Mi valós indok a „túlképzettség” fogalma mögött?
A CV lebutítása, hogy ne látsszon, hogy túlképzett emberünk, rendszeres probléma, régen ilyen feladatokkal kerestek meg álláskeresők, és vívódtam is az etikai megfontolások között rendesen. Értettem, hogy emberünknek most egy fizető munka kell, toporzékolt bennem az ellenérzés: ez az ember több GDP-t is termelhetne, ha odaengednék egy neki való munkához. Végül a kompromisszum az lett, hogy segítettem a „valamilyen állás” megtalálásában, ő meg megígérte, hogy emellett keresi azt, ami neki való, és ehhez is kapott cselekvési tervet. Ez persze többször ment nonprofit alapon, mint nem, hiszen itt már a megélhetésükért küzdöttek emberek.
Nem lehet „szépen” lebutítani egy CV-t, mert ki fog lógni a lóláb (néha még az egész ló is). Sok HR-essel beszélgetve (vitatkozva) látszik, hogy valójában nem is a túlképzettség a baj, hanem az előítéletek. Azaz, hiába veszem ki a diplomát a CV-ből, az nem lesz igazi megoldás.
Állás két állás között
Nem ékeskedem idegen tollakkal, így a poszt ihletőjének ezúton köszönöm a témát (továbbiakban ő Laci). Most leginkább gondolatkísérletek, fejtegetések következnek, mert ha ideálisként leírnám, hogy így kell, akkor megkapnám, hogy de naiv vagyok, hát ezt itt lehetetlen. Tehát, nem azt írom, hogy így kell, hanem azt, hogy jó lenne, ha így lenne.
Laci, a sokáig állást kereső vezető végül talált, ha nem is vezetői, de nekivaló, jó pozíciót. Támogattam a keresésében, nem is tudom, mennyi időn át, az álláskeresése összesen 9 hónapot vett igénybe. A probléma, amit felvetett, hogy sok helyre egyértelműen a korábbi magas pozíciói miatt nem hívták be, HR-esen szólva „túlképzett”. Majd erre is kitérek egy következő posztban, mert nemrég meg egy HR-es közösségben sikerült erről konfliktusig menő vitáig jutni… De most nézzük az eredeti témát:
Állás két állás között
A vállalatok, munkáltatók bevezették már az interim pozíció fogalmát, ami egy helyettesítő, határozott idejű többnyire vezetői pozíció, amíg az eredeti vezető vissza nem tér egy hosszabb távollétéből. A beugró. Ilyen még közszférában is van, csak nem interimnek hívják, hanem átmeneti kinevezésnek.
Mekkora fizetést kérhetek?
Facebook szakmai vagy álláskeresős csoportokban, HR-esektől, tanácsadóktól szokás ilyet kérdezni, és persze nagyon nehéz válaszolni, mert nagyon sok tényezőtől függ a jó válasz, és persze a tévedés lehetősége mindig benne van.
Tisztázzuk már az elején, továbbra sem vagyok híve az álláshirdetésbe tett fizetési ajánlatnak, mert az a mi gazdasági környezetünkben alacsonyan tartja a béreket, és sok egyéb feszültséget is generál. A fizetése mindenkinek magánügye, legalábbis szerintem, és én így is kezelem. Én abban hiszek, hogy kérj úgy, hogy elégedett légy, tudj tárgyalni, alkudni a fizetésedről, és akkor jó fizetésed lesz. Ez nem könnyű, meg kell tanulni kiállni magunkért, érvelni magunk mellett, és ugye nem így vagyunk szocializálva az oktatási rendszerünk által, gyerekkorunktól fogva. Emellett kell alkualap, azaz amit az adott cégnek vinnél, a friss tudást, tapasztalatot, kapcsolatrendszert, iparági jártasságot, piaci ismeretet, munkastílust stb. az egyedi legyen és értékes a reménybeli munkáltatónak.
Nem tudott beilleszkedni, próbaidőben elküldték
Ez a helyzet talán még a folyamatos álláskeresésnél is lélekrombolóbb. Kivédeni nagyon nehéz, mert általában ez a munkáltató hibája. Bizonyám. A félrement kiválasztások egyik mutatója, hogy hány ember lett elküldve vagy távozott próbaidőben. Az egyik legbeszédesebb mutatószám a toborzók munkájának mérésére.
