Gondolatok a társadalmi elvárásokról és a karrierről, nők és férfiak lehetőségeiről
Most csak gondolkodom, konkrét tanács nélkül, talán kevésbé bújtatott tanulságokkal. Szabadság előtti utolsó munkanapomon ezek foglalkoztatnak.
Találkoztam 20 éves szakmai pályafutásom alatt egyetlen hölggyel, aki eltért a nők nálunk szokásos életpályamodelljétől, miszerint diploma, karrierbe belekezd, majd megtöri a családalapítás, utána kisgyerekes révén szenvedős álláskeresés, karrierálmok örökre a kukába. Ő másképp döntött. Diploma, karrierbe bele sem kezdett, folyamatos szakmai önképzés mellett családalapítás. Nagyobbacska gyerekek mellől karrierkezdés, majd egyre feljebb. Siker!
Hogyan válassz jól munkahelyet?
Ahogy egyre több személyes konzultációt tartok, egyre inkább látom az álláskeresésnek azokat a személyiségből adódó nehézségeit is, amik azelőtt, írásban rejtve maradtak, vagy alig jelentek meg.
Az egyik nagyon fontos dolog a célok meghatározása lenne, de ebben komoly nehézségekbe ütköznek a legtöbben. Már ott kezdődik, hogy mi az, hogy „cél”? Hát egy állást akar, ahol fizetnek a munkájáért. Mit nem lehet ezen érteni? Egyértelmű, nem?
Hogyan győzhetsz meg bárkit a profizmusodról?
Nem elég profinak lenni, annak is kell látszani!
Talán több mint 10 éve volt, mikor egy fórumon felháborodva olvastam egy HR-es kommentjét, mert az akkori nehéz munkaerőpiacon azt merte írni, hogy lehet, hogy jó a jelentkező, de milyen béna CV-t írt már, „totally unprofessional”. Erre a kifejezésre azóta sem tudok szép magyar jelzőt, annyira kifejező, a probléma viszont letette a Jobangel egyik alapkövét. Profi CV kell az álláshoz, pont. Meg még pár egyéb dolog is, olyan is, ami akkor, ebben a bizonyos csevejben még nem merülhetett fel, nem lévén Facebook, Linkedin stb. És bizony sokszor tapasztalom, hogy egyes álláskeresőkkel semmi probléma sincs, azon felül, hogy nem tudják a magas szintű szakmai kvalitásaikat tálalni. Vagy „túltálalják”, ami legalább olyan rossz. Tehát, a profinak látszódás alapvető kellékei (nemcsak) az álláskeresésben, hanem általában minden tárgyalásnál.
Pozitív hozzáállás – hogy is van ez?
A hurráoptimista pozitivizmus manapság tort ül a józan ész felett. Ennek „örömére” egyre többször kell(ene) a megmentő álláskeresési segítő szerepét elvállalnom, és hát nem szoktam… Amikor én az álláskereséshez való hozzáállásról beszélek, annak nem sok köze van a hurrápozitivizmushoz. A gyakorlati megközelítés híve vagyok – az álláskeresés egy feladat, meg kell csinálni. Vannak erre jó gyakorlati módszerek, mint a tojásfestésre (ha már húsvét után vagyunk, ugye). De a tojásfestés sem úgy ment, hogy néztem őket, és majd az optimista hozzáállásom, reményem hatására szépen kirajzolódtak a mintáik 🙂
Tehát, amikor valaki jön, hogy már ennyi mindent próbált, de szerinte minden jó a CV-jével, és néha állásinterjúkra is hívják, állása ugyan hosszú ideje nincs, de ő reménykedik, akkor veszek egy mély levegőt, és megírom: a nulláról kell kezdenünk. Mert a remény nem stratégia, mégiscsak hiba lesz a módszerében. Talán a jó CV eljuttatja állásinterjúra, és az interjúztató nem azt kapja, amit a CV alapján vár. Akkor az a CV mégsem jó – neki. Az egy jó CV, ami nem róla szól, hanem valaki másról.
De a pozitív hozzáállással le is söprődnek az érveim időnként. Hogy neki az van, és mindenhol azt olvasni, hogy az kell. Brian Tracy és társai megmondták… Az, hogy ők sosem kerestek állást a mai Magyarországon, pl. kisgyerekes anyaként, releváns tény-e ilyenkor?
