Áltudományos kiválasztási módszerek I.: arcelemzés
Vannak olyan témák az álláskeresésen, szakmai oldalról a toborzáson, kiválasztáson belül, amitől eldobom az agyam. Kevés ide már a „tombolás” címke is, nem is tudom, mi lenne a megfelelő. Ilyen téma pl. az asztrológia szerinti kiválasztás, és nemrég egy másik áltudományos módszer került látókörömbe, az arcelemzés. Szerencsére még soha senki sem panaszkodott arra nekem, hogy ezzel találkozott volna álláskeresése közben, ellenben amikor kompetencia-mérés témakörben keresgéltem olvasnivalót, találtam olyan értekezéseket nemcsak magyar oldalakon, amik arról szóltak, hogy ez egy eszköz lehet a kiválasztásra.
Mesék döntésképtelen munkáltatókról és hitegetett álláskeresőkről
Ezek a mesék nem egyszer volt, hol nem volttal kezdődnek, mert sokszor voltak, vannak, és itt, ma, Magyarországon (lehet, hogy máshol is, hozzám innen érkeznek rendszeresen hasonló beszámolók). Ezek a mesék nem mesék: megtörténtek sokszor, sokakkal, nem pont így, csak hasonlóan. (A valósággal való bármilyen egyezés a pusztán a véletlen műve)
HR-es feladatok a gyakorlatban
A klasszikus IT-s vicc azt mondja, hogy „A populáris definíció szerint a rendszergazda az az ember, aki reggel kihajtja a rendszereket az ólból, eteti-itatja, este pedig visszatereli őket oda”.
Ez alapján a HR-esről is hasonlókat lehetne írni, hiszen őket is csak úgy ismerik, mint aki CV-t válogat, interjúztat, és pláne, aki kirugdalja az embereket. Sajnos az álláskeresők számára tényleg csak ennyi látszik a munkájukból, ami nem jó. A HR-esek feladata lenne, hogy úgy végezzék a munkájukat, hogy az láthatóan hasznos legyen a munkavállalók szemében is. Az alábbi lista a HR-es feladatokról természetesen nem teljes, cégmérettől is függ, mire van szükség egy adott cégben, és hányan végeznek HR-hez köthető munkát. ABC sorrendben, mert fontossági sorrendet nem lehet állítani – piaci helyzet, napi helyzet és cégfüggő, mikor mire kell koncentrálni mindebből, és hogy milyen mélységben kell a felsorolt feladatokat kiosztani.
- Atipikus foglalkoztatás
- Bérenkívüli juttatások, cafeteria
- Bérezés, kompenzáció stratégia
- Bérelszámolás, kifizetések ügyintézése
- Coaching, mentoring
- Elbocsátás, leépítés, outplacement
- Egészséges munkahely, munkahely-ergonómia
- Érdekegyeztetés
- Gyakornoki programok kidolgozása
- HR informatika
- HR kontrolling
- HR stratégia
- Interim-management
- Képzés, tréning
- Kompetencia-értékelés
- Munkaerő-közvetítés
- Munkajog
- Munkakörtervezés
- Munkaügyi kapcsolatok
- Munkavédelem
- Outsourcing
- Ösztönzés-menedzsment
- Relokáció
- Szervezetfejlesztés
- Személyzetfejlesztés
- Teljesítmény-menedzsment, teljesítményértékelés
- Toborzás, kiválasztás
- Új kollégák beléptetése
Ezekből sok feladat stratégiai, fejlesztési és menedzsment-feladat, és időnként nem HR-es képzettségűek végzik, a cégvezetőkre hárul pl. a stratégiák alkotása. Megint más feladatok inkább adminisztratív tevékenységet rejtenek, ill. pl. a munkajogi nyilván jogi végzettséget kíván, a HR-es képzettség „csak” kiegészíti ezt. Egy cégnél az üzleti-szakmai oldalt képviselő vezetők a HR-t nagy felelősséggel ruházzák fel: nemcsak a kiválasztásban kell jól teljesíteni, de a dolgozói elégedettséget is meg kell teremteni. A HR-nek (is). Hogy egy „jó cég” mitől jó a munkavállalónak, nagyban függ a HR-től, ill. a vállalati kultúrát kialakító személytől. A „jó cég” a személyzetfejlesztésen, szervezetfejlesztésen keresztül fog kialakulni. Ehhez tehát érteni kell minden cégvezetőnek, még akkor is, ha a cégméret nem teszi lehetővé HR-es szakember állandó alkalmazását (de vannak erre szakosodott tanácsadó vagy szolgáltató cégek is, ezt pótolandó).
Toborzásban részt vesznek HR-es szakemberek is, és nyilván a szakmai ágnak is részt kell ebből vállalnia. Sok feladat kiszervezhető (pl. bérelszámolás, toborzás), de sokat a bizalmi státusz miatt mégis inkább cégen belül érdemes tartani.
Tehát, amikor azt mondjuk, hogy „HR-es” így nagy általánosságban, kire is gondolunk? 🙂
Kirúgás emberségesen – hátha lehet így is
Ez egy elég súlyos dilemma minden HR-t és emberi tényezőt komolyan vevő cégnél/cégvezetőnél/döntéshozónál. Axiómának tűnik, hogy emberséges elbocsátás nincs, legalábbis elbocsátott ember nem tartja emberségesnek az elbocsátását sosem. Talán enyhíthető a rossz érzés némi odafigyeléssel, tervezéssel vállalati oldalról. Ha le kell építeni, mert nincs más megoldás, mi legyen? Hogyan marad meg a jó kapcsolat? Hogyan lehet az elbocsátott embernek a legkevesebb kárt okozni, hogy esetleg a felmondás után is fenntartsa a lehetőséget egy későbbi együttműködésre (pl. ha partnercégnél helyezkedik el később az alkalmazott)?
