Kirúgás emberségesen – hátha lehet így is
Ez egy elég súlyos dilemma minden HR-t és emberi tényezőt komolyan vevő cégnél/cégvezetőnél/döntéshozónál. Axiómának tűnik, hogy emberséges elbocsátás nincs, legalábbis elbocsátott ember nem tartja emberségesnek az elbocsátását sosem. Talán enyhíthető a rossz érzés némi odafigyeléssel, tervezéssel vállalati oldalról. Ha le kell építeni, mert nincs más megoldás, mi legyen? Hogyan marad meg a jó kapcsolat? Hogyan lehet az elbocsátott embernek a legkevesebb kárt okozni, hogy esetleg a felmondás után is fenntartsa a lehetőséget egy későbbi együttműködésre (pl. ha partnercégnél helyezkedik el később az alkalmazott)?
Emberségesnek lenni nem pénzkérdés. Forrás: Facebook
Kinek a kockázata a jutalékos munka?
Sok munkáltató akar úgy alkalmazottat, hogy a vállalkozás kockázatait az alkalmazottal viselteti. A témában remek cikket találtam itt, minden szava kincs! Javaslom figyelmesen elolvasni minden teljesítményarányos, jutalékos munkát végzőnek. Ill. minden munkáltatónak, aki ilyen konstrukcióban dolgoztat.
A vállalkozási kockázat munkavállalóra hárításával az a legfőbb baj, hogy a munkavállaló semmit sem tud tenni a kockázatai csökkentésére, a munkáltatónak pedig nem érdeke tenni: innentől más viseli a nagyrészét, miért érdekelje őt? Ettől persze a vállalkozás kockázatkezelése sem fog fejlődni, ami többnyire végzetes a cég számára, így aztán a munkavállaló állására is. Azaz a munkavállaló dupla kockázatot vállal, a karrierjében is törést szenvedve, míg egy vállalkozó gond nélkül újrakezdheti.
Az álláskeresőknek csak azt tudom tanácsolni, hogy minden ilyen ajánlatot alaposan fontoljanak meg, ha kicsit is bizonytalan, mondjanak rá nemet. Ezzel talán egyszer eltűnik ez a vállalkozói hozzáállás, és „szegények” kénytelenek lesznek fizetni az elvégzett munkáért, vállalni a saját vállalkozásuk kockázatát.
Ha rossz a híred a munkaerőpiacon
Néha előfordul, hogy nem sikerül szépen felmondani, elválni a volt munkaadótól. Ennek komoly veszélyei vannak a jövőbeli karrieredre, így érdemes kerülni a konfliktust. Néha ez sem sikerül, ilyenkor már csak azt lehet kitalálni, hogyan védd ki az esetleges ármánykodó volt munkaadót, illetve mit tehetsz még magadért.
Mit érdemes tanulni, hogy biztosan állást találj?
Kommentelők is, személyes ismerősök is kérdezik, hogy mivel lehetne jól elhelyezkedni, mit érdemes tanulni, merre irányítsa a továbbtanulás előtt álló gyermekét. Ezt a kérdést önmagában meg lehetne válaszolni azzal, hogy most keresett szakma pl. az ápolónő, a mezőgazdasági szakember, az IT területen is sok üres mérnöki pozíció van, és még sorolhatnám. Menő terület lehet a környezetvédelem, a logisztika, kerülendő az értékesítés. Sok ilyen általánosság összegyűjthető, de ez kevés, itt emberekről beszélünk, nem egy fadarabról, amiről el kell dönteni, mivé faragjuk.
A segítségkérés kultúrája
Mottó: Egy lehetőségnél sohasem kaphatsz többet!
Néha még a lehetőséget sem adják, kérni kell. De hogyan kérj segítséget? Mert ez is nehéz, és van, aki rosszul fog hozzá.
Történt mostanában, hogy egy ismerősömnek panaszkodott a barátja, hogy nem talál állást, pedig jónevű főiskolán végzett informatikusként ennek nem így kellene lennie. Ismerős ajánlotta a Jobangel blogot, és azt is, írjon nekem, kérjen segítséget, majd szólt nekem is, hogy érzékeny barátja hozzáállását próbáljam meg formálni egy kicsit, lehetőleg nagyon finoman fogalmazva meg véleményemet. Pár hét elteltével se megkeresés, se állás. Ismerősöm már kellő képzést kapott tőlem álláskeresésből, próbált a barátja segítségére lenni, látott is néhány durva hibát a pályázati anyagban (pl. „az egyetemet nem tudtam elvégezni, mert…”, „még nincs gyakorlatom, de…”), viszont átfogóan nem tudott rajta igazán javítani, ezért tovább győzködte a mimózalelkű barátot, aki ennyit válaszolt: de hát mit írjak én neki?
A karriertervezés alapjai
A témával rengeteg könyvet teleírtak már, de ezeket csak az veszi meg, aki akar ezzel foglalkozni. Aki nem, annak e könyvek nem mondják el, miért fontos a karriertervezés bárkinek. Nekik megpróbálom röviden összefoglalni. Mert a karriertervezés fontos a közértesnek, a fodrásznak, adminisztrátornak is, nemcsak a topmenedzsereknek.
A világ folyamatosan fejlődik, ez a munkaerőpiaci igényeket is alakítja. Pl. Megjelennek új eszközök, amiket tudni kell használni, mert része lesz a napi munkavégzésnek. Aki nem fejlődik, lemarad, és nehéz helyzetbe kerül. Nem az a kérdés, kell-e fejlődni, törekedni az előbbrelépésre, hanem az, hogy merre induljunk. Ez viszont egyéni képességek, adottságok mentén alakul ki, néha a véletlen is segít. Nézzünk pár szempontot:
Az ambíciótól a karriertervezésig
Az álláskeresés sikerességét a pozitív gondolkodás hiánya mellett szerintem az ambíció hiánya is nehezíti. Vesszőparipám, hogy ezt a most 30-40-50 éves felnőttek annak az iskolarendszernek „köszönhetik”, amiben felnőttek, de ezen már hiába keseregnénk. A megoldás az, hogy saját elhatározásból változtatunk. Hiszem, hogy felnőtt embereknek van annyi belátása, hogy a beléjüknevelt (beléjükvert) hozzáállást képesek saját akaratukból megváltoztatni.
Az ambíció, karrier, szakmai előmenetel sokaknál szitokszó, valamiféle yuppie-hülyeség, kamu. Hát persze, mert nem engedték soha, hogy igazi törekvéseik legyenek, így ezek lenézése, degradálása kényelmesebb, mint elfogadni őket, ill. tenni azért, hogy legyen ilyen nekik is. Ezerszer hallom, hogy „eddig volt egy jó állásom, ilyet akarok, több, más nem is kell”. És mivel olyan már nincs – mert közben a világ változott – ezzel a hozzáállással teljes sikertelenségre, lecsúszásra ítéli magát az álláskereső. Egyénenként általában lelkére tudok beszélni a kiábrándult, befásult embereknek, később boldogan írnak vissza, hogy van állásuk, belekezdtek mellette egy szaktanfolyamba, azaz a helyzet nem reménytelen. De ezt a hozzáállást tömegesen is meg kell tanítani, mert rengeteg ember sorsa múlik rajta.
Trendek, másképp
Ahogy én is említettem már, jó ötlet QR-kódot elhelyezni az álláspályázaton, erről most remek cikket is írtak itt. A magam részéről a QR-kód hatékonyságában nem hiszek, mert nem életszerű, hogy valaki az okostelefonján nyitogasson meg jelöltekkel kapcsolatos tartalmakat, miután pl. kinyomtatta vagy megjelenítette a monitorán az önéletrajzot. Ennek ellenére trendi, és tetszik a CV-t olvasóknak, tehát használjuk csak bátran.
Tekintve, hogy az én blogjaimra érkező olvasók első helyen a „kézzel írt önéletrajz”-ra keresve találnak rám, mások személyesen jutnak el hozzám azzal, hogy „hallottuk, állást tud keresni embereknek” úgy érzem, muszáj foglalkozni az érem másik oldalával.
Hazudunk, és nem tudunk állást keresni…
… tudtuk meg ezt a mai netes sajtóból.
Bizony, érdekes felvetések láttak napvilágot az álláskeresőkről, amúgy bulvárosan, mindjárt kettő is, pl. itt elolvashatók:
http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/09/24/egy_jo_allasert_hazudunk_mint_a_vizfolyas/
http://jobline.hu/magazin/20120924_Hogyan_kell_munkat_keresni.aspx
Az első cikkben szereplő tanácsadóval sajnos egyet kell értenem. A második cikkben nyilatkozó hölgy mondatai is megfontolandóak lennének, de épp azt az információt nem rögzíti a cikk, ami előremutató lenne. Munkaerőpiaci bulvár helyett, lássuk mit lehet kihozni a fenti két cikkből az álláskeresők javára.
Gyászoló álláskeresők?
Manapság divat álláskeresői tanácsokat adni az online világ mellett a napilapokban, magazinokban, bárhol, mert annak biztosan lesz olvasója, tekintve a siralmas munkaerőpiaci helyzetre. Így a siralmas nyomtatott sajtó piacát is fel lehet turbózni, hiszen elég annyit kiírni a címlapra, hogy „tuti tippek álláskereséshez”, és már veszik is a lapot.
Egy egyébként nagy múltú, családanyáknak szánt női magazin is megpróbálkozott ezzel jó két hete.Megkérdeztek egy karriertanácsadót, aki majdnem megfelelő tanácsokat adott, kivéve egyet, és ezzel hiteltelenné is tette az egész, kétoldalas cikket.
Azt tanácsolta, hogy csak akkor kezdjen önéletrajzokat küldözgetni a frissen állását vesztett munkavállaló, ha már túl van a gyászon, és nem sírja el magát, ha a régi állására gondol. Döbbenetem határtalan volt ezt olvasván. Erősít egy olyan szemléletet, amit megváltoztatni kellene? Egy karriertanácsadó?
De lássuk, miért elfogadhatatlan egy ilyen álláspont, miért is rossz ez a tanács?