Mindenkinek a maga baja…
Csábító lenne bezzegelni időnként. Ez az, amit álláskeresési tanácsadóként nem szabad hagynom egyetlen mentoráltamnak sem – pláne magamnak nem engedhetem meg. Nem eshetek abba a hibába, hogy azt mondom, „nézd, neki nehezebb, és te panaszkodsz?” Pedig tényleg csábító lenne időnként. De akinek valóban nem olyan nehéz a sorsa objektíven ránézve, mint ahogy ő látja, annak könnyű segíteni. Nem bezzegeléssel, hanem lehetőségek feltárásával, bemutatásával.
Hogyan nyomulj ismerősöknél egy állásért?
Na jó, ez így erős, nyomulni természetesen sehogy sem szabad, de az kétségtelen, hogy az álláskeresésben az ismerőseid tudnak a legtöbbet segíteni. Az álláskeresői beszámolók alapján viszont azt látom, hogy mégsem, mert mikor kétségbeesett álláskeresők hozzám kerülnek, akkorra már elvileg végigkérdezték az ismerősi kört, rokont, barátot, jelentkeztek sok-sok álláshirdetésre, és mégsem sikerült állást találni. Az álláshirdetésre jelentkezés sikerének egyik nagy titka a jó álláspályázati anyag, de vannak sikerkritériumai az ismerősökön keresztüli álláskeresésnek is.
Az egyik legjellemzőbb probléma, hogy az álláskereső nem ismeri fel, hogy az adott ismerős mit tud tenni érte, és mit kérhet egyáltalán.
Beilleszkedési problémák tartós munkanélküliség után
Az álláskeresés és toborzás kapcsán sokszor kerül elő a személyiség, hozzáállás kérdése. Sajnos nemcsak a munkához való hozzáállást nézik egyes munkáltatók… Sok HR-est, kiválasztót tömörítő közösségben gyakran hangoztatom, hogy értem, amikor egy pozitív, nyitott, lelkes személyiséget keresnek, de egy évek óta állást kereső ember nem ilyen lesz. Anyagi helyzetében megroppant, ebből következően jó eséllyel családi helyzetében sem harmonikus ember lehet tökéletes munkavállaló, de az állásinterjún mégsem egy közlékeny, sziporkázó embert fog látni. Erre persze sokan csak úgy tudnak válaszolni, hogy „de akkor is legyen olyan”… És akkor még jönnek a kifogások, hogy nehezen fog beilleszkedni, „visszaszokni” a munkába.
4 kifogás, amivel elintézheted, hogy ne kapj állást
Sokéve segítőként működve megtapasztaltam már, hogy mindenkin nem lehet segíteni. Sokat küzdöttem azzal, hogy megtanuljam elengedni, akin nem tudok segíteni, ma sem jó érzés, de nincs választásom. A napi 24 órámba nem fér bele, hogy olyanok lelkére beszéljek, akik valójában nem akarnak segítséget. A kifogásaik viszont annyira tipikusak, hogy érdemes csokorba szedni őket, tanulságul.
Álláskeresői Gyakran Feltett Kérdések
Az a megtiszteltetés ért, hogy felkérést kaptam Bánki Tamástól arra, hogy meséljek a meetupja közönségének az álláskeresés trükkjeiről. Előtte Eideh Titanilla fejvadász mutatta be „Karrieredző” című programját, ami arról szólt, hogy az álmaid érnek annyit, hogy célokká alakítsd – és utána meg is valósítsd a céljaidat.
Ezután következtem én, mivel az álláskeresési alapokat kb. mindenki unásig ismeri, így azokon gyorsan végigmentem, és jöttek az extrák: hogyan tedd bele szíved-lelked egy álláspályázatba, hogyan mutasd meg benne az egyéniséged, milyen személyes extráidat írhatod bele, mit kerülj a hobbik közül (pl. a póker elfogadottsága eléggé kétesélyes…). A közönség is viccesnek találta a két legcikibb lózungot,
Alábbadtam, kétkezi munkát vállaltam a megélhetésért. Hogyan tovább?
A közelmúltam írtam az álláskeresési hibák között, hogy ha valakinek nincs más lehetősége, adjon alább az állással kapcsolatos igényeiből, vállalja el, amiért fizetnek, majd innen keressen tovább jobbat, igazán neki valót. Nemrég kaptam erre egy felvetést egy kommentelőtől, hogy igen, de ezzel csökkennek az esélyei „rendes” munkára – ezúton meg is köszönöm neki a témaötletet. Mások is megosztották velem ezirányú félelmeiket: hogy így „kiírják magukat” a szakmából, mert mégis, ki vesz komolyan egy menedzsert, aki dobozokat pakol…
A felvetés logikus, és mivel az ebből a helyzetből való álláskeresést még nem részleteztem, itt az ideje.