HR Festen jártam
2018 október 18-án tartották a HR Fest-et, ami a HR szakma egyik legnagyobb találkozója Magyarországon.
Ahogy bolyongtam a termek és emberek között, szóba elegyedtem sokakkal, beszélgettünk a szakma jövőjéről, a technikai megoldásokról, és igen, a szexista robotról is 🙂
Arról is szó esett, még az előadásokban is, hogy a munkavállalói élmény, a megtartás milyen fontos, és hogy mindent meg kell adni a munkavállalónak. És eszembe jutott, hogy pár éve egy hasonló rendezvényen nem győztem szörnyülködni, hogy az emberekről, mint munkaerőről, úgy beszéltek, hogy „a cég legfontosabb erőforrása”. Igen, értem én, hogy erőforrás, de azért elsősorban ember, nem? – akadékoskodtam már akkor is, persze jól le is hurrogtak, hogy „de a cég érdeke”. Már akkor is próbálkoztam, hogy az érdek közös cégnek és munkavállalónak. Röhejt fakasztottam, bár üzleti kommunikációban nem illik nyíltan röhögni a másik félen, éreztem, hogy legszívesebben ezt tették volna.
Most, alig pár évvel később már úgy beszélnek a munkavállalói élményről, mintha mindig is így lett volna. Egyfelől örülök, hogy megérkezett a fordulat, másfelől kissé álszentnek érzem ezt.
De mindegy, örüljünk, hogy végre fontos a munkavállaló.
És mi van az álláskeresővel?
Ők is fontosak lennének, de már nem nagyon keresnek emberek állást, mert van nekik. Valamilyen.
Tehát, mégiscsak el lehet őket hozni egy másik cégtől, ha ajánlunk neki jó dolgokat. Csakhogy az álláskereső ma is annyit lát a HR-ből, hogy ők azok, akik nem válaszolnak a beadott álláspályázatra, kutakodnak a Facebook-oldalunkon. Hogy ez erős leegyszerűsítés? Hát igen, az. De mit is teszünk, hogy többet mutassunk a HR-szakmából az álláskeresők felé? Szerencsére elég sok HR-es elég sokat tesz, de érdemes lenne ezt még inkább kiterjeszteni. És persze álláskeresői, munkavállalói oldalról is kell egy kis bizalom: ha ők végre megérkeznek hozzánk, ne elutasítást kapjanak. Beszéljen végre egymással a két oldal, HR és álláskereső/munkavállaló. Mert akkor kiderül, hogy ez nem is két ellentétes oldal, csak a szerepek különböznek kicsit.
Ahogy néztem az előadásokat, hallgattam a szakma nagyjait, végig arra gondoltam: de jó lenne, ha ezt látná az álláskereső, a munkavállaló a HR-ből! Hogy stratégiák vannak, hogy komolyan veszik, hogy fejlesztésekre költenek, csakhogy jó legyen a munkavállalónak. Hogy már arra is lehet költeni, hogy hogyan legyünk kutyabarát munkahely, erre lehet tanácsadókat is felfogadni.
És de jó lenne, ha ezeket a napi gyakorlatban tényleg így tudnánk működtetni mindazt, amit itt elméletben tudunk. Tudják ők, hogy nem szép dolog nem válaszolni az álláspályázatra, de ugye a kapacitások. Vissza is térünk a mai magyar rögvalóságba, ami fájdalmasan távol van mindattól, amit itt beszéltünk, láttunk, hallottunk, éreztünk.
A következő hetekben lesz néhány írásom, ami arról szól majd, hogyan is gondolja a jövőt a szakma… Csak azt kell kitalálnunk (igen, együtt, mindannyiunknak, munkavállalóknak, álláskeresőknek, HR-eseknek, munkáltatóknak), hogyan is valósuljon meg úgy, hogy mindenkinek jó legyen.
Nem tudod rászánni magad az állásváltásra?
A megszokás nagy úr, ezt tudjuk. De mint „úr”, nem a mi érdekeinket képviseli. Olyan kényelmes, megszokott, rutinos, rendezett kis életünk van általa, hogy nem akarjuk lecserélni, változtatni rajta, mert nem tudjuk, hogy milyen lesz másképp. Tipikusan adminisztrációs, koordinációs, ügyintézői területen dolgozók problémájaként látom ezt. Furcsa módon inkább nőknél. Ők mondják ilyenkor: Másik munkahely? Az túl nagy változás. Új kollégákat, új főnököt megszokni, miközben a mostaninak már ismerem a rezdüléseit? Ugyan nem igazán jó már itt, de legalább tudom, mire számíthatok, hangzik az „érv”, és itt közbe is szólok.
Szexista robot választ az álláskeresők közül?
A robotinterjú előnyeiről HR-es körökben halljuk a „hivatalos”, már-már propagandába illő marketingszövegeket. Hogy ez a jövő, meg mennyire jó… Emellett tudjuk, hogy nem mind arany, ami fénylik, és a tapasztalatok (itt és itt) alapján a robotos HR, és a robotinterjú nem is fénylik. Sőt. Lehetnek kétségeink, a robotos önéletrajz-szűréssel kapcsolatban is, nekem már akkor lettek, mikor a 35 éves álláskeresőmhöz 28 év munkatapasztalatot bírt számolni egy robotka… Így jár, akinek másodállása is van. És még technológia-ellenes sem vagyok, sőt, rajongok mindenért, ami technológia, és könnyíti az életünket. A HR helyett működő robotok az utóbbi feltételt nem teljesítik.
Tegnap jött a hír, ami megadta a bizonyosságot, hogy nem annyira jók a robotok kiválasztásra, de még csak előszűrésre sem. A tanuló mesterséges intelligencia jól megtanulta a diszkriminációt, mi több tökélyre fejlesztette, mert a gép mindent jobban csinál, még a diszkriminációt is.
Főnök lettem, most mi lesz?
Az előléptetés sokak nagy álma, de ha megtörténik, sokszor inkább hoz pánikot, mint örömöt.
Ha kiemelnek egy rátermett kollégát a csapatból, főnökké teszik, onnantól biztosan más lesz a kollegiális viszony. Ha jó viszony volt, eltávolodnak tőle, mégiscsak „főnök” lett… Ha nem volt igazán jó a viszony, akkor még ellenségeskedésbe is átcsaphat. Akárhogy is, nem lesz könnyű.
A csapatból kinevezett új főnök egyik előnye egy kívülről, vagy más részlegről érkezetthez képest, hogy ismeri a beosztottjai problémáit, hiszen nemrég ő is szenvedte ezeket, főnökként meg az összes beosztottja összes munkahelyi baja kihatással lesz az ő munkájára, teljesítményére, és megítélésére is. Tehát, mit tehet? Az őszinte viszony biztos segít ezen, és az is, ha igyekszik a problémákra megoldást találni, küzdeni, lobbizni felsőbb szinteken a megoldásért.
Téged is nyomasztanak az elvárások az álláskeresésben?
Lelkizzünk egy kicsit, mert mostanában sok „lelkis” téma jön velem szembe, és közös bennük, hogy az álláskeresők maguk rontják a saját helyzetüket azzal, ahogyan az elvárásokat – leginkább a sajátjaikat – kezelik. Nem hibáztatom őket, valahogy kialakult ez a „csomag”, de talán le kéne tenni. Igyekszem az álláskeresés szakmai vonalaira szorítkozni, de a gyakorlati munka része a hozzáállás változtatása is sokszor.
Többségük jó/jeles bizonyítvánnyal, neves egyetemi diplomával, egy-két kiemelkedő szakmai teljesítménnyel, valami jó neves céggel a CV-jébe, és/vagy hobbijában, szabadidejében is valami komoly eredménnyel a háta mögött vergődik állásból-állásba. A neves céges karrier valahogy megszakadt, pl. leépítették, és ez az igazi törés.
Milyen egy robottal állásinterjúzni? Ilyen!