Emberségesnek lenni nem pénzkérdés. Forrás: Facebook
Munkakörtervezés light
Talán álláskeresőknek is hasznos lehet, hogyan alakul ki egy munkakör (ha jól csinálják), sőt állásinterjún is rá lehet kérdezni, ha vki szakmai beszélgetést akar kezdeményezni, megismerni a cég gondolkodásmódját. HR-es nélküli kisvállalatoknak is érdekes lehet, ugyanez, ezért nem a tankönyvi tudásanyagot szeretném e témában átadni. (az fellelhető szerte a neten pl. itt egy igen jól strukturált anyag kezdetnek).
Most inkább abban segítenék, hogy egy új kolléga felvétele előtt miket érdemes átgondolni. Nem fogok olyan fogalmakkal dobálózni, hogy kompetencia-modellek, funkcióanalízis, meg munkakör-gazdagítás, ezért kapott „light” címet. Ezeket mégis érdemes átgondolni, mielőtt megírunk egy álláshirdetést.
Egy kezdő állásközvetítő bénázása
Legalábbis csak sejtem, hogy kezdő, mert profi ilyet nem csinál. De kezdem az elején:
Mint sokan, akik állásportálokra regisztráltak egykor, sokszor kapok levelet mindenféle álláslehetőséggel, nyilván ritkán aktuális az ilyen ajánlat. Ezért mindig visszaírok, hogy köszönöm, én most nem, de vannak ismerőseim a szakmában, akik talán igen, segíthetek-e, továbbíthatom-e a lehetőséget a szóbajöhetőknek? Eddig mindig olyan válasz jött erre, hogy hát hogyne, itt az állásprofil is mellékletben, terjesszem nyugodtan, és jajdeörül, és hűű … Volt már ismerősöm, aki így talált állást, tehát ez működik, mindenki örömére.
A ma mailboxomban landolt – szakmailag rendben lévő, de nem időszerű – állásajánló levél azonban kiváltotta belőlem egy „tombolás” címkére érdemes poszt írását.
Normál állásajánló levélnek indult, mondanivalója szerint „Rátaláltunk Önre az ilyenolyan portál adatbázisában, van egy ilyen ajánlat, ezeket kell tudni, ilyen tapasztalatok kellenek, ez a feladat, szerintünk Önnek ez való, ha érdekes, küldjön egy frissített CV-t”.
Eddig rendben, ugyan a „Tisztelt Hölgyem/Uram!” megszólítástól kicsit fáztam már az elején is, mert a nevemből jól látszik, hogy melyik táborban vagyok. Ezt tehát nem tudtam mire vélni, de vannak még gyengébb körlevélküldő szoftverek, amik nem tudják a megszólítást névre szabni, biztos ilyet használ, ez jutott, megbocsátom. Azonban a levél végére 4 olyan mondatot bírt biggyeszteni, amiért semmilyen kezdetleges szoftvert nem tehetnék felelőssé, ez bizony a levélíró „személyisége”.
Szó szerint idézem az ominózis 4 mondatot:
Én megtehetem! – Tényleg megteheted?
Sok jó szakember követi el azt a hibát, hogy a specializációját és a tudását túlságosan felülértékeli, nem figyel arra, hogy mennyire sérülékeny az egyedi tudásából eredő pozíciója, és elhiteti magával, hogy bármit megtehet a munkaerőpiacon.
Ők már állásinterjún is így lépnek fel, hogy „én megtehetem”, „én megmondhatom”, „úgysincs más választásuk, mert kevesen vagyunk ilyen tudással a piacon, ne is alkudozzanak”.
Súlyos tévedés, és főleg hatalmas hiba karrierszempontból.
Elvárás: jó kommunikációs készség
Álláshirdetések tucatjai kérik a kitűnő kommunikációs készséget, néha úgy érzem, hogy csak divatból, mert a hirdetők sem tudják pontosan megfogalmazni, mit is értenek ezalatt.
Emellett a legtöbb álláspályázatban benne van hogy „kitűnő kommunikációs készséggel rendelkezem”, mivel a legtöbb sablon tartalmazza ezt az univerzális mondatot. Majd jön a jelölt állásinterjúra, és nemhogy nem kommunikál jól, de kifejezetten rosszul adja elő magát. Persze a cégek sincsenek a helyzet magaslatán (erről majd külön megemlékezem egy következő posztban), ha kommunikációról van szó, így a két fél elbeszél egymás mellett.
Próbaidő: a bizonyítás ideje
Aki az új évben egy új munkahelyen kezd, annak ez lehet az első munkahete ott. És remélhetőleg nem munkaidőben olvassa ezt a posztot 🙂
A próbaidőben az alkalmasság, szorgalom, rátermettség és tanulási hajlandóság bizonyítása a legfontosabb. Erről jutott eszembe, hogy sokan mennyire elrontják ezt – a munkáltatók is. Pár tanulságos – kívülállóként nevetséges, de nem vicces – eset arról, hogyan rontják el egyesek a nehezen megszerzett esélyt. (A következő történetek többségét a kirúgó cégvezetők vagy a kirúgottak ismerősei mesélték, volt, amelyiket magam láttam.)
Először pár érthetetlen próbaidős munkavállalói hiba:
Assessment Center példa
Miután nagyjából végigvettem az előző posztban, mire érdemes figyelni egy AC-n, azt gondolom, egy gyakorlati példát még érdemes bemutatni. Talán segít, hogy ha végignézzük egy AC napirendjét, és látjuk, milyen gyakorlatnak mi a célja, hol vannak a buktatók.
Egy átlagos AC napirendje a következő lehet: