Bejelentetlen munka beírható az önéletrajzba?
Sok olyan kérdés érkezik hozzám, amikor az önéletrajz bizonytalan pontjairól kell eldönteni, beírjuk-e vagy sem az álláspályázati anyagba. A hozzám fordulók bizonytalanul leírják, hogy pl. szakmunkásként végzett, de már van egy olyan OKJ-s végzettsége, amivel irodai munkát vállalna, mi legyen a szakmunkásképzővel, hiszen, ha kihagyja, az „lyuk” lesz. Vagy nem talált munkát sokáig, így az édesapja klímaszerelő vállalkozásával járt szerelni, ezzel mi legyen? Ahogy ezeket nekem leírják, ugyanúgy le lehet írni egy önéletrajzban, motivációs levélben is.
Álláspályázat méterre?
Az álláspályázatok egyik, mindenkit érintő korlátja a terjedelem. Nincs mit tenni, a 20 éves szakmai múltunkat is muszáj belesűríteni 2-3 oldalba. Ismerjük azt a jelenséget, hogy egy 2 perces történésről is tudunk 1-2 órában beszélni, anélkül, hogy unalmas lenne: a kapcsolódó érzelmeink, benyomásaink elmesélése tovább tart, mint maga az esemény tartott. Az álláspályázatokban e jelenség ellen kell dolgozni, erre pedig a megfogalmazás, a megfelelő CV formátum kiválasztása és a szövegszerkesztés lehet jó eszközünk. A probléma lehet fordított is: néha az álláskeresők úgy érzik, nincs annyi közlendőjük, amennyivel legalább 1 oldal teleírható. Mindkét helyzetre van megoldás.
El lehet menni. De vissza is lehet jönni?
Egy olvasóm keresett fel azzal a témajavaslattal, hogy vajon mi várja azokat, akik hazatérnének külföldi munkavállalásukból.
Ezernyi kérdés merülhet fel a visszatérőkben, ezekből próbálok néhányat megválaszolni a visszatérő álláskeresők szempontjából.
Katasztrófaturizmus
Olvastam ma egy lakossági pénzügyekkel foglalkozó cikket, benne pedig egy okosnak tűnő ember veretesen ostoba gondolatát arról, hogy minden háztartásban akadna néhány ezres öngondoskodásra, csak spórolni kell. Hát persze, ő biztosan így látja, ezért haragudni sem tudok rá. De szívesen elküldeném egy Békés megyei faluba személyre szabott tanácsokat adni, ahol ha egy családban 1 dolgozó akad, már örülünk, annyira kevés a munkahely. Eszembe juttatott viszont egy régi élményemet, amikor szintén hasonló – tájékozatlanságból eredő – szociális érzéketlenséget tapasztaltam.
Gimnazista gyakornok voltam egy önkormányzat iktatóirodájában, ahová a lakossági levelek is érkeztek. Igen, segélykérők is. A középkorú, selyemblúzos nő munkaköre szerint felbontotta ezeket is, iktatta, de emellett néha felolvasta, és kommentálta. Pl. egy poros füzetlapra írt pár sort, amiben a levélíró segélyt kér, mert konkrétan nincs mit ennie. A nő kommentje hozzá: „se illetékbélyeg, se semmi? De bunkó…!” Ekkor határoztam el, hogy én ilyen sohasem leszek. Illedelmes gyakornokként csak magamban dohogtam: Illetékbélyeg, mi? Mikor kenyérre sem futja?
Többkörös állásinterjúk
Olvasói témajavaslat alapján próbálnék magyarázatot adni arra a jelenségre, amit sok álláskereső úgy tekint, mintha csak az ő bosszantására találták volna ki. A többkörös interjúztatásnak sokféle szerepe, magyarázata, valós indoka lehet, de a szándékos bosszantás pont nincs benne. Mert nem egyszerű ez munkáltatói oldalról sem, ott is könnyebb lenne 1 körben kitalálni, ki a legjobb, mint elődöntőt, középdöntőt, döntőt rendezni. Az én rekordom eddig egy 7 körös interjúzás (amiről itt írtam), és ez alapján is úgy gondolom, van értelme türelemmel végigcsinálni egy ilyen folyamatot, és erre biztatok mindenkit. Legyen türelemmel, csinálja végig.
Pszichológiai tesztek a munkatárs-kiválasztásban
Sok álláskereső rémálma, hogy pszichológia tesztet akarnak kitöltetni vele egy álláslehetőség kapcsán. Nem azért rémálom ez, mert „biztos takargatnivalója van” – ahogy ezt lenézően szokták kommentálni, hanem azért, mert olyan szinten kell(ene) kiadnia vadidegeneknek a lelki működését, amit egy állás miatt nem tenne. Sokszor utaltam már rá, mennyire nem vagyok híve a pszichoteszteknek, ennek legalapvetőbb oka, hogy nem értem, hogyan jöhetne bárki ahhoz, hogy emberek lelki folyamataiban vájkáljon egy álláskeresés kapcsán. Ráadásul sok áltudományos teszt is keveredett a kiválasztáskor alkalmazott tesztek közé.
Ha kiválasztói szemmel nézem, az emberismeret és az empátia többet ér száz pszichotesztnél, és általában egy jó állásinterjún kiderül, alkalmas-e a jelölt a csapatba a személyisége alapján, tudnánk-e együtt dolgozni. A szakmai hozzáértés pedig szakmai tesztek, beszélgetések és referenciák segítségével fog kiderülni.
Vállalkozóból álláskereső
Manapság természetes, hogy vállalkozások jönnek létre, szűnnek meg. Ez a folyamat munkanélkülieket, állásukat vesztett embereket is „termel”, velük, mint álláskeresőkkel, sokat foglalkozom. Megkeresés érkezik azonban a megszűnt vállalatok, vállalkozások volt vezetőitől, tulajdonosaitól is. Az ő problémájuk leginkább az, hogyan kezelik a munkáltatók azt, ha régebben vállalkozók voltak, de most mégis állást keresnek. Hogy valaha maguk tulajdonoltak egy vállalatot, most alkalmazottakká akarnak válni.
Kihasznált tehetségek – Teafilterek és babérlevelek
Vannak jelöltek, akiken tüzetesebb olvasás után látjuk CV-ből, motivációs levélből, hogy hihetetlenül ígéretesek, profi szakmai múlttal és tanulmányokkal, valós, referenciákkal alátámasztott eredményekkel. Egyetlen referenciaszemély sem mond rosszat róluk, sőt kifejezetten dicsérik őket. Dinamikusak, megoldásra törekvők, hatékonyak, sikeresek. És mégis, évente-kétévente váltanak állást, egyre szaporítva a munkahelyi listát a CV-jükben, ami később gondot okoz az álláskeresésben.
Én őket hívom teafiltereknek és babérleveleknek, mert pont úgy használják őket – és úgy is működnek –, mint e két termék.
Teafilter
A teafilter-típusú embert a munkahelyük mindenféle feladatokkal megbízza, „belógatják” minden nehézkes projektbe (forróvizes bögrébe). Ő rendben és lelkesen elvégzi a rá osztott feladatait (megszínesíti, megízesíti a forró vizet), de fokozatosan veszít erejéből (a harmadik bögre vízbe már alig tud színt, ízt vinni, ezért kicsit a bögre széléhez nyomkodják a kanállal). Amikor már nagyon gyenge (kioldódott minden hatóanyag), akkor kicsavarják, félreteszik kisebb feladatokra(a bögre mellé), ahol kihűl, és már senkinek sem kell. Végül felmondanak neki (kidobják a filtert).
Babérlevél
Abban különbözik a teafilter-típustól, hogy specialistaként egyetlen feladatot tud tökéletesen végezni, ehhez ért igazán. Ebből a legnehezebbet is rá merik bízni (bedobják a levesbe, hogy ízesítse). Mikor a feladat véget ér (megfőtt a leves), nem találnak szaktudásának megfelelő szintű újabb feladatot (másik levesbe nem tehetjük a már kifőtt levelet), de mivel már megadta a cégnek a várt tudást (ízt), a cég megkereste rajta a maga hasznát, a vezetőknek már nem is fontos a léte (senki sem akarja a tányérjába), úgysem jó másra, felmondás következik (kidobják).
Jobhopperek, szerencselovagok, vagy alkalmazkodók?
Jobhopper: állásról állásra ugráló, vállalatközi túlélő, állásvadász.
Ahogy mindenki, a HR-es is rendelkezik előítéletekkel, az egyik ilyen előítélet, hogy „gyanús”, ha valaki sűrűn váltogatja a munkahelyeit. Ennek eredete még az előző rendszerből származik, ahol illendő volt az egész életet egy munkahelyen tölteni, vállalati kapun belül volt a munkanélküliség, és aki mégis állást váltott, azt „vándormadár”-nak nevezték, gúnyolták. Talán az egyetlen tolerált eset a költözködés miatti munkahelyváltás volt. A piacgazdaság megérkezésével a munkanélküliség jelent meg először, és mivel az első „HR-esek” a valaha volt személyzetisek voltak, a „vándormadarakkal” szembeni előítélet megmaradt.
A HR szakma meghonosodása kicsit javított a helyzeten, de mivel empátiát nem lehet könyvből tanulni/tanítani, azt gondolják sokan, hogy csak negatívan lehet értékelni egy gyakori állásváltót. Az igaz, hogy a szerencselovagokkal nagyon melléfoghat egy vállalat, és ha őt HR-es szakértő tudomásával és jóváhagyásával választották ki, akkor az szakmai hiba a HR részéről – ezt nem kockáztatja senki, így félelemből inkább nem hív interjúra ilyen jelöltet. Pedig a sok munkahelyváltásnak többnyire teljesen elfogadható oka szokott lenni. Mivel ezt a HR-es csak akkor tudja, ha elmondják, leírják neki, közölni kell vele.
Szépen felmondani
Olvasói témajavaslat alapján szedtem össze pár tudnivalót a felmondásról. Mert a munkavállalói felmondásra tekinthetünk úgy is, mint a sikeres álláskeresés egyik lépésére. Ezt is lehet úgy csinálni, hogy a jövődre pozitívan hasson, és úgy is, hogy komoly problémákat okozzon.
Általában azt javaslom, akkor mondjon fel a munkavállaló, ha az új helyén már az új munkáltató által is aláírt munkaszerződés várja. Vagy legalábbis valami olyan írásos dokumentum, ami alapján biztos lehet benne, hogy a munkaviszony feltételei pontosan azok lesznek, amiket leegyeztetett az állásinterjúkon. (Multiknál divat erről „offer letter”-t küldeni, amit írásban el kell fogadnia a jelöltnek. Ha ez megvan még legalább 1-2 hét mire szerződés lesz.)