Először is, ha valaki nem tud beilleszkedni, mert általában képtelen rá, az már látszana az állásinterjún. Továbbmenve, milyen csapat az, ahová nem tud beilleszkedni egy olyan ember, akit gondosan, szakmai alapokon kiválasztottak egy adott feladatra? Annyira homogének, hogy aki kicsit is más (fiatalabb, öregebb, házas, nem házas, gyerekes, nem gyerekes), az már nem kerülhet be? Sőt, lehet, hogy csak attól „kicsit más”, hogy újonnan érkezett, ez minden bűne? Ez farkasfalka, nem csapat, bár a kétes értékű csapatépítő tréningeken nagyon jó csapatnak mutatkoznak – még akár egy jó szervezetfejlesztő szakembert is megtéveszthetnek, így sokszor a vezető sem jön rá, hogy baj van. És persze HR-es feladat egészséges lelkületű csapatot szervezni…
Emellett nagyon ritka a beilleszkedésre képtelen ember. Akik viszont azok, általában tudják magukról, és olyan munkákat találnak, ahol egyedül működhetnek jól, és egyébként jó munkavállalók. Pl. sofőrök, futárok, hiperpénztárosok, otthonról dolgozók, könyvelők, tervrajzokat készítők, online marketingesek, teszterek stb. Ezek az emberek kifejezetten NEM emberi társadalomba nem illeszthető pszichopaták, sokkal inkább valamilyen szorongásos probléma miatt képtelenek a beilleszkedésre. Egy befogadó csapat akár segíthet is ezen, de nem szokott befogadó csapattal találkozni ilyen ember :/
Ezek a mai fiatalok! – Jó-e nekünk a kisinas alázata?
Egy társaságban nemrég azt találtam mondani, hogy szerencsére az Y és Z generációk már nem hisznek a szamárlétrában, az alázatban, a kezdőség lenézésében.
Azon, hogy szerencsére többen megdöbbentek, hát mi az, hogy ne várjunk el tiszteletet ezektől, hát nekünk itt a 10-20-30 év tapasztalatunk, „ezek” meg semmit sem tettek le az asztalra?! Pedig mi semmit nem tettünk azért, hogy ennyi idősek legyünk, simán kivártuk. Majd az ifjoncok is odajutnak egyszer, hogy 40-50 év fölöttiek lesznek. Bennük is ott a képesség, hogy öregedjenek 🙂
A szamárlétra valami olyasmi, ami manapság sok pozitívumot nem hoz a gazdaságnak, fejlődésnek.
Csalódott álláskeresők: miért nem engem vettek fel?
Ha jön az elutasító válasz az álláspályázatunkra, mindenféle indok nélkül, ez a kérdés biztos felmerül bennünk. Az álláskeresőket sokszor meg kell győznöm arról, hogy a legtöbb esetben szinte biztos, hogy semmi baj sem volt velük, bizony a kiválasztás valamilyen szinten szubjektív műfaj is, és szerencse is kell hozzá. Ezt a részét én sem szeretem, de a pszichológusok sokszor elmondták már: tisztán racionális döntés pedig nincs. Jó lenne, ha mindig meg tudnák indokolni a munkáltatók, miért nem vették fel az adott embert, de sok esetben véletlen, szerencse, vagy más hasonló kiszámíthatatlan tényező okozza. Az álláskeresők azért szeretnék tudni a választ a miértre – elmondásuk szerint – hogy okuljanak, tanuljanak belőle, de ez sajnos nem mindig működik, mégpedig az alábbi okok miatt:
Egy átlagos munkatárs-kiválasztás során a munkáltatónál van 1 db nyitott pozíció, a keresés végére marad 3-4 szóba jöhető jelölt, akik közül bárki megfelelő lenne szakmailag is, emberileg is. Ezt a 3-4 embert kiválasztani még könnyű, tisztán racionális alapon is (amúgy sem jelentkeznek már emberek százával egy-egy pozícióra). De a végén akkor is csak 1 embernek tudnak állást kínálni, a másik 3 csalódott lesz. Fontos tudni, hogy a végső döntést sosem a HR-es hozza meg, így őket hibáztatni nem visz előre.
Szabadúszó leszek!
Elegem van a munkahelyekből, főnökökből, álláskeresésekből, freelancer leszek. Jól hangzik? Jól bizony, aki megteheti, vágjon bele. De jól gondolja át az alábbiakat:
1. Nincs havi fix, kockázat van
Nem jön a fizetés minden hónap elején automatikusan, a folyamatos ügyfélkapcsolat hozza a megrendeléseket, és a jövedelmet. Ami nem fix, hanem annyi, amennyi sikerül… Nehezen tervezhető, de tény, hogy egy freelancer éves szinten többet kereshet, mint egy munkaviszonyban dolgozó beosztott. Emellett a munkaeszközeidet is magadnak kell beszerezni, fenntartani, karbantartani. Határidő pedig akkor is van, ha valami épp elromlott, elveszett és nem tudsz dolgozni. A felelősség is nagyobb: az adatvédelmi kötelezettség, az adózás stb. mind a te dolgod elintézni. Vagy fizetsz érte másnak, és az már a te költséged.
