várok. Nyilván az ügyfél kereteit is ismerte. Sejthette, hogy a megegyezésnek nem lesz akadálya.

Source of Candidate: Ez már fontosabb lehet a cégnek, de itt sem nagyon árulta el, hol talált rám. Azt mondta, az épp versenytársnál dolgozó jelöltnél ezt jelezni kell, egyébként még az ajánlás az igazán fontos, mert akkor kell az ajánlóról is infó, de én nem ajánlott voltam, hanem levadászott.

CV Review: az érdekes pontokat ki szokták volt itt emelni, nálam úgy fest, csak az volt érdekes, miért hagynám el az akkori cégem. El tudom képzelni, hogy ide speciális iparági tapasztalatot, karrierváltást stb. lehet még beírni, magyarázatot adva egy-két CV-ből nem kiderülő dologra. Nem magyarázta túl a váltás okát, mégis igaz volt.

candform1.jpg

Sales pozícióról volt szó, így bizony számokat is mutatni kellett, már amennyire ez nem sértett üzleti titkot. Ezt a kérdést elég érdekesen válaszolta meg, mert nyilván nem adhattam meg konkrét számokat – aggódtam is rajta, hogy ezen fog elúszni egy állás, de ha az álláskeresővel profi fejvadász dolgozik, ezeket megoldja. Igényelt némi kreativitást tőle, de lám… nem elhajtott, nem másik jelöltet keresett, hanem kitalálta az alábbi megoldást. Adunk is számot, meg nem is.

candform2.jpg

Majd egyszerű, binárisan megválaszolható kérdések következtek, ne kelljen sokat gondolkodni az értékelésen. Kértek ugyan további infókat ehhez kapcsolódóan, ott sem jött rá a grafománia 🙂 Természetesen ezeket az állásinterjúk során lemérte, csak akkor írt be valamit, ha meggyőződött róla, hogy tényleg rendben van. Igen érdekes telefonos állásinterjútechnikát alkalmazott: a létező legkülönbözőbb időpontokban (de mindig munkaidőben) felhívott, és kérdezett egyet-kettőt. Megköszönte a választ, azt mondta még jelentkezik. Eljött a pillanat, amikor azt hittem, ez nem fejvadász, hanem telefonbetyár. De később összerakva a sztorit, a szakmai kérdéseket így mérte fel, így tehetett egy-egy „Yes” mellé jelzést. Nem bízta a véletlenre, de sosem éreztem, hogy vizsgáztatna, mert trükkös volt:

– segítséget kért tőlem, mert ő nem szakmabeli, és megkérdezte, hogy is van egy adott dolog, vagy

– azt kérte, mondjam meg hol ér el infókat a neten vmiről, tudok-e linket küldeni most azonnal? (szakmai olvasottság leellenőrzése, de már csak utólag esett le, hogy ezért kérdezte), vagy

– konkrétan megkérdezte volt-e ilyen vagy olyan projektem, és annak részleteit akarta tudni.

Elszórakoztunk egymással 2 hétig így…

A kiajánlás után leszervezte az állásinterjút az ügyfelénél, elmondta, mivel készüljek fel, és végig is mentem a folyamaton. A céggel való személyes állásinterjúk között voltak további kérdések pl. salary history(!), azaz hol mennyit kerestem nagyságrendileg – állítása szerint ez ahhoz kellett, hogy olyat ajánljanak, amivel motiválnak. Az akkor 10 évvel azelőtti munkahelyemről a távozás okára kérdeztek rá pluszban (le is ellenőrizték referenciaszeméllyel), és referenciaszemélyeket kértek, úgy, hogy nemcsak nevet-elérhetőséget kértek, de azt is, mikor, hol, mit dolgoztam együtt velük. Ez nehezített pálya volt, mert nem minden kedvenc referenciám tudott annyira angolul, hogy egy referenciainterjút vállaljon. (referenciaszemélyek megadása előtt egyeztetünk velük, ugye?)

A folyamatnak sok tanulsága van a jelenben is: először is, ha állást akarsz, akkor légy türelmes és tegyél meg érte mindent. Tényleg birkatürelem kellett a hívogatásai lekezeléséhez, de megérte. Másodszor bízz benne: az igazat mondd, és akkor olyan állást talál neked, ami valóban jó neked. Harmadszor: ebből az adatlapból az is látszik, ő is megdolgozik azért, hogy neked állásod legyen. Kitalálja, hol mi a jó válasz, utánajár, egyáltalán egy olyan értelmes standardot hoz létre a pozícióhoz, ami az összes jelöltnek azonos esélyt ad. Profikkal dolgozni igenis érdemes, még akkor is, ha te csak a „termék” vagy, amit ő elad.

Ha azt kerestem volna, miért nem akarok ezzel a toborzóval együttműködni, ezer okom lett volna, de valamiért akartam – a személyisége még telefonon is meggyőző volt. Nem véletlenül a kitartás a siker egyik legfőbb feltétele.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Válasz tnt hozzászólására

Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. Szubrina
    mondta:

    @Szubrina: Ja igen és telóban se lehet rákérdezni, mert akkor egyből kurva pénzéhesnek hiszik az embert, számtalan munkahelyen elvárják, hogy beírja az ember a motívációs levélbe a bullshitet, hogy ő mennyire nagyon szeretne annál a cégnél dolgozni, mert kurvára álmai netovábbja…szánalom a köbön, mintha nem a kurva számlákat szeretnénk befizetni belőle, meg zabálni valamit…egyéb szuper dolgokról már rég nem álmodik az átlag…

  2. Szubrina
    mondta:

    Még így a fizetés kiíráshoz egy szösszenetet. Én úgy gondolom, hogy fizetésemelkedéshez vezetne, azaz jó irányba hajtaná a dolgokat, illetve valóban fehérítené a gazdaságot. Számtalan állásra nem is jelentkeznék, nem mennék oda (buszjegyek,(pénz) idő, energia, nálam izgulási faktor, stressz, egészségromlás sötöbö blálbálbá) ha tudnám, hogy szaros 80 ezer NETTO-val akarják kiszúrni a szemem…Tényleg irigylem itt olvasva a fél millás fizetéseket, nekem egy igen nagy és neves péküzletben (ahol tej és hústermék forgalmazással is foglalkozunk) szaros netto 120-at akarnak fizetni, üzletvezetőként,hatalmas felelősség, alkalmazottak, szinte soha sem pihenés, minimálbérre bejelentve…szóval úgy tűnik, az itteni hozzászólok közül csak én élek a nagy magyar valóságban…:O

  3. Szubrina
    mondta:

    @Din Serpahis: Na végre valaki…nekem mindig azzal jönnek, hogy külföldön nincs „kóbászbó” a kerítés, amikor igen is, de…

  4. Din Serpahis
    mondta:

    @Irbisz: Én Zürichben élek, és hidd el, annak ellenére, hogy marha drágán bérlek lakást, az átlagos megtakarításom több mint másfélszer annyi, mint amennyit korábban Ausztriában kerestem (és egyben kb triplája az egykori magyar fizumnak)….Úgyhogy a fizetések közti gap szvsz vastagon meghaladja az árak közti különbséget

  5. Irbisz
    mondta:

    @Pan Modry:
    Igen, de ott a megelhetes is ehhez mert, masreszt az üzleti vilag egyik központja, egyaltalan nem lehet atlagnak tekinteni az ott elerhetö jövedelmeket.
    Szvsz. a legtöbb helyen evi 100T –böl több marad, mint ott 150-böl, igy önmagaban a sok fizetes csak egyik oldala a dolgoknak, a masik a megelhetesi költseg.
    Ez pont olyan kerdes, a mult honapban Zürichben voltunk 4 napot (a vilag 2. masodik legdragabb varosa), hat meg a született (nyugat)nemet kollegaknak is leesett az alluk az atlagos araktol, kiveve azt aki ott dolgozott 3 evet es megszervezte az egesz utat.
    Bernben meg az idegenvezetö valaszolta egy kerdesre, a varos olyan draga (helyesebben lakasok, a lakberek), hogy meg az atlagos svajci is kiszorul onnan az agglomeracioba. Mindket helyen rengeteg a külföldi (konszernek, bankok, n+1 nemzetközi szervezet központja is ott van, milliomosok presztizsböl is tartanak fent lakhelyet, ez mind viszi az egekbe az arakat)
    Ezert szerintem nagy hiba csak a fizetesi oldaltol elajulni.

  6. Pan Modry
    mondta:

    @Irbisz:

    Londonban az evi 80 ezer euro nagyon keves, kb 63 ezer font, ha elmesz a Citibe ez kb a palyakezdo fizetes (vagy legalabbis nincs sokkal felette) az investment bankingben.
    Ha elmesz vmi senior poziba vmelyik investment bankba, akkor siman kialkudhatsz evi 120K+ fontot, de 200K fele menni sem lehetlen, es ez csak az alapfizu.

  7. Eltévelyedés
    mondta:

    @Irbisz: @Pan Modry: A kiszámthatóság tényleg jó pont, veletek vagyok. Azonban nem ritka dolog 100 ezer EUR fölött keresni, szerintem. De persze semmi statisztikám, adatom nincs erre, szóval mit számit mit mondok:)

  8. Irbisz
    mondta:

    @Pan Modry:
    Egyetertek, ezert irtam par jarulekos feltetelt a penzen tul, a kiszamithatosagot en a munkakulturahoz ertettem.

  9. Irbisz
    mondta:

    @Eltévelyedés:
    „Azért húztam meg 100 ezernél a határt (önkényesen, lehet módosítgatni) mert mondjuk évi 60-80 ezer EUR-nál még elég sokat felemészt a lakhatás, kocsi, adó, és ugye az a lényeg, ami a hó végén marad. Itt még versenybe szállhat egy 7-800 ezer forintos fizetés, jó juttatáscsomaggal.”

    A 70- 80 000 euro/evvel egesz biztos nem versenykepes 700- 800 000 HUF jo juttatascsomaggal, mert a kinti fizetesnek is van bonusza, en legalabbis el nem cserelnem. Persze ha valaki a közismerten draga Londonban keres 80 000 eurot evente, annak annyit elvisz a lakhatas, hogy ö feltehetöleg jobban jar a nap vegen hazai 800 000/hoval- de ez is olyan extrem eset, mint hogy mit kereshet valaki a Google HQ-nal.

  10. Irbisz
    mondta:

    @Eltévelyedés:
    mivel elhanyagolhato az Europan kivül dolgozo magyarok szama az europaban dolgozokhoz kepest, a nyugat-europai berekböl kell kiindulni, nem pl a szingapuribol vagy a kaliforniai IT-s berekböl.
    Masreszt evi 100 000 euro (bonusz nelkül), mint Pan Modry is irta, bizony Nyugaton se rossz penz, de azert ez a magyarok szamara is meg realitas (uis. jobb (senior) expertkent ez elerhetö összeg), mig azt lenyegesen meghalado fizetesek mar komoly cegek vezetöi pozicioi (dept. leadertöl felfele). A Google, Apple es par közismerten hiperjolfizetö ceget most hanyagoljuk, mert ezeknel nem kell vezetönek lennie 150 000-es fizeteshez sem, de ilyen allasban meg nincsenek ezrevel, de tan szazaval sem magyarok, igy kb. lenyegtelen hogy ök miert jönnenek haza.

    Egy szo mint szaz, a 150 000 euros fizetes tul sok honfitarsunkat nem erinti (Europaban), szvsz max. 500-700 embert – uis. ami pl. a nemet atlagfizetesnel majd 4-szer magasabb, azt mar batran nevezhetjük szep karriernek, függetlenül attol mivel nagyzolsz.

  11. pippa2011
    mondta:

    @Irbisz: szerkesztő

  12. Pan Modry
    mondta:

    @Irbisz:

    tegyuk fel kifizetik a 100K euros bert, ami Nyugaton sem rossz, de azert vezetoi, illetve expert pozikban azert nem is kirivo, de tegyuk fel kifizetik es beleulsz egy menedzseri szekbe.
    Elkezdesz dolgozni, foglalkoznal a real biznisszel, erre evente, evkozben valtoztatnak ilyen-olyan szabalyokat, minden szar jelentest ilyenkor ujracsinalni, a rendszereket atallitani stb… Nekem peldaul rohadtul nem hianyzik ez.
    En megmondom oszinten hogy amiert szeretek kulfoldon lenni nem is a penz az elsodleges, hanem a kiszamithatosag.

  13. Eltévelyedés
    mondta:

    @Irbisz: Nem biztos, hogy el vagyok tévedve, max más körökben mozgunk. Vagy más iparágban. Vagy nagyobbat merek álmodni. Vagy nem feltétlenül Nyugat-európai átlagbérrel kell versenyezni, a világban máshol többet adnak annál.

    Azért húztam meg 100 ezernél a határt (önkényesen, lehet módosítgatni) mert mondjuk évi 60-80 ezer EUR-nál még elég sokat felemészt a lakhatás, kocsi, adó, és ugye az a lényeg, ami a hó végén marad. Itt még versenybe szállhat egy 7-800 ezer forintos fizetés, jó juttatáscsomaggal.

    Természetesen kizárólag versenyszféráról beszélek, politikusi pálya kizárva. Az nem nyitott mindenkinek.

  14. Irbisz
    mondta:

    @pippa2011:
    „Egyszer utaltak az interjún a fizetésre, de kivert a víz. Piacvezető, 15 éves cég, tizenhány országban vannak jelen (ezt nem is tudtam)és mondott egy példát a teljesítménybérezésre: ha például 100 a nettód (anyám!!!)ahhoz kereshetsz még 60-at is akár. „

    jo-jo, ez tenyleg nagyon keves, de mifele munkaert kinaltak ennyit?

  15. Irbisz
    mondta:

    @Eltévelyedés:
    „Ha igen, mivel? Persze, kinek mi a siker, de mondjuk.. húzzuk meg szerényen 100 ezer eurónál? Mit tud ajánlani egy magyar cég annak aki valahol a világban keres 100 ezer eurót. (150? 200? Sokkal több?)
    Ennyit nyilván nem ajánlanak, a munkavállaló meg nem szívesen harmadolja negyedeli a fizetését, annyival már nem olcsóbb otthon. „

    Szerenyen?? Kicsit el vagy tevedve szerintem (de.statista.com/statistik/daten/studie/183571/umfrage/bruttomonatsverdienst-in-der-eu/). Azert csak fizetesböl (bonusz nelkül) evi 100 T euro az összes EU-orszagban a brutto fizetes 2-3-szorosa.
    Szerintem nezz szet allasportalokon (ott van megadva fizetesi sav), sok vezetöi fizetes nincs (bonusz nelkül) ennyi (termeszetesen ez ott is erösen üzletagfüggö) -azaz ez mar fizeteskent ott sem mindennapi, nem beszelve a az evi 200 000 +-rol 🙂

    En speciel akkor gondolkoznek el (esetleg!) a hazamenetelen, ha annyit kapnek bruttoban mint itt, mert most ellenöriztem, a joval alacsonyabb hazai adokulcsot pont kiüti hogy itt a harmadik adokategoriaban vagyok- azaz ez önmagaban nem is lenne eleg.
    Viszont mivel otthon van lakas, az összes lakhatassal kapcsolatos költseg kb. havi 400 000-el alacsonyabb lenne. Ez az evi mintegy 15-16 000 euro meg mar relevans különbseg, ha az ember földi halando, nem fideszközeli ingyenelö span, vagy nemzeti gazszerelö.
    Viszont a gyerekek jövöje, a munkakultura, az eletminöseg + eletstilus miatt igy sem biztos hogy mennek, szoval ez szvsz. csak egyedileg eldönthetö kerdes.
    Az evi 100 000+ euros fizetes itthon is elerhetö, de ez a versenyszferaban is mar felsövezetöi fizetes, videken sok helyen a gyar, ill. telephelyvezetök sem keresnek ennyit.

  16. pippa2011
    mondta:

    Ami hiányzik a transzparenciához, az a stabilitás. Olyan a gazd. helyzet, mint a higany, és mivel ebben az országban mindent a béreken spórolnak meg, a cégek aktuális helyzetére lehetne következtetni, ha nem lenne titok a salary. Akinek meg jól megy, azt azért piszkálják.

    Egyszer utaltak az interjún a fizetésre, de kivert a víz. Piacvezető, 15 éves cég, tizenhány országban vannak jelen (ezt nem is tudtam)és mondott egy példát a teljesítménybérezésre: ha például 100 a nettód (anyám!!!)ahhoz kereshetsz még 60-at is akár.
    Részmunkaidős vagyok, nekem még az is több lett volna, de borzasztó kiábrándító volt nyelvtudást, kreativitást igénylő szellemi munkáért.

  17. Névtelen
    mondta:

    @Eltévelyedés:

    „Megugrottam minden akadályt, délután négy volt már, és akkor elém raktak egy szerződést, hogy fel vagy véve kiskomám. úgy 150 bruttóval kevesebb volt a lapon. „

    Hehe…. én úgy jártam, hogy 5 vagy 6 (!) interjú után a hatodikat követően fél évvel szóltak, hogy kezdhetnék. A lóvé kb 60%-a lett volna annak, amit akkor már 5 hónapja kerestem. Ez volt kb 2001-ben. A cég Nyugat-magyarországi autóipari vállalat. Tudjátok, ahol tavaly tömegesen lettek rosszul az emberek a gyártósoron a melegben, mert valaki „elfelejtette” bekapcsolni a klímát.

    @jobangel:

    Úgy látom, a legtöbb hozzászóló azért hozzám hasonlóan nem tartaná rossznak, ha a bérek szerepelnének az álláshirdetések végén.

  18. Eltévelyedés
    mondta:

    @jobangel: Ez érdekes, hogy lefelé licitáláshoz vezetne a salary range megadása. Igaz taknyos zöldfülőként, eszembe sem jutott lefele licitálni, amikor a munkaerőközvetítő javasolta (látta rajtam, hogy fogalmam sincs, első munkahely) hogy írjuk be a 400-at. Megkérdeztem, hogy biztos-e, azt mondta persze, biztos… Hát jólvan aranyom, ha te mondod, én nem fogok kettőötvenet kérni.

    Még ha lefele licitáláshozis vezetne, szerintem épelméjű céek elhajtanák a francba az ilyn árletörőket. Aki biztos a tudásában, az nem licitál lefelé, akinek csak valami munka kell, az talán. A cégnek jó szakemberre van szüksége.

    Hiszem, hogy az a cég olyan is, aki valakit csak azért vesz fel, mert ötezerért olcsóbban dolgozik.

    Hogy a konkurenciát ne tájékoztassuk? Ugyan, legyünk rá büszkék, hogy ennyit tudunk fizetni. Úgyis kiderül informális csatornákon, nem? Csábítsuk el a konkurencia legjobbjait. Majd ő is elkezd többet fizetni, amikor a harmadik embere mond fel.

    Jelenlegi alkalmazottaknak ne mondjuk el az újoncok bérét? Ugyan, tessék megfizetni őket, és akkor nem lesz parasztlázadás. Fél éven belül úgyis mindenki tudni fogja, hogy az új kollega mennyit keres – és menni fog a zúgolódás, ha nagy a különbség.

    Igenis hasznos a munkabér kiírása, ne lopjuk egymás idejét. Ha ki van írva, hogy a fizetés X, akkor el tudom dönteni, hogy jelentkezek-e. Szintén megtörtént eset, miután már felvettek erre az első munkahelyre (többért, mint amit kértem), még volt egy függőben levő ACm egy másik céggel. Mondom magamban, azért nézzük meg, pont ráérek, nem árthat. Megugrottam minden akadályt, délután négy volt már, és akkor elém raktak egy szerződést, hogy fel vagy véve kiskomám. úgy 150 bruttóval kevesebb volt a lapon. És elmebetegnek néztek, hogy ezt a nagyvonalú ajánlatot nem írom alá egy ilyen világhírű cégnél. Ha kiírták volna, hogy ennyit fizetnek, akkor lehet, hogy nem is jelentkezek, nem dolgoznak ők fölöslegesen, és nem cseszik el az én napomat fölöslegesen. (oké, akkor épp kíváncsi voltam, de ha még igazi álláskereső lettem volna, lehet hogy nem érdeklődök annyira)

    Amúgy, javaslat egy következő poszthoz: Tudnak-e hazacsábítani külföldre szakadt, sikeres magyart? Ha igen, mivel? Persze, kinek mi a siker, de mondjuk.. húzzuk meg szerényen 100 ezer eurónál? Mit tud ajánlani egy magyar cég annak aki valahol a világban keres 100 ezer eurót. (150? 200? Sokkal több?)
    Ennyit nyilván nem ajánlanak, a munkavállaló meg nem szívesen harmadolja negyedeli a fizetését, annyival már nem olcsóbb otthon.

  19. Online Távmunkás
    mondta:

    @jobangel: Én már láttam olyan munkaszerződést, hogy a fizetés nagyságát tilos harmadik féllel közölni és másoktól is hallottam, hogy ez nem egyedi eset…

    @Pan Modry: A folyosói pletykákban az a legszebb, amikor egy csoporton belül elkezdik pletykálni valakiről, hogy kiugróan magas a fizetése és közben ő meg panaszkodik, mert szerinte neki a legkisebb a fizetése…

  20. Pan Modry
    mondta:

    @jobangel:
    1. Ha a konkurencia sogorokkal es komakkal akar majd ellenem harcolni akkor egy hetig dom perignon fog folyni a csapbol.
    2. A konkurencia nem tudja rosszul altalaban, bar ha tudni akarja akkor vagy megveszi a watson wyatt v hays eves kimutatasat es megtudja, ha meg nyiltan akarja tudni elhiv egy tetszoleges allalmazottat egy allaskozvetitotol aki ket sor utan mindent kikotyog.
    3. Talan eppen a transzparencia hianya miatt is megy a nagy zsebben turkalas.
    4. A tanari palya nem versenyszfera, sztem itt, ebben a formaban irrelevans. A tsnari fizetesek kb attol fuggnek hogy orban viktor reggel eppen hangosat fingott vagy sunyi laposat.

  21. igazi hős
    mondta:

    @jobangel: Én még sosem mondtam meg, hogy mennyit keresek/kerestem korábban. Azt szoktam mondani, hogy „ti tudjátok, hogy milyen munkára kerestek embert, és hogy az a munka mennyit ér, én meg eldöntöm, hogy nekem megfelel-e a kombináció”. Eddig mindig elég volt , akár osztrák IT cégről, akár magyar bankról, akár pesti IT cégről volt szó.

  22. tantum verde 3
    mondta:

    @jobangel:
    A személyzetis meg a HR-es tök ugyanaz, de nem fontos.

    Persze az emberi erőforrás-gazdálkodás sokkal fellengzősebben hangzik.

    Amikor annak idején nálunk átnevezték erre a személyzeti osztályt, az egyik kolléga meg is kérdezte: akkor most fel fognak bennünket hizlalni?

    Pedig nem, ugyanazok csinálták ugyanazt. Csak a cégtábla lett amerikai.

  23. tantum verde 3
    mondta:

    Még mindig nem tudom, hogy dugtatok-e végül.

    Pedig a leglényegesebb információ.

  24. tantum verde 3
    mondta:

    as

  25. Irbisz
    mondta:

    „Sales pozícióról volt szó, így bizony számokat is mutatni kellett, már amennyire ez nem sértett üzleti titkot. Ezt a kérdést elég érdekesen válaszolta meg, mert nyilván nem adhattam meg konkrét számokat – aggódtam is rajta, hogy ezen fog elúszni egy állás, de ha az álláskeresővel profi fejvadász dolgozik, ezeket megoldja. Igényelt némi kreativitást tőle, de lám”

    Vannak ahol ezt nem is kerik, azon egyszerü oknal fogva, hogy lehet ugyan hogy üzleti titkot nem sert, de igazabol ellenörizhetetlen, kb. bemondasos alapon megy.
    Igy a %-os ertekmegadas is erösen a hit es a hitelesseg kategoriaja, elhiszi-e a munkaltato a gyakorlatban legtöbbször ellenörizhetetlen allitasodat.

  26. Névtelen
    mondta:

    @Pan Modry: Erről beszélek én is.

  27. Pan Modry
    mondta:

    @Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft:
    Nem baj ha erdekli az embereket, viszont ha transzparensebb a rendszer akkor nem a folyosoi pletykak szulnek irigyseget es rosszindulatot, sot ha a transzparencia mellett fair is, rosszindulat sincs, legalabbis sokkal kevesebb, es az emberek inkabb a munkata koncentralnak ami meg profitot hoz. Uzlet az egesz 🙂

  28. Névtelen
    mondta:

    @jobangel: A 3. ponthoz: Ausztriában ugyanolyan emberek élnek, mint itt. Ott is érdekli őket, de nem annyira, mint mikor a puszta megélhetéséről van szó (kis hazánkban).

    Mindenesetre ezen a területen tevékenykedhetne a „Transparency International”. 🙂

  29. jobangel
    mondta:

    @Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft:
    1. legfeljebb nem hirdetnek majd, sógor, koma, jóbarát, fejvadász komolyabb pozikra.
    2. Csakmert „úgyis tudja”, még nem érdemes kiszolgáltatottá tenni a céget a publikálással. Hátha rosszul tudja 🙂
    3. A korrekt bérezés melett is lesznek szemét, irigy emberek. Ausztriában nem érdekel senkit, mi van a másik zsebében, nálunk folyton ez a téma.
    4. Kellenének, de korruptak is, meg nem is működnek. Lsd. még pedagógus szakszervezet ténykedését mostanában.

    Sok problémát meg kell oldani, de vhogy rendszerben, logikusan megtervezve mit miután. Mint egy válságmenedzser. De mivel egy ember ezt nem tudja, lassú lesz a változás.

  30. dhrbikes
    mondta:

    Állás. Ízlelgessétek magát a szót, gyönyörű kifejező a magyar nyelv.

  31. Névtelen
    mondta:

    @Pan Modry: Hát az Magyarország.
    Ausztriában egyik oka a rendes béreknek, hogy erősek a szakszervezetek.

  32. Pan Modry
    mondta:

    @Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft:
    En a negyes ponttal nem ertek egyet, a szakszervezeteket egyaltalan nem tartom hatekonynak, illetve sztem rohadtul korruptak is.
    Mo on a szakszervezet menedzsmentje ket gombert siman elarulja azokat akiket kepviselniuk kellene.

  33. Pan Modry
    mondta:

    @tnt:
    En is a transzparencia hive vagyok, mert sztem uzletileg az hatekony, en azt szeretem ha szarnyal az uzlet, magas a pnl, jok a fizetesek es nagyok a bonuszok.
    A nem transzparens mukodes ezek ellen van, amit en nem szeretek.
    Sok sikert kulfoldon, ha olyan melod lesz ahol a pnl a legfontosabb akkor nem fogja a ceg arra pazarolni az eroforrasait hogy gatolja a transzparens mukodest.

  34. Névtelen
    mondta:

    @jobangel:
    1. Pont a feketézés megszüntetésének egyik eszközeként miatt fontos lenne törvényileg előírni, hogy szerepelnie kell a bérnek a hirdetésben.
    2. A konkurencia úgyis tudja, ha nem tudja, az Darwin díj.
    3. Nem OK. Ha korrekt a bérezés, nyugodtan megtudhatják. Ausztriában miért OK?
    4. Erős szakszervezetek kellenének, akik kialkudják az ágazati béreket. Mint mondjuk hol is? Ja…. Ausztriában. Ami volt, nálunk szétkúrták őket a rendszerváltáskor, de újra lehetne kezdeni.

  35. Pan Modry
    mondta:

    @jobangel:
    Ne erezd kotekedesnek a kerdeseket amiket felteszek, mert egyebkent nagyon jonak es hasznosnak tartom a blogod, de amikor mo on dolgoztam konkretan a vallalati transzparencia kerdeseben oriasi szakmai ellentetjeim voltak nehany menedzserkollegammal es soha nem tudtuk egymast meggyozni.

  36. @Pan Modry: szerintem kb az idők végezetéig… :-)… én felsővezetőként mindig a transzparencia híve voltam… ezt leginkább a HR nem szerette semmilyen szinten… meg akinek vaj volt a fején .. mindig lehetett tudni…

    Szóval itt semmi sem változott, nem is fog… én is 2 hónapon belül külföldön leszek… természetesen nem emiatt… :-)… bár ez sem hatott ösztönzőleg, hogy itthon maradjon az ember… 🙂

  37. Pan Modry
    mondta:

    @tnt:
    Nem tudom mennyit kell varni, en menedzserkent is ruhelltem ezt a rendszert, de valamiert a menedzsment tobbsege nem akart ezen valtoztatni. Szerintem valami megmagyarazhatatlan oknal fogva felnek a magyar vezetok a transzparenciatol. Mondjuk jopar eve kulfoldon tolom, ugyhogy nem tudom hogy mi az aktualis helyzet, de a kommentekbol ugy tunik sokat nem valtozott.

  38. Pan Modry
    mondta:

    @jobangel:
    Ez igaz, viszont akkor is elcseszted a jelentkezo idejet amit a jelentkezesi anyaga osszeallitasaval toltott, meg amugyis is kiadsz egy relevans fizetesi infot amit megtehettel volna korabban is, ezzel sporolva a jelentkezo es a sajat hr-esed idejet.

  39. @jobangel: ezzel 1-et értek.. erre írtam, hogy normál mederbe terelni… de ha mindig van valami magyarázat, hogy miért nem úgy működik, mint máshol – ahol jól működik – akkor felmerül meddig kell várni erre magyarisztánban és mikor lesz itt is hasonlóan…

  40. @Pan Modry: igen így van… normál mederbe kellene ezt is terelni nem pedig megmagyarázni vagy anonim hirdetni… te meg munkavállalóként még a láb – és egyéb méreted is add meg a CV-ben… röhej.. azt meg végképp nem gondolnám, hogy külföldön ahol ez normálisan működik kisebb lenne a versenyhelyzet.

  41. Pan Modry
    mondta:

    @jobangel:
    Azzal egyetertek hogy szuken vett szakmai kompetencia alapon van tulkinalat, de ha beteszem a soft skilleket a kepletbe szerintem meg nincs tulkinalat, sot…
    Ha eleve szar berrel felveszek vkit, akkor azt kockaztatom hogy vki szaros 20%kal tobbet ajanl es akkor bukom a dolgozot, bukom a felvetelere forditott penzt, bukom a betanitasat stb…
    Sokkal olcsobb egy kicsit magasabb berrel felvenni a valoban jokat, akik jol dolgoznsk es kis esellyel mennek el, mert en meg jol fizetek. O is jol jar, meg en is.

  42. jobangel
    mondta:

    @Pan Modry: Én is, ezért érdemes a nagyságrendi igényeket az első állásinterjúrahíváskor, már a telefonban egyeztetni.

  43. jobangel
    mondta:

    @tnt: Verseny van külföldön is, de feketézés, szürkézés, diszkrimináció már nem annyira. Ezeket kell előbb felszámolni.

  44. @jobangel: nem ill. nem csak a te esetedre értettem… itthon sajnos mindig van magyarázat mindenre… :-)… nem hinném, hogy külföldön nincs ekkora verseny… ennek a normál mederbe terelésére nem ez a megoldás.

  45. theus
    mondta:

    @Pan Modry: Ezt mondom én is a fejvadász az a Boba Fett vagy Clint Eastwood némelyik westernben. De azért mert valakinek szégyelnivaló a munkája még ne akarja valami általa menőnek gondolt dolognak hazudni.

  46. Pan Modry
    mondta:

    @jobangel:
    De szerintem az a kitolas a munkavallaloval ha nem adod meg. En megszamolni sem tudom hany orat csesztunk el olyan munkavallalok idejebol akiknek az ajanlatunk nem volt anyagilag relevans, es mennyi munkaidot cseszett el a hr olyanok interjuztatasara akiknek az ajanlatunk nem volt anyagilag relevans. En ezt a titkolozast ido es penzpocsekolasnak latom.

  47. jobangel
    mondta:

    @tnt: Én is azt hittem erről a posztbeli illetőről, hogy lopja az időmet. De nem lopta, dolgozott keményen. A kitolás a licit miatt lenne: 100 fabatkát ajánl a cég? Megcsinálom 80-ért, csak legyen állásom… Szerinted általános adminisztratív állásoknál ez mennyire okozna problémát? Így is nagy a baj azon a területen, mert hatalmas a túlkínálat, és gyakorlatilag betanított munkások ők is, így kompetenciaalapon is nehéz bekerülni. És minden pozira van többszáz, néha ezer feletti jelentkező. Itt, ha megindul a licit… És persze már most is vannak helyek, ahol nem fizetnek, hanem a dolgozó ad leadót a munkáltatónak, hogy ott lehessen (vendéglátás, benzinkút). Nyilván ez törvénytelen, de attól még van.

  48. @jobangel: szerintem semmi kitolás nem lenne… most kitolás, hogy beterítem az egész CV-met és azt sem tudom milyen cég hirdet, mennyiért stb… sokkal aggályosabb és ehhez mindenféle közvetítő stb asszisztál… lopják az időnket stb.

  49. jobangel
    mondta:

    @tnt: Egyetértek, de ez még nem az a korszak, amikor el szabad kezdeni. Hacsak nem akarunk kegyetlenül kitolni a munkavállalókkal.

  50. jobangel
    mondta:

    @báró Csekonics: Ez együttjár azzal, hogy el kell adnia a „terméket”, azaz az álláskeresőt. Mert van ám ügyfél, aki több ügynökségnek is ad megbízást, tehát verseny van, mint általában a piacon: a legjobb paradicsomot áruló legjobb kofa győz 🙂

  51. @jobangel: értelmesebb országokban ez nem gond… itt is jó lenne elkezdeni …

  52. Pan Modry
    mondta:

    @báró Csekonics:
    Sztem forditott esetu szerzodes nem nagyon van, tul draga lenne a munkavallalonak.
    Viszont a fejvadasz erdeke hogy a szezodes megkottessen, veled vagy massal. Viszont a fejvadasz valoban erdekelt abban hogy jo munkaerot hozzon, ha te vagy a legjobb, jo esellyel tied az allas.

  53. Pan Modry
    mondta:

    @jobangel:
    1. Sztem nem relevans
    2. Konkurencia nagyjaból ugyis tudja
    3. Sztem hulyeseg az olyan berstruktura ami feszultsegeket szulne ( illetve kettes pont, paran ugyis kippfazzak a beruket, akkor meg mar jobb a transzparencia a pletykaknal)
    4. Amugy sem az ar alapjan dontunk, ha befer a budgetbe akkor ramegyunk a budgeten belul a legjobbra)

    Ezen felul meg netto haszon hogyha tobbet fizetek mint a konkurencia, akkor az o csapatukat meg demoralizalom.

  54. báró Csekonics
    mondta:

    „ebből az adatlapból az is látszik, ő is megdolgozik azért, hogy neked állásod legyen”
    Nem egészen.
    Ő azért dolgozik, hogy az Ügyfél betölthesse a pozíciót – erre kapott megbízást.
    Az esetek 99,9%-ban így van. Kb. fehér holló kategória, ha jelölt köt szerződést arra hogy találjanak neki valamit…

  55. jobangel
    mondta:

    @Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: Több dolog miatt titok: 1. feketézés, szürkézés (ezt nyilván nem támogatom). 2. konkurenciát nem tájékoztatjuk (ez oké) 3. meglévő kollégákat sem tájékoztatjuk, mit adunk egy újnak (ez is oké), 4. Ami miatt szerintem kifejezetten nem jó: a mai gazdasági helyzetben a munkavállalók nekiállnának lefelé licitálni. Helló, 100 fabatkát ajánlottál, én 80-ért is megcsinálom. Általános bérszínvonal romláshoz vezetne rövidúton.

  56. Pan Modry
    mondta:

    @jobangel:
    De miert nem?
    En amikor MO on dolgoztam mindig azert lobbiztam hogy tegyunk be fizetesi savot a hirdetesbe, mert akkor idot tudunk sporolni, de az egesz menedzsmentben egyedul maradtam ezzel az allasponttal.

  57. jobangel
    mondta:

    @Pan Modry: Én annak nem… Legalábbis Magyarországon inkább ne jelenítsék meg az ajánlott jövedelmet.

  58. Névtelen
    mondta:

    @jobangel: Elég nagy baj az! Tőlünk nyugatabbra minden álláshirdetés végén ott szerepel a „Bruttogehalt EUR xxx – yyy”, képzettségtől és tapasztalattól függően. Nem tudom Magyarországon miért titok ez. Ez az első és legfontosabb lényeg, akárhogy is nézem. Az csak bullshit, hogy önmegvalósítás miatt akarok dolgozni.Elsősorban minél jobban szeretnék élni, így ez kellene legyen az első információ. Ehelyett mi van itt? Jó, ha az első interjún kiderül, hogy mit ajánlanak….

  59. Pan Modry
    mondta:

    @zecez:
    Marha hosszu, en mondjuk az angolszasz hirdetesi stilus hive vagyok ahol megjelolik a jovedelmet, minek huzzuk amugyis egymas idejet ha masok az elkepzelesek.

  60. Pan Modry
    mondta:

    @jobangel:
    Vegul es ez fair enough. Engem inkabb a felmondasi idom hosszarol szoktak kerdezni, illetve hogy a munkaadom nyitott-e arra hogy „kivasaroljanak” a felmondasi idombol.
    Egyszer volt olyan hogy egy ceg azt is felajanlotta hogy azt a bonuszt amit a felmondasommal buknek alairasi penzkent kifizeti. (Egyebkent ilyen ajanlatot sztem csak fejvadaszos allasnal lehet kapni)

  61. jobangel
    mondta:

    @zecez: Túl részletes a feladatleírás. Inkább linkelt volna egy job descriptiont. Az elváráslista meg nem sok, kéri a degree-t, de pl. nyelvtudást, iparági tapasztalatot is kérhetett volna. Írhatott volna a poziról: hány beosztott lesz, ha lesz, stb.

  62. jobangel
    mondta:

    @Pan Modry: Szokták kérdezni. Kb. azért, hogy tudják, mennyire „kapós” a jelöltke, elviszi-e valaki gyorsan az orruk elől, vagy ráérnek lebegtetni… És persze itt sincs jó válasz, mert ha „kapósnak” tűnik, az ügyfél meg lassúnak, akkor inkább nem tolnak bele energiát, majd találnak olyat, aki jobban ráér. Ha meg nem tűnik kapósnak, felmerül a kérdés, miért nem kap utána más? Nincs jó trükk, marad az őszinteség. Pl. amúgy nem keres állást, de ez a cég, ez a pozi érdekli. Vagy, gőzerővel keres állást, hetente 2-3 interjúja van. Vagy, specifikusan keres állást, ilyen pozikról tárgyal máshol is.

  63. Pan Modry
    mondta:

    @theus:
    A fejvadasz es az allaskozvetito mas szint. Ha majd beszeltel mindkettovel, te is latod majd a kulonbseget.

  64. Pan Modry
    mondta:

    @jobangel:
    Szerintem sem erdemes, sot csak olyan infot erdemes kiadni ami javitja a targyalasi poziciodat, esetleg semleges info.

    Nekem szemely szerint egyebkent inkabb jo tapasztalataim vannak a fejvadaszokkal amoita senior vagyok.
    A karrierem elejen azert volt veluk szar tapasztalatom is, bar azokat nem fejvadasznak, hanem inkabb allaskozvetitoknek hivnam.

  65. jobangel
    mondta:

    @theus: A személyzetis és a HR-es között komoly különbségek vannak. Mint ahogy a headhunter, a recruiter és az agent között is. Egyik szakmán sincs egyébként mit szégyellni, simán csak más tevékenységi körben dolgoznak.

  66. Pan Modry
    mondta:

    @okoska77:
    De miert feltetelezte hogy targyalsz akarkivel is?
    En ilyen kerdest meg sose kaptam.

  67. Pan Modry
    mondta:

    @jobangel:
    Salary history megadasat en is mindig visszautasitom, szerintem rontja az ember targyalasi poziciojat.

  68. theus
    mondta:

    A fejvadász az Boba Fett vagy Clint Eastwood a filmekben. Szóval az, hogy valaki így hívja magát annyit elmond, hogy szégyenli, hogy csak egy nyamvadt állásközvetítő lett belőle, nem vadakat terelő juhász, űrhajós vagy tűzoltó.
    Hasonló még a programfelelős aki animátornak meri nevezni magát, vagy a szemályzetis aki háeresnek.

  69. jobangel
    mondta:

    @okoska77: Hát bizony ahhoz semmi köze, milyen más cégekkel tárgyalsz még… Esetleg, ha megmondja, miért akarja tudni, meggyőzhet róla, hogy neked ezt megéri kiadni. De nem hiszem, hogy van olyan helyzet, amikor érdemes.

  70. okoska77
    mondta:

    Engem is meg szoktak kerdezni „salary history”-val kapcsolatban, de en mindig haritok. Azt szoktam mondani ez bizalmas adat koztem es a ceg kozott valamint en sem szeretnem kiadni. De azt szivesen megmondom, a kovetkezo helyen mennyit szeretnek keresni.

    Volt egy csaj aki meg azt is megkerdezte ezen felul, hogy milyen mas cegekkel targyalok. Kertem tole eloszor adja meg azoknak a nevet akiket meg ezzel a pozival kapcsolatban hivni fog es akkor elmondom. Ekkor befenyitett, hogy ha nem adom meg ezeket az adatokat, nem fog kiajanlani a cegnek. Ezen a ponton elbucsuztam tole. A vegen aztan masik fejvadaszon keresztul kaptam meg azt a poziciot amivel ez a csaj hivott eloszor.

  71. zecez
    mondta:

    Bocs, hogy ideírom, legfeljebb majd törlöd a hozzászólást. Kíváncsi vagyok erről a hirdetésről mi a véleményed, vagy milyen posztot, gondolatmenetet írnál róla. Az eredeti taleo oldaról már levették.
    http://www.humans.hu/allasajanlat/3427-2/

  72. jobangel
    mondta:

    @Online Távmunkás: Ja, és a hirdetésben megadott pozihoz ne is legyen fizetés megadva… Magyarországon nem jó ötlet.

  73. jobangel
    mondta:

    @Online Távmunkás: a salary history arról szól, hogy régebbi helyeiden mennyi volt. Nem nagyon fogható meg titoktartásilag, hogy egy 5 éve elhagyott munkahelyed akkori információit kiadod arról, hogy te mennyit kerestél. Ez a jelen munkahelyre nem igaz, a múltbeliekre nincs kockázata – bár szerződésfüggő, és én is megkérdeztem előtte ügyvédet, mert paráztam. A recruiter meg csodálkozott, hogy miért akadok fenn ezen, náluk teljesen normális az ilyen kérés, még a CV mellé is meg szokták kapni sokszor, előre a jelölttől.

  74. Online Távmunkás
    mondta:

    A salary history megadása mennyire összeegyeztethető a titokban tartott jövedelmi adatokkal? Magyarországon még a pozícióhoz tartozó fizetés se szerepel a hirdetések 99,9%-ában…

    Én eddig legfeljebb azt adtam meg, hogy a teljes kompenzációs csomagom az új cégnél milyen csomagnak felelt meg vagy hogy minden egyéb juttatás nélkül mekkora bruttónak felelne meg és mennyivel többet kérek. Külföldi állásnál pedig megmondtam, hogy nem releváns, legfeljebb megadtam egy árszínvonalhoz vagy átlagfizetéshez tartozó szorzót, hogy azzal arányosítsanak, ha nagyon akarnak… Ez sose volt probléma.