…és megérkeztek a visszajelzések a HR-esektől! Örülhetünk?
Erre vágyott sok-sok álláskereső, most megérkezett. Jelöltélmény okán küldik szorgalmasan a HR-esek a visszajelzéseket, időnként tényleg sokat dolgoznak azon, hogy a jelölt megkapja a visszajelzést. Alapvetően kétfelé oszthatók a sikertelen jelentkezések: amikor már a beküldött álláspályázatra mondanak nemet, és amikor volt pár interjúkör.
A legtöbb visszajelzés persze semmitmondó, miszerint:
„Ezúton értesítjük, hogy a kiválasztási folyamat során nem Önre esett a választásunk.
Kérjük, figyelje további álláslehetőségeinket és ha Önnek megfelelő ajánlattal találkozik, küldje el pályázatát újra.”
Ez egyébként egy ismert állásportál sablondumája, még csak nem is az ott hirdető cégek írják.
Sokan – még álláskeresők is – hiszik, hogy akkor ez pozitív változás.
A munkahelyi pletyka kezelése
A rossz munkahely egyik legfőbb ismérve az állandó pletyka jelenléte. Ha valakikről a hátuk mögött sugdosnak, azzal ki lehet alakítani egy rossz, szorongó környezetet. A pletyka mindig rosszindulatú, még akkor is, ha az adott pletykáló épp fel sem fogja, hogy amit tesz, azzal árt.
Egyéni szinten sem könnyű ezt kezelni, hiszen pont a pletyka főszereplője fogja a legkevésbé tudni, hogy pletykálnak róla, csak azt veszi észre, hogy rossz a légkör körülötte. De néha ez sem feltűnő, hiszen másról is pletykálnak, és ő is szorongó, rossz érzésekkel teli napokat tölt a munkahelyén. Ez az általános érzés, már fel sem tűnik.
Nem fogadtam el az állásajánlatot, mert…
Sok ilyen témájú gyűjtemény kereng manapság a közösségi tereken, és mivel tanulságos lehet a munkáltatóknak is, érdemes áttekinteni a tipikus toborzói hibákat ezen keresztül is. A legtöbb ilyen panaszgyűjtemény bevezetése az, hogy „munkaerőhiány, mi?” Ami számomra üdvözítő és kétségbeejtő egyszerre, hogy a munkavállalók már simán mondanak nemet. Üdvözítő, mert van hozzá elég lehetőségük, önérzetük, nem kényszerből döntenek. Kétségbeejtő, mert emiatt projektek, ügyek, beruházások is maradhatnak el cégoldalon, és a gazdaság teljesítményére is kihatása van – bár ez nehezen mérhető, de megkérdőjelezhetetlen jelenség. Az álláskeresőknek továbbra is azt mondom, hogy ha kétségeik vannak, és megtehetik, hogy nemet mondjanak, mondjanak nemet.
Mi valós indok a „túlképzettség” fogalma mögött?
A CV lebutítása, hogy ne látsszon, hogy túlképzett emberünk, rendszeres probléma, régen ilyen feladatokkal kerestek meg álláskeresők, és vívódtam is az etikai megfontolások között rendesen. Értettem, hogy emberünknek most egy fizető munka kell, toporzékolt bennem az ellenérzés: ez az ember több GDP-t is termelhetne, ha odaengednék egy neki való munkához. Végül a kompromisszum az lett, hogy segítettem a „valamilyen állás” megtalálásában, ő meg megígérte, hogy emellett keresi azt, ami neki való, és ehhez is kapott cselekvési tervet. Ez persze többször ment nonprofit alapon, mint nem, hiszen itt már a megélhetésükért küzdöttek emberek.
Nem lehet „szépen” lebutítani egy CV-t, mert ki fog lógni a lóláb (néha még az egész ló is). Sok HR-essel beszélgetve (vitatkozva) látszik, hogy valójában nem is a túlképzettség a baj, hanem az előítéletek. Azaz, hiába veszem ki a diplomát a CV-ből, az nem lesz igazi megoldás.
Állás két állás között
Nem ékeskedem idegen tollakkal, így a poszt ihletőjének ezúton köszönöm a témát (továbbiakban ő Laci). Most leginkább gondolatkísérletek, fejtegetések következnek, mert ha ideálisként leírnám, hogy így kell, akkor megkapnám, hogy de naiv vagyok, hát ezt itt lehetetlen. Tehát, nem azt írom, hogy így kell, hanem azt, hogy jó lenne, ha így lenne.
Laci, a sokáig állást kereső vezető végül talált, ha nem is vezetői, de nekivaló, jó pozíciót. Támogattam a keresésében, nem is tudom, mennyi időn át, az álláskeresése összesen 9 hónapot vett igénybe. A probléma, amit felvetett, hogy sok helyre egyértelműen a korábbi magas pozíciói miatt nem hívták be, HR-esen szólva „túlképzett”. Majd erre is kitérek egy következő posztban, mert nemrég meg egy HR-es közösségben sikerült erről konfliktusig menő vitáig jutni… De most nézzük az eredeti témát:
Állás két állás között
A vállalatok, munkáltatók bevezették már az interim pozíció fogalmát, ami egy helyettesítő, határozott idejű többnyire vezetői pozíció, amíg az eredeti vezető vissza nem tér egy hosszabb távollétéből. A beugró. Ilyen még közszférában is van, csak nem interimnek hívják, hanem átmeneti kinevezésnek.
Mekkora fizetést kérhetek?
Facebook szakmai vagy álláskeresős csoportokban, HR-esektől, tanácsadóktól szokás ilyet kérdezni, és persze nagyon nehéz válaszolni, mert nagyon sok tényezőtől függ a jó válasz, és persze a tévedés lehetősége mindig benne van.
Tisztázzuk már az elején, továbbra sem vagyok híve az álláshirdetésbe tett fizetési ajánlatnak, mert az a mi gazdasági környezetünkben alacsonyan tartja a béreket, és sok egyéb feszültséget is generál. A fizetése mindenkinek magánügye, legalábbis szerintem, és én így is kezelem. Én abban hiszek, hogy kérj úgy, hogy elégedett légy, tudj tárgyalni, alkudni a fizetésedről, és akkor jó fizetésed lesz. Ez nem könnyű, meg kell tanulni kiállni magunkért, érvelni magunk mellett, és ugye nem így vagyunk szocializálva az oktatási rendszerünk által, gyerekkorunktól fogva. Emellett kell alkualap, azaz amit az adott cégnek vinnél, a friss tudást, tapasztalatot, kapcsolatrendszert, iparági jártasságot, piaci ismeretet, munkastílust stb. az egyedi legyen és értékes a reménybeli munkáltatónak.
Nem tudott beilleszkedni, próbaidőben elküldték
Ez a helyzet talán még a folyamatos álláskeresésnél is lélekrombolóbb. Kivédeni nagyon nehéz, mert általában ez a munkáltató hibája. Bizonyám. A félrement kiválasztások egyik mutatója, hogy hány ember lett elküldve vagy távozott próbaidőben. Az egyik legbeszédesebb mutatószám a toborzók munkájának mérésére.
Először is, ha valaki nem tud beilleszkedni, mert általában képtelen rá, az már látszana az állásinterjún. Továbbmenve, milyen csapat az, ahová nem tud beilleszkedni egy olyan ember, akit gondosan, szakmai alapokon kiválasztottak egy adott feladatra? Annyira homogének, hogy aki kicsit is más (fiatalabb, öregebb, házas, nem házas, gyerekes, nem gyerekes), az már nem kerülhet be? Sőt, lehet, hogy csak attól „kicsit más”, hogy újonnan érkezett, ez minden bűne? Ez farkasfalka, nem csapat, bár a kétes értékű csapatépítő tréningeken nagyon jó csapatnak mutatkoznak – még akár egy jó szervezetfejlesztő szakembert is megtéveszthetnek, így sokszor a vezető sem jön rá, hogy baj van. És persze HR-es feladat egészséges lelkületű csapatot szervezni…
Emellett nagyon ritka a beilleszkedésre képtelen ember. Akik viszont azok, általában tudják magukról, és olyan munkákat találnak, ahol egyedül működhetnek jól, és egyébként jó munkavállalók. Pl. sofőrök, futárok, hiperpénztárosok, otthonról dolgozók, könyvelők, tervrajzokat készítők, online marketingesek, teszterek stb. Ezek az emberek kifejezetten NEM emberi társadalomba nem illeszthető pszichopaták, sokkal inkább valamilyen szorongásos probléma miatt képtelenek a beilleszkedésre. Egy befogadó csapat akár segíthet is ezen, de nem szokott befogadó csapattal találkozni ilyen ember :/
Ezek a mai fiatalok! – Jó-e nekünk a kisinas alázata?
Egy társaságban nemrég azt találtam mondani, hogy szerencsére az Y és Z generációk már nem hisznek a szamárlétrában, az alázatban, a kezdőség lenézésében.
Azon, hogy szerencsére többen megdöbbentek, hát mi az, hogy ne várjunk el tiszteletet ezektől, hát nekünk itt a 10-20-30 év tapasztalatunk, „ezek” meg semmit sem tettek le az asztalra?! Pedig mi semmit nem tettünk azért, hogy ennyi idősek legyünk, simán kivártuk. Majd az ifjoncok is odajutnak egyszer, hogy 40-50 év fölöttiek lesznek. Bennük is ott a képesség, hogy öregedjenek 🙂
A szamárlétra valami olyasmi, ami manapság sok pozitívumot nem hoz a gazdaságnak, fejlődésnek.
Csalódott álláskeresők: miért nem engem vettek fel?
Ha jön az elutasító válasz az álláspályázatunkra, mindenféle indok nélkül, ez a kérdés biztos felmerül bennünk. Az álláskeresőket sokszor meg kell győznöm arról, hogy a legtöbb esetben szinte biztos, hogy semmi baj sem volt velük, bizony a kiválasztás valamilyen szinten szubjektív műfaj is, és szerencse is kell hozzá. Ezt a részét én sem szeretem, de a pszichológusok sokszor elmondták már: tisztán racionális döntés pedig nincs. Jó lenne, ha mindig meg tudnák indokolni a munkáltatók, miért nem vették fel az adott embert, de sok esetben véletlen, szerencse, vagy más hasonló kiszámíthatatlan tényező okozza. Az álláskeresők azért szeretnék tudni a választ a miértre – elmondásuk szerint – hogy okuljanak, tanuljanak belőle, de ez sajnos nem mindig működik, mégpedig az alábbi okok miatt:
Egy átlagos munkatárs-kiválasztás során a munkáltatónál van 1 db nyitott pozíció, a keresés végére marad 3-4 szóba jöhető jelölt, akik közül bárki megfelelő lenne szakmailag is, emberileg is. Ezt a 3-4 embert kiválasztani még könnyű, tisztán racionális alapon is (amúgy sem jelentkeznek már emberek százával egy-egy pozícióra). De a végén akkor is csak 1 embernek tudnak állást kínálni, a másik 3 csalódott lesz. Fontos tudni, hogy a végső döntést sosem a HR-es hozza meg, így őket hibáztatni nem visz előre.
Szabadúszó leszek!
Elegem van a munkahelyekből, főnökökből, álláskeresésekből, freelancer leszek. Jól hangzik? Jól bizony, aki megteheti, vágjon bele. De jól gondolja át az alábbiakat:
1. Nincs havi fix, kockázat van
Nem jön a fizetés minden hónap elején automatikusan, a folyamatos ügyfélkapcsolat hozza a megrendeléseket, és a jövedelmet. Ami nem fix, hanem annyi, amennyi sikerül… Nehezen tervezhető, de tény, hogy egy freelancer éves szinten többet kereshet, mint egy munkaviszonyban dolgozó beosztott. Emellett a munkaeszközeidet is magadnak kell beszerezni, fenntartani, karbantartani. Határidő pedig akkor is van, ha valami épp elromlott, elveszett és nem tudsz dolgozni. A felelősség is nagyobb: az adatvédelmi kötelezettség, az adózás stb. mind a te dolgod elintézni. Vagy fizetsz érte másnak, és az már a te költséged.