Egy nemkívánatos tankönyv kitépett lapja, avagy szót kérnek a Gizikék
Írtam mostanság az álláskeresők által használt kifogásokról, amik olyan jól mennek sok álláskeresőnek, mintha tankönyv lenne rá. Persze nincs, de a közvélekedés nem véletlenül alakul úgy, ahogy… Pl. most itt egy ilyen képzeletbeli tankönyv kitépett lapja, rajta egy írás, ami sajnos mindenkinek árt.
HR-esnek, álláskeresőnek, munkavállalónak, munkáltatónak. A probléma, amit a cikk feszeget, fontos, érdemes is tárgyalni, de olyan hozzáállással, amivel nekilátott a cikkíró, nemcsak a gyereket öntötte ki a fürdővízzel, de még a fürdődézsát is utánahajította. (a hivatkozott írás a képre kattintva olvasható)
A szakma/szakmák vonalán is eléggé eltévedt, valamiért a HR-es és a munkáltató fogalmát is keveri, és a munkavállalói igényeket generációs kérdésként tálalja, és lehivatkozik „minden szakember” véleményeként egy városi legendát… (???)
Egy női portálon gizikézik egy kört, ami a nőkre nézve is megalázó (a cikkíró maga is nő), hiszen ha valamit le akar szólni, akkor arra használ egy női nevet kicsinyítőképzővel, és figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a HR-szakmában férfiak is vannak szép számmal, és igen jók is a szakmában. De még az is előfordulhat, hogy nincs is HR-es egyes cégeknél, és a neki nem tetsző döntések nem HR-esektől születtek. És igen, vannak balfácán HR-esek is, nők és férfiak vegyesen. Általánosítani nem illendő dolog.
És ne gyertek itt nekem a mundérral, mert nem vagyok HR-es, nekem azt nem kell védenem, de az álláskeresők sorsát a szívemen viselem. Az ilyen cikkek sokat ártanak az álláskeresőknek, akik boldogulása nekem fontos. Én csak egy álláskeresési tanácsadó vagyok, aki tudja, hogyan kell állást keresni, értem a HR-es nézőpontot, értem a cégek szervezeti és üzleti modelljeit (és szeretem, ha van olyanjuk), és hajlandó is vagyok ezekről cikkezni. Ez talán előrevisz.
Innentől leginkább a Cikkíróhoz szólok, afféle nyíltlevélszerűségben. Szóval:
Babér Mentoring konferencia – 2019.05.08.
A múlt héten előadóként vettem részt ezen a konferencián, ahol leginkább a nők munkahelyi mentorálásának problémáját jártuk körül, kerestünk jógyakorlatokat, megoldásokat. Szerintem a konferencia legfontosabb üzenetét Szalay Péter, az IBM ügyvezető igazgatója fogalmazta meg a legtömörebben, és hozzájárult, hogy ezt a képet leközöljem (ezúton is köszönöm a hozzájárulást!)
Ezt a 3 tanácsát szerintem is nagyon érdemes megfogadni.
1. Légy látható
2. Tervezd meg a karriered
3. Ne félj a hibáktól, kudarcoktól
(Értsd a poént is benne, mielőtt... )
# # #
Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg!
Ha neked is személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból vagy ingyenes online önéletrajz-konzultációért írj nekem! További információkért látogasd meg Facebook-oldalam!
# # #
Pár szó a sikertelen álláskeresőkhöz – kifogások helyett cselekedj!
Álláskeresés sikertelenségei, kudarcai a legerősebb embernél is lélekrombolók. De érdemes átvenni, hogy saját magukat milyen tévedésekkel sodorják még rosszabb helyzetbe a sikertelen álláskeresők. A kifogásépítés az, ami sajnos nagyon megy ilyenkor, és tudom, hogy azért, mert ha valaki tényleg mindent jól csinál, nehéz elfogadni, hogy mégsem jön a siker rögtön. Akkor elkezdik másban is keresni a hibát. Rosszabb helyzetben csak ez marad, a saját álláskeresői tevékenységét nem is elemzi, csakis másokban lehet a hiba. Ez már a kifogásépítés magasiskolája. Értem az elkeseredettséget, dühöt, kétségbeesést, de a kifogásépítés pont nem fog segíteni ezeken. Az aktív tevékenység meg igen. A kifogások közül van pár nagyon tipikus, és persze ezernyi egyedi. Vegyük a leggyakoribbakat: