Ha alább kell adni
Vannak helyzetek, amikor annyira nehezen megy az álláskeresés és annyira kell a jövedelem, hogy valamit muszáj elengedni – a jó fizetést, a jó pozíciót, a szakmát magát. Sokan még ilyenkor is ragaszkodnak a szakmai munkához, de eljön a pillanat, mikor már nem lehet… Általában azt szoktam javasolni, hogy ne is várják ezt meg, ha nem megy a szakmai álláskeresés, akkor a csak jövedelemszerzőhöz is hozzá kell fogni. Legkésőbb a tervezett álláskeresési idő egynegyedének letelte után! Azaz, ha a tartalékaid 8 hónapra elegendőek – és ez már ideális állapot manapság – akkor 2 hónap után el kell kezdeni a jövedelemszerző állásokat is keresgélni (alacsonyabb pozíció, fizikai munka, kevésbé népszerű iparág stb.) Tudni kell mellette, hogy az átlagos állástalálási idő 9 hónap. Ebben benne van az informatikus szakmacsoport is, ahol akár 2-3 hét is lehet, és az adminisztrációs állások is, ahol évek is eltelhetnek. Tehát valójában ez a 9 hónapos mondás nem jó semmire, de iránymutató, hogy mikortól látszik igazán kétségbeejtőnek a helyzet.
Önkéntes leszek!
A múlt hetem két napja azzal telt, hogy végre valahára előbbre lépjek egy nagy álmom teljesüléséhez: önkéntesek képzésén vettem részt a Jól-Lét Alapítványnál. A JÓL-LÉT Közhasznú Alapítványt 2002-ben hozták létre azért, hogy megoldásokat keressen az anyaság és munka/hivatás/karrier összeegyeztetésének nehézségeire. Ebben a munkában az álláskeresés segítésének is szerepe van, itt találtuk meg a közös pontot a jövőbeli együttműködésünkben.
Az önkéntessé válás – tapasztalataim szerint – az egyik legnehezebb „álláskeresés”, amivel valaha találkoztam.
Komfortzóna, mi?
Az ingázás előnyeit ecsetelő tavalyi cikkemre többen reagáltak úgy, hogy nem, nem jó ingázni. Mint írtam volt, mérlegelés után el tudja dönteni mindenki, neki jó-e? Én leírtam, racionális és szubjektív indokokkal, másnak miért lehet jó, nekem miért jó. Talán ez volt az első olyan téma (az ingázás), ami sokaknál felháborodást váltott ki: utazni egy állásért? A strukturális munkanélküliség egyik jellemzője, hogy a szabad munkaerő és a betölthető munkahelyek nem egy helyen jelennek meg. Ezért érdemes lehet utazni. Az „ingázni nem jó” tétel mellett is sokan felsoroltak racionális érveket, emellett viszont felmerültek bizonyos szubjektív szempontok is (korán kell kelni, messze van a busz/vasút), amik sokszor akadályozzák az álláskeresés sikerességét.
Sokan írták, hogy kényelmetlen ingázni. Értem, néha tényleg az, mindenkinek, még nekem is. De ha a munkanélküliség kényelmetlenségéből vagy az ingázás kényelmetlenségéből kell választani, akkor melyik a racionális választás?
Hogyan válassz karriertanácsadót?
Kérdezik néha tőlem, mi a véleményem a coach-ok, karriertanácsadók munkájáról, hatékonyan tudnak-e segíteni egy álláskeresőnek? Elviekben igen. A gyakorlat azonban mást mutat, legalábbis számomra. Felhívom a figyelmet, hogy hozzám természetszerűleg nagyobb mennyiségben érkeznek panaszok, mint dicséretek a coach-ok munkájáról, mert az elégedett ügyfeleik találtak állást, így nem jutnak el hozzám. Nagyon elkeseredett ember is jött már hozzám, a tanácsadó azt mondta, esélye sincs… Volt, 2 hónapon belül lett állása a segítségemmel. Nyilván ez szélsőség, és hiszem, hogy kevesebb kókler van ezen a területen is, mint jó szakértő, csak éppen a rossz hír gyorsabban terjed, és maradandóbb a jó hírnél.
Mit tanulhatsz meg álláskeresőként a Marsi/Mentőexpedíció c. filmből?
Nem tévedtél el, ez itt még mindig álláskeresős blog, nem filmajánló. A címben ajánlott film viszont mutat egy olyan hozzáállást, amit érdemes mindenképpen elsajátítani a sikeres álláskeresés érdekében is. A problémamegoldást, de nem úgy, ahogy lazán beírjuk az önéletrajzba, hogy problamamegoldó készségünk hűde milyen nagyszerű…
Spoileres poszt lesz, ezért mindenki csak saját felelősségére olvassa a kép utáni bekezdéseket!
Álláskeresői kérdések, amikre egyszerű a válasz
Álláskeresési tanácsadó munkám során tapasztalom igen sokszor, hogy egyszerű problémákat is túldimenzionálnak, túlgondolnak az álláskeresők. Nem tudom, mi okozza ezt, de sejtem, hogy az álláskeresés „tudományát” misztikumnak beállító cikkecskék, és a „jaj, nehéz állást találni”, „kiszolgáltatott vagy” szólamok is sokat ártanak a józan gondolkodásnak. Íme, néhány kérdés, amit fel sem kellene tenni, mert annyira kézenfekvő a válasz.
Így tartsd meg a jobhopper alkalmazottad!
Folytatva a jobhopperes témakört, amit múlt héten elkezdtem, kicsit HR-oldalról közelítem meg a jobhopperek világát.
Többféle okból lehet valaki jobhopper, ennek tudatában kell az egyes embereket kezelni, megtartani a cégnél. Igazi Human Resources Management, azaz HR munka ez. Még akkor is, ha épp nem egy HR-es vezetőnek, hanem egy szakmai vezetőnek kell ezt a feladatot megoldani.
A múltkori – szerintem egyszerű HR-megoldásokat taglaló – cikkem sikerén felbuzdulva, erre a nehezebbnek tűnő feladatra is próbálok HR-megoldásokat mutatni – amiket nemcsak HR-esnek kell végrehajtani, hanem szakmai vezetőknek is. Az alábbi tippek minden kollégának jót tesznek, de jobhoppernek, akinek esélyt adtál, különösen.
Jobhoppert nem veszek fel! Rosszul teszed…
A jobhopperekre meglehetősen káros és misztikus lényekként tekintenek, a kiválasztók rettegnek tőlük. Ők azok, akik ugrálnak, állásból állásba, sosem állapodnak meg sehol. Sokan jutnak el hozzám álláskeresők is, olyan félelemmel, hogy „jaj, jobhoppernek fognak nézni, ha most váltani akarnék, de…” és sorolja az indokokat, miért akar váltani, és ezek racionálisnak is tűnnek. Mégis fél a jobhopper bélyegtől.
Egy általam nagyon nem kedvelt marketing irányzat képviselője egy időben gerjesztette a parát a kkv vezetőknél, jaj, az „állásvadász” veszélyes. Ügyfelei, kisvállalkozások többnyire – mert erre specializálódott – megvették. Aki sokat fizetett ezért a „jobhopperek felismerésének titkos tudományáért”, elhitte, mert nem lett volna jó belátni, hogy kidobott pénz volt a „titkos tudás”.
Gyorsabban talál-e állást, aki állásból keres?
Kaptam egy ilyen kérdést, és mivel elég sokrétű választ tudtam rá adni, azt gondolom, egy posztot is megér. Kedves Olvasóm, köszönöm a témajavaslatot!
Egy állásváltáson gondolkodó ember dilemmája lehet, hogy állásból keressen-e állást, vagy mondjon fel, hagyja ott a nemszeretem helyet, és 100%-ban az álláskeresésre koncentráljon.