A kudarcokról azt gondolom, hogy részei az álláskeresési folyamatnak, és inkább csak a „nem sikerült” címkével látnám el. Kudarc az, amikor nem tettünk semmit a sikerért, majd nem is jött a siker. Ezért csak magunkat okolhatjuk, de mi van akkor, ha mindent megtettünk, mégsem sikerült? Akkor bizony a kiválasztási módszer is lehet hibás… Rajongok a technológiákért, erről szól a „hivatalos munkám” is, de mégis úgy gondolom, hogy a technológia használatának is vannak korlátai. A mai kor kétes vívmányai a kiválasztásban, a gamification, a közösségi médián való jelenlét elemzése és a videós állásinterjú olyasmi, amit remélhetőleg elsöpör majd az álláskeresők ellenállása. Jó pillanatban vagyunk, mert most munkaerőhiányban az álláskeresők lehetnek végre egyenrangú partnerek. De egy robottal???
Különösen döbbenetes, hogy most, amikor – állítólag – munkaerőhiánytól szendvednek a cégek, egy általuk megkeresett embert visszalöknek abba a helyzetbe, hogy ő kaparjon az állásért, ő mozduljon ki teljesen a normális környezetből. Ráadásul kétoldalú kommunikációra alapuló pozícióban mekkora baklövés is egyoldalú kommunikációt alkalmazó kiválasztási módszert használni?
Elég erős empátiás készségem van ahhoz, hogy ezt a beszámolót olvasva magam is remegésbe és gyomorgörcsbe kezdjek, szóval továbbra is azt mondom, hogy a robotos interjú nem jó módszer a kiválasztásra. A két legfájóbb gondolatot kiemeltem vastagon, ennél jobban, mint a levélíró, én sem tudtam volna megfogalmazni. Íme a beszámoló, ami nemcsak panaszáradat, de sok hasznos tanulsága is van, azaz, ha robotinterjú előtt állsz, segíthet neked is.
Bántalmazott nő állást keres
Miután az ebbe a körbe tartozók is elég gyakran kérnek segítséget, a problémákat is látom, amiket esetleg az őket jóindulatúan alkalmazni kívánó munkáltatói oldal nem. Az átlagos álláskeresőkhöz képest nagyon sok specifikum van, amit érdemes tudni, ha tudjuk, hogy ilyen helyzetben lévő álláskeresővel van dolgunk.
Mellékvonalként megjegyzem, hogy a segítő szakma pontosan tudja, és én is önkéntes segítőként, hogy bántalmazotti helyzetbe férfiak is kerülhetnek. Viszont ebben a témában szinte 100%-ban női álláskeresőkkel van tapasztalatom (+ 1 fő férfival), így kéretik elnézni nekem, ha alább a női specifikumoktól nem feltétlenül tudok elszakadni.
Ha egy nő ilyen helyzetben van, és hozzám jut el, akkor nyilván az alap álláskeresői segítségen túl (CV írás, piaci lehetőséget felmérés, álláshirdetésekre jelentkezés), megpróbálkozunk a reverse recruitment*-tel is.
*Reverse recruitment konyhanyelven: adva van egy munkáltató, akinél több jó jelölt kerül a végén a nyitott pozíció közelébe, de mivel 1 főt szeretne felvenni, a másik 3-4 jelölt akármilyen jó is, nem kaphatja meg a pozíciót. Ezeket az embereket viszont ismerjük annyira szakmailag, emberileg, hogy merjük ajánlani más HR-eseknek, toborzóknak, ha ehhez ők is hozzájárulnak. Ez már több mint a „megőrizzük adatbázisunkban”, és egyértelmű hozzájárulás kell, főleg GDPR miatt.
Tehát, kimegy az ajánlásom, van ilyen jelölt, ezt tudja, ezt vállalja, és sokszor van speciális igény is, leginkább munkásszállóra, esetleg gyerekek elhelyezésére. A legtöbbször a problémájuk az, hogy saját jövedelem híján nem tudnak kilépni a bántalmazó környezetből. Ha ezt a részt kezeltük (más, erre specializálódott szervezetekkel, mert egyedül nyilván erre képtelen vagyok), akkor jöhet az állás megszervezése.
- A kiment ajánlás alapján elkezdik keresni a HR-esek, toborzók, és nem érik el… A segítőkészségük sokszor itt alább is hagy, e poszt pont azért íródik, hogy értsék, mennyire fontos a kitartás. Mert pl. akkor tudja felvenni a telefont, ha a bántalmazója nincs a közelében, nem látja, hogy telefonál, és hogy milyen ügyben.
- Az első beszélgetésben tisztázd vele, hogy tudod, érted a helyzetét, és ne aggódjon, ha találsz neki állást, akkor nem fogja a lehetőséget azért elveszíteni, mert nehézségek vannak. Legalább azon ne aggódjon, hogy nem kapja meg a munkát, mert nehézkes vele a kommunikáció.
- Lesz olyan, hogy beszélgetés közben fog megszakadni a telefonvonal, váratlanul le kell tennie. Hívd vissza órák múlva, vagy másnap, hátha akkor már megfelelő az időpont.
- SMS-t küldeni nem tanácsos, lehet, hogy látja a bántalmazója. Ha nem veszi fel a telefont, és nincs rá kifejezett jelzés, hogy lehet neki SMS-t küldeni, akkor nem lehet.
- A telefonszámodat, elérhetőségedet általában papírra fogja felírni, mert azt el tudja rejteni. Ezért, ha hívod, nem feltétlenül tudja a telefonszámból, hogy te vagy az, nem mentheti el. Lehet, hogy visszahívni sem tud, mert nincs pénz a telefonján…
- Ha hívod, és felveszi valaki a telefont, mindig győződj meg róla, hogy az érintettel beszélsz, utána mondd el, miért keresed. Enélül teljes jószándékod mellett is kiadhatod illetéktelennek a titkát, hogy állást keres, és akkor nagy bajba kerülhet. Figyelem, a bántalmazó nem feltétlenül ellenkező nemű vagy idősebb, ne tippelj, ne feltételezz semmit, másnak ne mondj semmit! Csak magával az álláskeresővel beszélj az állásról senki mással! Mindig kérdezd meg tőle, jókor hívod-e!
- Sokukkal Facebookon lehet kapcsolatot tartani, de ne csodálkozzunk, ha a profiladatok nem azok, amiket egyébként tudunk róla. Nem véletlenül van hamis profilja.
- Sokuk már sokéve nem dolgozik, amikor megkérdezzük, hogy mihez ért, akkor nem tudja. Ne feledjük, hogy a bántalmazók egyik eszköze az önbizalom, önbecsülés lerombolása. Ezek a nők tényleg azt hiszik, hogy nem értenek semmihez, elhitték a bántalmazóknak, hogy képtelenek bármire. Ennek tagadása azzal már megindult, hogy elkezdi tervezni a bántalmazótól menekülését, állást keres, költözni akar, de még nagyon bizonytalan, a legkisebb problémára is visszakozhat. Azaz, fordítsd meg a dolgot, kérdezd meg tőle, eldöntendő kérdéssel, hogy ez megy-e, azt tudja-e. Erre könnyebben tud válaszolni, mint a nyílt kérdésekre. Ajánlj neki egy könnyen betanulható munkát, és el fogja fogadni (ezek amúgy is olyan munkák, amikre nehéz manapság embert találni). De még utána is adódhatnak nehézségek, költözni sem könnyű, gyerekeket meg végképp nem könnyű költöztetni.
- Miután hosszabb kihagyás után térnek vissza a munkaerőpiacra, profi önéletrajzot sem nagyon tudunk írni. Sokuknak csak egy telefonjuk van, így a wordben megszerkesztett, PDF-re mentett csillivilli önéletrajzot megírni esélye sincs. Motivációs levél értelmezhetetlen, mert a valóságot nem írhatja, mesemondásra meg nincs szükség.
