Pszichobiznisz – könyvajánló
Ritkán van itt a blogon könyvajánló, különleges alkalom ez. Leginkább azért, mert kellően megilletődtem, amikor egy tanácsadó szakpszichológus keresett meg azzal, hogy vinne egy-két gondolatot a blogomból… így az álláskeresés során megtapasztalt személyiségtesztes őrület is belekerült ebbe a könyvbe, ami a pszichológusi munka tévedéseit mutatja be.
A Pszichobizniszt sokan botránykönyvnek gondolják – maga az írója is így említi néha.
Egyes segítők kiakadtak rajta, hogy jaj, most majd nem mernek segítséget kérni az emberek. Én, segítőként nem félek ettől. Meg más, szakmai elhivatottsággal megáldott emberek sem, saját elmondásuk szerint. Végigolvasva már látszik: a botrány csak az, hogy a leírt esetek megtörténtek, megtörténhettek.
Csak egyoldalas önéletrajzot olvasnak?
Az előző posztbeli „üdvözletem” célba ért. Kaptam is privátban annyi védekező, kioktató, pallérozott és kevésbé kifinomult stílusú levelet, hogy magam is meglepődtem. Ez nem olyan témának tűnt… Hanem… sokan olyan küldetéstudattal védték az egyoldalas CV-t, olyan érvekkel, hogy rendesen elképedtem. HR-esek, tanácsadók, mi több álláskeresők is. Nem válaszolok mindegyiküknek egyesével, de lássuk az „érveiket”. Csendben azért megjegyezném, hogy a vezetői portfólió lényege, hogy elég egy oldalt elolvasni, még akkor is, ha 10-12 oldal… mert úgy van összeállítva.
- Neki többre nincs ideje
Ezt mindhárom csoporttól megkaptam. A HR-esek védekeztek ezzel leginkább. Na de kérem, ha van egy egyoldalas, nulla információértékkel bíró CV, akkor azt minek olvasod el?
Bukott vezető lejjebbadná – ne állást keress, hanem feladatot!
Természetesen a valósággal való bármilyen egyezés a véletlen műve, mint mindig ilyenkor 🙂
Az alábbi történet erőteljesen kapcsolódik előző posztomhoz – az ott az elmélet, ez itt a gyakorlati alkalmazására egy példa.
Egy múltban ambíciózus, történetünk idején épp nagy szakmai kudarc után lévő álláskereső kért segítséget. Magát bukott vezetőként definiálta, aki már kétségbeesetten, mindegy milyen, de azért „ne dobozpakolós állás legyen” alapon keresett állást. Alkotó, szervező, rendszerező, elemző alkat volt. Vezetői múlttal belátta, itt az ideje „lejjebbadni”, és még ehhez az álláskeresési stratégiához is segítséget kért, mert úgy érezte, ez neki sem lelkileg, sem szakmailag nem menne.
„És ha nekem nem biztonság kell?” – a kalandorok állástárgyalási szemléletéről
Igaz, ami igaz, az álláskereséssel kapcsolatos tanácsaim többsége úgy épül fel, hogy az az álláskereső biztonságát szolgálja, néha talán még túlságosan is. Bár tudjuk, hogy 100%-os biztonság nincs, az álláskeresők többsége kiszámítható, hosszútávú munkahelyet keres, az általam kialakított álláskeresési stratégiák erről is szólnak, úgy 98%-ban, már az általános állásinterjú-kérdések szintjén. Mármint azon kérdések szintjén, amit az álláskeresőknek kell feltenni az állásinterjún. (Itt vannak ezt tárgyaló posztjaim)
Ezekkel jól körülhatárolható kockázati pontokat tisztázunk: kérdezünk a cégen belüli együttműködési módokról, a folyamatokról, a napi munkáról, a teljesítményértékelés módjáról, a jelentési kötelezettségekről a munkáltatással összefüggő szokásokról, a cégkultúráról. A HR-eseknek, toborzóknak felkészültséget üzenünk ezzel, ami két dologra is jó:
Külföldi kollégát foglalkoztatnál? Egyszerűbb, ha van relokációs szakembered!
A relocation-nel, mint speciális tudáskörrel a külföldi kiküldetést vállalni vágyó álláskeresők kapcsán találkoztam eddig: az ilyen feladataim az álláskeresők relocation packról szóló igényeinek összeállítása volt az állásinterjús tárgyalások támogatásakor. Még ha a saját cégének külföldi telephelyére is pályázott az álláskereső, a vállalati folyamat bemutatását kérnünk kellett, annyira láthatatlan ez a feladatkör – pedig meglehetősen fontos álláskeresőknek is.
Néhol már láttunk a tárgyalások során „relocation specialist”-et az emailek aláírói között, ami mindig jó jel volt az álláskeresőnek: már komolyan számolnak vele, ebből már jó eséllyel költözés lesz, „csak” a részletekről kell megállapodni. Sok esetben meglepte őt is, engem is, milyen felkészültek a külföldi munkáltató képviselői, néha viszont arra volt szükség, hogy mindent magunk kérdezzünk, akár a család költöztetéséről is. Érdekes feladat volt kitalálni, hogyan is tárgyaljon erről úgy, hogy ne legyenek irreálisak az igényei, ugyanakkor a lehető legjobb feltételekkel költözhessen. Ekkor már látszott számomra, hogy ez egy speciális terület, olvastam is sokat róla, hogy felkészülten tudjam támogatni az álláskeresőket. Leginkább külföldi anyagokból nézhettem át, és akkor máris két irány jelent meg, EU-s és EU-n kívüli, ráadásul általában csak egy-egy részfeladatot boncolgatott egy adott anyag, nem volt egyszerű összeszedni egy helyre, ami az adott álláskeresőnek pont kellett.
Végre Magyarországon is megjelent egy képzés, ami pótolja ezt a hiányt,
De én nem is keresek állást!
A passzív álláskeresők megszólítása lett a HR-esek, toborzók új kihívása, mert ugye már nem jönnek százával az önéletrajzok egy-egy helyre. A passzív álláskereső viszont nehéz eset: nincs fent az önéletrajza állásportálokon, Linkedinen talán aktív, de nem a profilját frissítgeti, hanem kommentelget, beszélget, kapcsolatot épít. A munkahelyén alapvetően jól van, talán néha idegesítő számára egy-két dolog, de a váltás még fel sem merült benne. Neki bizony el kell adni egy állást, egy új pozíciót.
A másik oldalról ez úgy néz ki, hogy egy munkavállaló egyszercsak kap egy megkeresést. Nem gondolt állásváltásra, és sok esetben, „á, minek ez” felkiáltással még csak nem is válaszol a megkeresésre. Ez a legrosszabb, amit tehet.
Személyes konfliktusok a munkahelyen, avagy a mobbing anatómiája
A mobbing általában személyes konfliktusokból indul, és az áldozat számára én mindig a menekülést, munkahelyváltást javaslom, mert racionálisan ez a leggyorsabb és leghatékonyabb megoldás. Ha pedig nem az áldozat kérdez tőlem, hanem egy vezető, aki sejti, hogy valami nem jó a cégnél, csoportjában, de nem látja, hol a hiba, akkor csak a felszínt tudom karcolgatni, pár gondolatot ébreszteni, és szakértői segítséget javaslok. Erre jön majd egy szervezetfejlesztő cég/szakember, aki(k) felmér(nek) dolgokat, lehet, hogy még soft skill képzés is lesz, és mégis teljesen mellémehet a folyamat, de legalább sokba is kerül… Érdemes tehát odafigyelni a munkatársak közötti feszültségekre.
Új „trendek” a munkaerőkiválasztásban
Rossz hír az álláskeresőknek: ezek sem jobbak, mint a régiek.
Az „új” alatt azt értem, hogy viszonylag új, azaz pár éve már itt vannak velünk e remeknek nem nevezhető módszerek. Végre ciki lett a kézzel írott álláspályázat kérése, kiröhöghetjük jóízűen a horoszkópusokat, grafológiai elemzőket, vércsoportelemzőket (sic!) elmondhatjuk, hogy szerencsésen nem terjedt el az arcelemzés, tanulságosan nagyot hasalt a piacon. A stresszinterjúzó céget azonosíthatjuk vége a bárdolatlan, bunkó céggel, mert etikus cég/ember ilyen módszerekhez nem nyúl. Az AC-k is inkább riasztóan, mint vonzóan hatnak az álláskeresőkre. Sőt, ahol az AC releváns lenne (komoly skill set, erős kompetenciák), ott már nem álláskeresőkről beszélünk, ott a lehetséges munkaerő számára kell eladni azt, hogy akarjon állást váltani, a fél-egynapos AC-k nem segítenek ezen. Jöhet(ne) a józan ész a kiválasztásban!
Közszférából a versenyszférába?
Ez most a legújabb kihívás a munkaerőpiacon, aminek a politikai vonulatait nem feszegetném, maradnék a kaptafámnál, miszerint a bajban lévőknek adnék inkább segítséget. Sokezer közszférában dolgozótól váltak meg, akik eddig csak rettegtek, hogy megtörténik velük, mostmár szinte sokkban vannak, miután meg is történt.
Amilyen véleményeket olvasok a kétségbeesett érintettektől, az alapján a multik és a versenyszféra világa az valami pokolszerű förmedvény, amitől rettegni kell. Hogy nincsenek munkavállalói jogok, meg látástól mikulásig dolgozni kell, meg kihajtják az emberből a lelket is, hogy törvénytelenségek sora merül fel, és hát egy zsarnok főnöknek mindent szabad ott… Nos, 20 év versenyszféra tapasztalatom alapján, ami 80%-ban multis tapasztalat is, ezeket cáfolhatnám pontról pontra, de minek… Az előítéletek gyorsabban szaporodnak, mint ahogy én gépelek (gyors- és gépíróként kezdtem a pályafutásomat). Vannak rosszul működő cégek ebben a világban is, nem tagadom. Azokat majd megfelelő állásinterjú-stratégiával lehet kiszűrni.
Az önfejlesztés zsákutcái
Harsogja sok cikk, női magazin, pszichológiainak álcázott tárgyú „önsegítő” könyv, hogy mennyire fontos az önfejlesztés, a spirituális témájú írások még inkább erősítik ezt. Guruk tartanak előadásokat, teltházasan, magas belépti díjért. Az emberek pedig fogékonyak rá, hiszen sokan érzik, hogy valami nem jó, de addig nem jutnak el, hogy körülöttük nem jók a dolgok, így aztán magán hiába változtat: ha a főnöke zsarnok volt, a munkahelye rossz, az is marad, a nagy önfejlesztésben mondjuk kicsit „jobban” kezeli, tovább tart a kiégés. Nem tűnik jó útnak, zsákutca ez így. De a változás szükséges, és mégis benne lesz a megoldás, csak nem úgy, ahogy a könyvek írták.
Addig olvasta az önismereti, pszichológiai könyveket, tanulmányokat, rosszabb esetben hallgatta a „motivációs előadókat”, amíg azok jól meggazdagodtak, neki meg még mindig rossz állása, zsarnok főnöke van.