László Petra, a kivétel
Sok elkeseredett álláskeresőt vigasztaltam már azzal, hogy nincs helyzet, ami véglegesen tönkretenné a karrierjét, bármiből fel lehet építeni újra. Hírességek esetén is, akár börtönviseltség, akár egy alaposan elbaltázott tévéműsor vagy megosztó szereplés okozott törést a karrierben. Most revideálom álláspontomat. Van, amiből nem lehet felállni, felépíteni egy új karriert.
Pár napja még senki sem tudta, kicsoda László Petra, mára világhírűvé vált. Akkora hibát követett el, amekkorából valószínűleg nincs felépülés. Hogy kirúgták, hogy valószínűleg büntetőeljárás elé néz, átlagos dolog, mással is megtörtént már. Hogy világhírűvé válik azáltal, hogy egy gyerekre támad, mégpedig politikai-ideológiai meggyőződése mentén, meglehetősen egyedi.
A politikai, vallási, ideológiai meggyőződést álláskereséskor és később a karrier során érdemes óvatosan hirdetni, mert okozhat problémákat. Ám ő olyan helyen dolgozott, ahol ideológiai meggyőződése helyénvalónak tűnt, talán munkaköri feltételnek is. Mégis, a munkahelyén elfogadott ideológia nevében elkövetett agresszió (bűncselekmény) már a munkáltató számára is elfogadhatatlan volt, azonnali felmondással jutalmazta. Ezt valószínűleg Petra nem mérlegelte előre. Nem gondolom, hogy a rúgás pillanatában felmerült benne, hogy milyen következményei lesznek, hogy milyen hatással lesz az életére. Utólag talán még helyeslésre is számított. Amivel igazán elszámította magát, az a nemzetközi felháborodás. Azonnal a világ egyik leggyűlöltebb emberévé vált – és ez nem költői túlzás, mert különböző közösségi oldalakon többtízezer hozzászólásban marasztalták el tettét (hogy finoman fogalmazzak). Többé nincs esélye. Ő már mindenki szemében A Nő, Aki Felrúgott Egy Menekült Gyereket. Rosszabb, hogy nemcsak saját magát járatta le, a kommentek ijesztően eltolódtak magyarellenes irányba. Veszélyes lehet mostanában hasonlítani rá: szőke hajú, középmagas, magyar nőnek lenni, akivel össze lehet őt téveszteni. Azaz sokunk megítélését rontotta ezzel, sok embert sodort veszélybe.
Felmerülnek miért kezdetű kérdések. Miért tette, egyáltalán ilyen személyiséggel hogyan kerülhetett állásba, és miért őt küldték erre a konkrét munkára, ha tudták, hogy ilyen a személyisége. Nem tudom, milyen kiválasztási procedúrán ment végig, kik állásinterjúztak vele, milyen kérdéseket tettek fel neki a szakmai kérdéseken túl, mennyire mérték fel a személyiségét. Valószínűleg, ha ezt rendesen, szakmai alapokat követve végezték (volna), még erre használatos interjútechnikákkal sem derült volna ki, hogy ilyen hibát fog elkövetni a jövőben. A jelenlegi közhangulat, az általa képviselt ideológia és a saját személyisége együtt okozhatta mindezt, illetve valószínűleg nem érzi jól magát az sem, aki erre a terepmunkára osztotta be.
Tanulság sok van. Csak néhány ezek közül, karrierszempontból: hiába választ bárki ideológiai meggyőződését toleráló, értékelő munkahelyet, még ezen ideológiai meggyőződés nevében sem, szóban és tettekben sem érdemes semmilyen gonoszságot, bűncselekményt elkövetni. Általánosságban is igaz, hogy nem érdemes annyira meggyőződésesen és vakon vallani bármilyen eszmét, hogy az az emberség, józan ész rovására menjen.