- Ha sikerül beköltöztetni egy munkásszállóra, előfordulhat, hogy alapvető dolgai, ruhák, tisztálkodószerek stb. hiányoznak, mert csak a bizonyítványaival, okmányaival tudott elindulni. Ha gyerekekkel menekülne, mindenképpen vonjatok be segítő szervezetet, alapítványt a szervezéshez.
Ha valaki ilyenben szeretne segíteni egy áldozatnak, nagyon fontos, hogy erre specializált szervezetek, alapítványok, csoportok segítségét kérje közösen az áldozattal. A legfontosabb szabály, hogy az áldozat tudta és beleegyezése nélkül semmit sem szabad tenni, mert nagyobb veszélybe kerülhet, mint előtte volt.
Pályakezdő jelentkezését is várják – és komolyan gondolják!
Az álláshirdetések gyakori mondata, hogy „pályakezdők jelentkezését is várjuk”. Sokak szerint ez finom célzás az alulfizetettségre és az életkori diszkriminációra. Ezt sajnos nem tudom megcáfolni, néha tényleg így van, de meggyőződésem, hogy sokkal inkább előítélet, a rossz tapasztalatokban bővelkedő álláskeresők csalódottsága alakította ki ezt a közvélekedést.
Fontos lenne, hogy csak azért, mert ez a mondat benne van az álláshirdetésben, még ne hagyjuk ki a hirdetést, igenis jelentkezzünk.
Megkérdeztem hát HR-es fórumokon, milyen szándékkal, okokból írják ezt bele a hirdetésbe, kaptam pár hasznos és őszinte választ, alább idézem őket.
Béralku az állásinterjún – nem csapda, hanem üzleti tárgyalás!
Rendkívüli posztom, erős felindulásból elkövetve. Pedig még aludtam is rá egy éjszakát, de csak tombolok!
Sokszor kikéri magának mindenféle cikkíró, hogy „hasznavehetetlennek” minősítem itt a jobb kockában az álláskeresés témakörében írt cikkecskéket, és milyen érdekes, a jó cikkek írói sosem kérik ki maguknak 🙂 Azt gondoltam régebben, talán tisztul a „piac”, előbb-utóbb eltűnnek a szakmaiatlan, értelmezhetetlen cikkek. Erre most szembejött egy velem, neves karrieroldalon megjelentetve, HR-szakmai fórumon szörnyülködtek a HR-esek azon, hogy valaki ezt a bizonyos cikkecskét leírta. Persze az író kilétét jótékony homály fedi… szóval, ő itt A Cikk. Amivel az a baj, hogy ha így tárgyal egy álláskereső, az neki sem jó, és az interjúztatónak sem. Azaz olyan cikket tudott írni valaki, amiben semmi sincs, amivel bárkinek jót tenne.
Már a címtől ideglelést kap jóérzésű HR-es és álláskereső egyaránt, miféle csapda?
Megoldásgyűjtemény szervezeti működési problémákra
Most valahogy úgy alakult a blog témafolyama, hogy a cégen belüli működési hibákkal és kihatásukkal kezdtem el foglalkozni az elmúlt 2 alkalom után jelen posztban is… Úgy látszik, érdekes téma, mert folyamatosan jönnek kérdések, visszajelzések.
Nincs nálam a bölcsek köve természetesen, mintám sem lenne reprezentatív, ha felmérést végeznék, mégis inkább optimista lettem ezektől, mint aggódó. Látszik, hogy van érdeklődés arra, hogy hogyan lehetne ezeket a bajokat kijavítani, sokan gondolkodnak rajta, sokfelé találtak megoldásokat, vagy próbálkoznak megoldásokkal. Ezeket a megoldásokat egymás közt meg is beszélik szakmai fórumokon, harsogják, hogy munkaerő-megtartás, meg employer-branding. Így viszont még nem jut el azokhoz, akik nem járnak el ilyen közösségekbe, nem olvasnak HR-szakmai, vezetésszakmai írásokat, mert „vettem babzsákot, csocsóasztalt” meg „dolgozni kell, nem konferenciákra járni, abból nem élünk meg”.
